Bezár egy rakás trafik a benzinkutakon és a hipermarketekben

gazdaság
2013 november 28., 19:52

A ma megjelent, és november 30-án hatályba lépő kormányrendelet szerint a 2500 m²-nél nagyobb eladóterű bevásárlóközpontokban, hipermarketekben illetve a benzinkutakon működő trafikok csak 2014. május 31-ig működhetnek.

A fenti helyek környékén (parkolóban, parkban) sem működhetnek trafikok, azok sem, amik a vámhatósági engedélyt egyébként megkapták.

„Másik dohánybolt bármely bejáratától számított 200 méteres távolságon belül” sem lehet trafik, de ez csak azokra vonatkozik, amik engedélyezését november 30-a, vagyis a rendelet hatályba lépése után kérik. (Index)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.