Hölgyeim és uraim, szombaton lezajlott a világmindenség mérkőzése

sport
2013 december 01., 13:47
comments 23

Cade Foster nekifutott a labdának. 44 yardra volt az auburni tigrisek kapuja. Ez egyetemi fociban már ronthatónak számít. Foster el is rontotta.

Szokott néha ilyet. Két éve, egy másik Tigrisek, a louisianaiak ellen hármat is kihagyott. Azt a meccset az LSU nyerte. Az évszázad meccsének hívták. Évszázad meccséből azóta még volt kettő. Hogy az Auburn és az Alabama november 30. meccsét minek fogják hívni, arról még nincs megegyezés. De az biztos, hogy a floridai Gainsville-től a louisianai New Orleansig, SEC-országban, ahol az igazi focit játszák, és ahol a dolgok helyes sorrendje a

Foci, Isten, Család, Haza

a következő párezer évben, amíg még lesz futball, erről lesz szó. Alabamában, ahol az év mindig a hálaadás szombatjának rangadójáról, az Auburn és az Alabama meccséről szól, talán még utána is.

Szóval Foster kihagyta, de ez csak a kisebbik baj volt. Leblokkolt a védelem is, és az auburni irányító, Nick Marshal egy 45 yardos futással a vezetést is megszerezte. Úgy futott át a liga legjobb futóvédelmén, hogy még csak hozzá se értek. Mutatom:

2013-11-3013_15_07

Aztán az alabamai támadás három kísérlet után elakadt. Az első negyedben nem működött az alabamai támadás, nem működött a védelem, és csődött mondott a special team. All three phases of the game, vagyis a három játékelem, ami létezhet. Innen jött vissza az Alabama a második negyedben. De hogy. Előbb beindult a futás, aztán a passz, majd a védelem szerzett labdát. A félidő végén már 21:7-re vezetett a regnáló bajnok, de megint jött Nick Marshal és az auburni csodafutó, Tre Mason, és 81 yardot futva megint egy akciónyira csökkentette a különbséget. 81 yardot futni általában sem rossz, de tegyék hozzá fejben, hogy az Alabama a szombatit megelőző 11 meccsen átlag 91 yardnyit hagyta futni az ellenfeleket.

A második félidőt az Auburn ott kezdte, ahol az elsőt abbahagyta. Marshall és Mason futottak. Így lett 21:21.

És jött Cade Foster, és berúgta 28 yardról, de a támadófala lesre futott. A megismételt rugást Foster 33 yardról kihagyta. Az alabamai védelem kezelte a helyzetet, megakasztották az auburni támadást. De az auburni punter olyat rúgott, amiről csak álmodni szoktak. Az Alabamának a saját 1 yardosáról kellett indítani a támadást. És a kétszeres bajnok, a 38 meccséből 36-ot nyerő A. J. McCarron adott egy 54 yardos passzt Amari Coopernek. Pár másodperccel később az Alabama már az Auburn 13 yardos vonalánál volt, és már csak egy yard kellett a first downhoz. Negyedszerre is nekifutottak - Foster két hibája után ez logikusnak tűnt. De nem sikerült.

Az alabamai védők megint eszüknél voltak, de az auburni punter is. Megismételte a csodát. Az Alabama megint a saját 1 yardosáról indíthatta a támadást. És McCaron el is indította. De hogy! Első kísérletre adott egy 99 yardos touchdownpasszt Coopernek. 99 yardos passz az évszázezred mérkőzésén! Mi ez, ha nem Heismann-pillanat!?!?!? Mutatom, mert ezt is látni kell:

2013-11-3015_46_52

Ezután még egy védelmi csoda jött, és az Alabama ott volt 27 yardra az auburni célterülettől. De megakasztották a támadását.

Cade Foster nekifutott a labdának. 44 yardra volt az auburni tigrisek kapuja. Kihagyta. Ez nem a cikk eleje újra, hanem tényleg ez történt. Megint. Mutatom:

2013-11-3016_09_47

2:31 volt még hátra a meccsből. Pont elég ahhoz, hogy a villámgyors Auburn egyenlíthessen. És amikor úgy tűnt, hogy ez most nem fog sikerülni, az alabamai védelem nagyot hibázott. Az Auburn, ami szinte sosem passzol, egy 39 yardos passzal egyenlített.

Volt vissza 31 másodperc. Egy Hail Mary-re tán elég. Üdvözlégy, Mária. Így hívják azt, amikor a quarterback felhajítja a labdát, és imádkozik, hogy a saját játékosa kapja el az ellenfél célterületén. Az Alabama viszont inkább futott. De a futózsenijük, T. J. Yeldon csak az Auburn 38 yardosáig jutott, mielőtt kilépett.

Mindenki a hosszabbításra készült, de a videóbírók megállapították, hogy a meccsből még van egy másodperc. És akkor Nick Saban, az élő edzőisten azt találta ki, hogy a három mezőnygólt rontó Foster helyett beküldi az újonc Griffithet, aki eddig életében egy mezőnygólt rúgott, azt is 20 yardról. Hogy próbáljon meg betalálni 57 (öt-ven-hét!) yardról. Ennyiről még az NFL-rúgók is csak sohanapján szoktak. Teljes profikarrierek érnek véget úgy, hogy még csak meg se próbálnak rúgni 50 yardnál messzebbről. Griffith lövése széles is volt, de el se ment a kapuig. Egy yarddal előtte pottyant volna a földre, ha nem kapja el a villámlábú Chris Davis. Elkapta. És. Futott. 109, mondom, SZÁZKILENC, yardot. Az Alabama célterületéig.

Azok, akik velem együtt az Alabamának szurkolnak, most forduljanak el, mert mutatom:

Így ért véget idén az Alabama uralma az amerikai egyetemi fociban. Ahhoz, hogy újra döntött játszhassanak, csoda kéne. De nem lesz csoda, mert az évszázezredmilliomod mérkőzése előtt a veretlen Ohio, ha csak egy egypontos győzelemmel is, de veretlen maradt. Az SEC keleti csoportját pedig a Missouri - még egy Tigrisek - nyerte, aminek ugyanúgy egy veresége van a szezonban, mint az Auburnnek és most már az Alabamának is.

Szóval, az Alabama uralmának vége. De az alabamai uralomnak talán nem. Az elmúlt négy évben két csapat nyert bajnokságot. Az Alabama háromszor, közte az Auburn egyszer. Ők még nyerhetnek idén is.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.