Tíz százalék alá csökkenthetik a személyi jövedelemadót

gazdaság
2013 november 22., 07:36

A miniszterelnök Japánban beszélt arról, hogy tíz százalék alá csökkentenék a személyi jövedelemadót. Orbán a Japán Üzleti Szövetség (Keidanren) és a magyar Nemzeti Külgazdasági Hivatal (HITA) fórumán azt mondta, hogy nem szereti a jövedelemadót, és szeretné, ha nulla százalékos lenne.

Persze ez most még nem lehetséges szerinte, de abban bízik, hogy tíz százalék alá lehet majd csökkenteni. "Én is azt szeretném, hogy ha minél hamarabb akár egy számjegyű lenne a jövedelemadónak a kulcsa, de egyelőre nem látom a forrását annak, hogy az így kieső bevételt milyen kiadáscsökkentéssel vagy más bevételek növelésével lehetne előteremteni. Márpedig 2014-ben és 2015-ben is szeretnénk, ha a gazdaság teljesítménye alapján a költségvetés hiánya három százalék alatt maradna" - mondta erre Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter.

"Ha az ország három év alatt el tudott jutni oda, hogy megfelezze az adókulcs mértékét, akkor nem valószínű, hogy még három év kell majd ahhoz, hogy tovább csökkenjen" - mondta Varga. (MTI)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.