Hétfőn 750 cégnek megy a levél: Adjátok vissza a pénzt!

gazdaság
2013 november 16., 10:50
comments 5
  • Hétfőn mintegy 750 cég kap levelet, hogy adják vissza a megnyert EU-s pénzt.
  • Összesen 50 milliárdot akar visszavenni az NFÜ.
  • A cégeknek az a bűnük, hogy nem nyilatkoztak utólag tulajdonosaikról.
  • A pénz egy részét nem biztos, hogy könnyű lesz beszedni, de akik most feketilstán vannak, az jó eséllyel nem pályázhatnak többet.

Szombat délelőtt frissítette feketelistáját a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség, a Lázár János vezette EU-s pénzosztással foglalkozó szervezet.

A mostani listán szereplő körülbelül 750 cégnek hétfőn levelet ír a hivatal, hogy adják vissza a pályázaton nyert pénzüket. Összesen 50 milliárd forintot akar visszavenni az állam, és ezeket újra megpályáztatják.

Összesen 45 ezer, 2007 óta pénzt nyert cég kapott értesítést ezen az őszön, hogy tárják fel részletesen a tulajdonosi szerkezetüket. E-mailt kaptak, hogy nézzék meg azt a tárhelyet, ahol az NFÜ üzenni szokott, ott egy linket találhattak, ahol a kitöltendő űrlapok vannak. (Azok a pályázók nem kaptak csak ilyet, ahol állami cég vagy intézmény, illetve egyéni vállalkozó volt a győztes.)

Az átláthatósági vizsgálatnak nevezett eljárás alapja az, hogy 2012, az új alkotmány hatályba lépése óta offshore cégek nem nyerhetnek közpénzt. 2012 óta nyilatkozniuk kell a pályázóknak, hogy megfelelnek-e a kritériumnak, és idén szeptember óta ezt külön igazolniuk is kell. Aki viszont 2012-ig offshoreként győzött, az legálisan nyert, erre hivatkozva nem lehetne tőlük visszavenni a pénzt.

Viszont adatszolgáltatási kötelezettsége minden győztesnek van (öt évig). Vagyis az adatszolgáltatás elmulasztására hivatkozva már visszaveheti az NFÜ a korábban megítélt, és akár jogszerűen elköltött pénzt is.

Akkor is, ha egyébként magával a pályázattal minden rendben van.

Többen, több fórumon is jelezték, hogy sok cég azért nem reagált az adatszolgáltatási felszólításra, mert már csődbe mentek, mert eltűnt pályázatírójuk foglalkozott a hivatalos e-mailek fogadásával, mert az évekkel ezelőtt NFÜ-be regisztrált címük már nincs meg, stb.

Az október végi első listán még kb. 2500 cég volt, azok, akik meg se nyitották az NFÜ-s tárhelyüket a felszólítás kiküldése után. Most a listához csapták azokat is, akik megnyitották ugyan, de nem töltötték ki az űrlapot. Időközben sokan reagálhattak, így most 747 pályázat van a szégyenfalon.

Az NFÜ-nél dolgozó Csepreghy Nándor helyettes államtitkár azt mondta szombat délelőtt, hogy inkasszóval, vagy más módon, de be fogják szedni a pénzt a nem nyilatkozó cégektől.

És a mostani rostán fennakadtak valószínűleg nem pályázhatnak, ameddig nem tisztázzák magukat, bár erről még nincs hivatalos döntés.

A választásokig az NFÜ folyamatosan listákat fog közölni, hogy milyen gyanús cégeket találtak a korábbi győztesek között, erről itt már írtam részletesebben.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.