• Javaslat egy játékra: ha legközelebb a 3-as metróval utazol, próbálj meg találni valakit, akinek látványosan jó kedve van.
• Nem fog könnyen menni.

De a föld alatti tömegközlekedést nem csak Budapesten lengi be a bezártság, az unalom és a tisztes távolságtartás hangulata. Egy New York-i művészeti projektben épp ezeken a viszonyokon akartak alakítani egy kicsit.

George Ferrandi brooklyni művész 2012-ben úgy döntött, hogy a maga apró lehetőségeivel megpróbálja átformálni azt az élményt, amit a mindennapos monoton metrózás jelent.

Ferrandi taktikája az volt, hogy felszállt egy tömött szerelvényre, leült egy vadidegen mellé, és idő után, ha eléggé kiismerte maga mellett a másikat és a köztük feszülő teret, úgy tett, mintha elaludna: vállát a másik emberre hajtotta.

Ezzel a kis változtatással egyszerre lökte ki magát és a másikat is komfortzónájából. Az utazás szokott ritmusát felrúgó határátlépés miatt két embernek reagálnia kellett egymásra. Egy olyan térben, ahol ilyesmi a legritkább esetben fordul elő.

Az elbóbiskolása sokféle reakciót váltott ki. Volt, aki azonnal könyökkel kezdte el ébresztgetni, volt, aki átmenekült a metrókocsi másik végére, voltak, akik kedvesen ébresztgették, de olyanok is akadtak, akik hagyták hogy aludjon, amíg le nem kell szállniuk. Ferrandi célja az volt, hogy addig nem mozdul meg, amíg a másik utas nem lép valamit. Ebből néha nagyon hosszú színlelt szunyókálások is kijöttek.

Nagyjából tucatnyi alkalommal indult ilyen útra, mint fogalmaz,

a magányosság érzése szülte az egészet.

Ideje már figyelte, ahogy rengeteg ember utazik összezárva nap mint nap, fejeik centikre egymás vállától, és közben sehol az emberi kapcsolatok meghittsége. Ekkor jött rá, milyen nagy határokat lenne képes ledönteni egy ilyen kis lépéssel is.

Ha esetleg sor került köztük beszélgetésre, Ferrandi mindig azt mondta felébresztése után, hogy úgy érezte, mintha ismerné a másikat. Ebből a mondatból jött a projekt címe is.

Azokban a pillanatokban, amikor éppen készültem rádőlni valakire, olyan dolgokon gondolkoztam, mint hogy az idő és a távolság milyen gyakran összefonódik, és milyen nagy távolságokra jutunk el együtt, meg hogy hogyan lehet érzelmi kapcsolatot kialakítani két ember között.

Ferrandi szerint ezzel a projekttel abba a rejtélynek és törékenységnek lehetett utána nézni, hogy hogyan kapcsolódunk egymáshoz, és kommunikálunk egymással. És az egész talán arra is jó volt, hogy nagyon apró, de létező ellenpontját kínálja a Félelem kultúrájának, ami annyira áthatja az Egyesült Államokat.

• Javaslat egy játékra: ha legközelebb a 3-as metróval utazol, próbálj meg elaludni valakinek a vállán.

Ferrandi további munkáit honlapján lehet megtalálni. A cikk tartalmát a site95.org oldalon megjelent interjúból, illetve rövid levelezésünkből vettem.