Hatezer (6000) gyerekbántalmazási ügyet felejtettek el kivizsgálni Arizonában

Az állam Gyerekvédelmi Szolgálatának munkatársai véletlenül félrecimkézték a kevésbé fontosnak vagy sürgősnek tűnő eseteket, amiket aztán senki sem vizsgált ki. Magyarán, 2009, a félrecimkézések kezdete óta hatezer olyan gyerekbántalmazási ügy volt Arizonában, amelynél a hatóságoknak fogalmuk sincs róla, hogy a bántalmazott gyerek jól van-e.

Most felülvizsgálják az ügyhátralékot. Már találtak is 125 elfelejtett esetet, melyekben később újabb feljelentés érkezett.

A felülvizsgálatban eddig nem találtak olyan esetet, ahol a gyerekvédelem hanyagsága miatt életét vesztette volna a bántalmazott.

Egyelőre még senkit sem vontak felelősségre, de az állam kormányzója, Jan Brewer már fejeket követel és reformokat igér. (Via AP)

Uralkodj magadon!
Új kommentelési szabályok érvényesek 2019. december 2-től. Itt olvashatod el, hogy mik azok, és itt azt, hogy miért vezettük be őket.