Újabb 50 vendéglátóhely feltérképezve

életmód
2013 december 03., 08:40

Négy hónap után ismét jelentkezik a 444 lakossági vendéglátó- és szórakozóhely-kalauza, és mit ad isten, megint éppen 50 hellyel. A mostani körbe is került kiváló és borzalmas, drága és olcsó, kocsma és vendéglő egyaránt. Az egyszerűbb tájékozódást a ZÖLD, azaz jó, és a PIROS, azaz rossz színek jelölik. A címeket és nyitvatartási időket mindenki megtalálja a linkelt Facebook-oldalakon.

Mielőtt belevágnánk, egy apró, ám fontos útbaigazítás. Az első kör után több helyről is megkaptam, hogy túl engedékeny vagyok, nem jó helyeket is ajánlok. Nálam nincs nagyobb elkötelezettje a nemzetközi mércével mérésnek, csak ennek van itt egy alapvető akadálya. Egy magyar könyvet vagy egy magyar filmet a nemzetközi mezőnyhöz kell hasonlítani, egy vendéglátóhellyel azonban más a helyzet. Akinek nem tetszik egy magyar lemez, az meghallgat helyette egy külföldit, viszont aki éhes, az nem tud kiugrani Nápolyba enni egy jó pizzát, hanem végső esetben rendel egyet a Netpincérről.

Kultúrát fogyasztani nem muszáj, ételt és italt viszont igen.

Nem minden zöldbetűs helyet ajánlok minden alkalomra, ha valahova az van írva, hogy jó egy gyors hamburgerre, akkor oda nem romantikus vacsorát kell szervezni. És főleg nem szabad enni olyan helyen, ami kocsmaként van ajánlva, mert annak szinte mindig rossz vége van.

ÉTEL

Alessio Ha én éttermet nyitnék a közepesen reprezentatív Pasaréti úton, akkor nem csak az áraim lennének étteremszerűek, hanem valami kraftot beleraknék az ételeimbe, mert szégyellném a jellegtelenséget, de hát nekem nem is lesz soha éttermem a Pasaréti úton. Facebook

Anyukám Mondta Nem tudom, hogy van-e étterem Magyarországon, amiért érdemes több órát utazni. A majdnem mindentől messze eső encsi étterem viszont van olyan jó, hogy szempont legyen egy néhány napos belföldi nyaralás megtervezésénél. A helyi ízek felfedezése még hátra van, az Anyukám Mondta ma egy erős olasz hatásokat mutató étterem. Viszont olyan jó étterem, ami Budapesten is a Top 6-7 közé kerülhetne, csak itt lényegesen barátibbak az árak. Facebook

Arriba! Taquería Attól messze van, amit Mexikóban adnak enni, de egy gyorsétteremtől nem is szabad ilyesmit elvárni. Hasonlít arra, amit Mexikóban adnak, és mivel Budapesten borzasztóan kevés helyen lehet rendes fekete babot enni, tulajdonképpen egzotikus gasztronómiai kalandnak is megteszi. Facebook

Belvárosi disznótoros Egy dolog szomorúbb a magyar henteskultusznál, amelynek lényege, hogy emberek könnybe lábadt szemmel beszélnek az ország összes hentesénél kapható egyforma, és egyformán rossz kolbászokról és hurkákról. Ez az egy dolog pedig a Belvárosi disznótoros, ahol valamivel drágábban adják ugyanazt a minőséget, viszont a kiszolgálás olyan bunkó, hogy én olyat máshol Budapesten az utóbbi fél évben nem láttam. Facebook

Bontxo Lelkes próbálkozás a baszk gasztronómia bemutatására, néhány gyermekbetegséggel de alapvetően vállalható színvonalon. Szemben a Padrónnal (lásd lent), itt mintha az alapanyagok lennének valamivel erősebbek, és a konyha teljesítménye egy kicsit gyengébb. Facebook

Bors A magyar gasztroforradalom részeként nyílt egy rakás hely, ami azt állítja magáról, hogy streetfoodban indul, akármit is jelentsen ez, a pult mögött pedig egy rakás divatosan felöltözött fiatal dolgozik. Ezek a helyek többnyire elég gyengék. A Bors viszont ugyan nem tökéletes hely, de messze a legjobb ebben a mezőnyben, és az egyetlen, ahol érezni, hogy az ötletgazdáknak fogalma és gondolatai is vannak a gasztronómiáról. Facebook

Burger and Love A legtöbb budapesti hamburgeresnél valamivel drágábban és valamivel minőségibb alapanyagokból dolgozó hely, amit a konyha sebessége alapján végképp nem lehet gyorsétteremnek nevezni. A burgerek viszont jók, bár elég kicsik. Facebook

Butter Brothers Egyfelől korrekt pékség, másrészt jó reggelizőhely, minőségi, változatos péksüteményekkel. Most már lassan fél éve működnek tesztüzemben, valami éppen soha nincs a kínálatból, viszont a kiszolgálás olyan kedves, hogy én attól már szinte kényelmetlenül érzem magam. Facebook

Culinaris A Culinaris-birodalom azért lett olyan elképesztően sikeres az elmúlt 10 évben, mert gyakorlatilag monopolhelyzetben árulhattak elég drágán mindenféle finomságokat. A Balassi Bálint utcai üzletükben működik étterem is, ahol szintén drágán árulnak finomságokat, ám mivel nincsenek monopolhelyzetben, az ember jobban jár, ha máshol eszik ilyen színvonalút, lényegesen olcsóbban. Vagy ugyanennyiért lényegesen jobbat. Facebook

Dang Muoi A számtalan budapesti vietnami hely közül ez az Ernő utcában próbál a leginkább étteremszerű lenni, például elég hosszú étlapjuk is van. Az eredmény viszont talán a leglehangolóbb az egész délkelet-ázsiai mezőnyből, mind a csoffadt-száraz ételek, mind a feltűnően kókadozó belső tér esetében. Facebook

Funky Pho Ma Budapesten valószínűleg itt lehet a legolcsóbban a legjobbat enni. 5000 forint alatt ketten jól laknak egzotikus és friss ételekből. Speciel pont a névadó levest valamivel gyengébbnek éreztem, mint néhány vetélytársnál, de másba nem nagyon lehet belekötni ilyen messze Saigontól. Facebook

Il Terzio Cerchio Ma Budapesten nincs igazán jó olasz étterem. A vállalható vonalból én ezt bírom, a pizzáikkal nincs nagy gond, és a halételek is korrektek. Facebook

Klassz Sajnos Magyarországon a kisvendéglő ilyen kockás abroszos giccset jelent, öreg, dohányzó pincérekkel és mikrózott ételekkel. Pedig egy ideális Magyarországon a Klasszt neveznék kisvendéglőnek, a helyet, ahol a klasszikusokat tisztességesen készitik el, néha a kísérletezéseik is sikerülnek, és ennél nem is vágynak többre. Facebook

La Coppola Nem tudok haragudni olyan helyre, ahol egy Fusilli alla Eva Novodomszky nevű étel is szerepel az étlapon, de gyenge pizzájukból én többé nem rendelek. Facebook

Lacipecsenye Nem rossz étterem ez, sőt, azok közül, amik Budapesten a turisták főútvanalainak mentén helyezkednek el, az egyik legjobb. Magyar vendégnek viszont teljesen felesleges ide mennie: ezt a színvonalat két utcával arrébb gyakorlatilag fele ennyiért meg lehet kapni. Facebook

Leves Ilyen kevés pénzből tisztességes étellel jól lakni talán sehol máshol nem lehet Budapesten. Nem véletlenül állja körbe a sor a háztömböt ebédidőben. Azt nem értem, hogy miért kell egy sima csirkelevest burmai csirkelevesként árulni, de a maga nemében ez egy tökéletes hely. Facebook

Macesz Huszár A közép-európai zsidó konyhaművészet nem egy francia gasztronómia, de azért ennél a túlárazott turistaetetőnél jobbat érdemel. Facebook

Madame Noi A Baldaszti-birodalom a Zonával már bizonyította, hogy tudnak nagyon jó éttermet csinálni reprezentatív környezetben. Az Andrássy úton viszont egy olyan éttermet sikerült nyitniuk, ahol a konyha a leghalványabban emlékeztet csak Délkelet-Ázsiára, a kiszolgálás a legsötétebb kelet-európai borzalmakat idézi, és az egésznek az a 2000-es évek eleji, parasztvakítós hangulata van, aminek már rég ki kellett volna vesznie a magyar vendéglátásból. Facebook

Magdalena Merlo A második legrosszabb dolog, amit az utóbbi egy évben ettem, egy guatemalai Oreo-hamisítvány volt. Az első egy “görög saláta” itt. Én nem tudom, hogy lehet az ilyen helyek ellen tökéletesen védekezni, az első tippem mindenesetre az, hogy ne hagyjuk, hogy nehezen mozgó, idős rokonaink a környéken lakjanak. Facebook

Mamma Sofia Budapesten még olyan sok a gasztropiaci rés, hogy egy egészen egyszerű ötlettel is nagyot lehet aratni. Itt a Király utcában például azt találták ki, hogy normális pizzaszeleteket árulnak a hajnalig erre botorkáló részeg hordáknak. Facebook

Mamo Amikor megtudtam, hogy olaszok fagylaltozót nyitnak közvetlen lakókörnyezetemben, egészen lelkes lettem. Ehhez képest a Mamo csalódás volt, de aki csak egy fagylaltot szeretne enni a Ráday utca környékén járva, az ennél jobban nem választhat. Facebook

Marie Kristensen Vannak napok, amikor az embernek már nincs másra ereje, csak venni akármilyen sonkát, paradicsomot meg kenyeret a boltban, aztán betolni azt vacsorára. És amikor még erre sem képes, akkor jön ugyanebben a műfajban a Marie Kristensen, Facebook

Menza Ha a Menza lenne a budapesti éttermi átlag, ez egy sokkal boldogabb város lenne. Semmi újító szellem, semmi nagyravágyás, csak normális pörkölt és húsleves - magyar konyhára vágyó külföldiekkel nem nagyon van ennél jobb választás. Facebook

Montenegrói Gurman Sokáig nemcsak gyorsétterem, hanem a kiváló fasírtoknak köszönhetően olyan hely volt, ahova a város másik végéből is megérte átkeveredni. A színvonal a hőskorszak óta csökkent, de ettől még nem lehet ennél jobbat enni a Blaha közvetlen közelében. Facebook

Nemo Egy működő elszívó nem ártana, de ez nem sokat ront a kiváló fish & chipsen és a többi egész jó tengeri ételen. Nem egy tengerparti halvendéglő, de amit ennyi pénzért Budapesten meg lehet oldani, azt itt megoldják. Facebook

Okuyama No Sushi Évek óta Budapest legbizarrabb étterme, ahol egy ablaktalan és térerőmentes pincében lehet megkóstolni a japán konyhának azt a részét, ami nem kerül a számtalan jellegtelen magyar szusizó közelébe. Egyébként itt speciel néha a nyers hal is jó, a napi menüben pedig mindig van néhány telitalálat. Facebook

Padron Az amatőrizmus néha zavaró, és sonka-sajt vonalon is tarthatnának minőségibb árut, viszont a konyhából nagyon jó dolgok jönnek ki a névadó paprikától Budapest legjobb pacaljáig. Facebook

Pandzsáb Tandoori Én egyáltalán nem vagyok a belsőépítészet megszállottja, és még azt is megérteném, hogy az indiai életérzés része a lerohadtság, de ahhoz, hogy egy ennyire lehangoló helyen akarjak étkezni, ennél legalább egy fokkal jobban kellene főzni. Weboldal

Pasta A Leves-birodalom másik étterme sajnos nem közelíti meg az előbbi hely színvonalát. Talán azzal lehet a baj, hogy ilyen kevés pénzből egy levest ki lehet hozni tisztességesen, egy tál tésztát viszont nem, mindenesetre ezek a jellegtelen, szétfőtt fogások nem az igaziak. Facebook

Pastrami Két tábor van: amely szerint a Pastramiban jó és rossz ételeket lehet kapni, és a másik, amelyik szerint jókat és jellegteleneket. Én a másodikba tartozom, az édességeiket pedig kifejezetten szeretem (függetlenül attól is, hogy ismerős a cukrász). Facebook

Pig 37 Blitz-Grill Először is normális zene szól, ami komoly teljesítmény egy kereskedelmi rádióktól és lounge-válogatásoktól sújtott országban. A kolbászokat máshonnét kellene beszerezni, viszont a hamburgerek rendben vannak. A tisztességes gyorsétterem mintapéldája. Facebook

Rév Csárda Én a bajai vs. szegedi vitában középen állok: egyik sem. Egyszerűen nem vagyok rajongója semmilyen halászlének. Viszont a legjobbat eddig itt ettem, és bár nem hiszem, hogy érdemes érte több órát autózni, aki a környéken jár, mindenképpen itt egyen. Facebook

Siesta Budapestről a Dunakanyarig mindenképpen érdemes elmenni a világszínvonalú pisztrángokért. Sütve, grillezve és főleg füstölve egyaránt tökéletesek. Csak arra figyeljünk, hogy semmi mást ne fogyasszunk, mert még a salátával is szörnyűségeket tesznek. Weboldal

Street Tacos A “házi limonádé” Sió gyümölcslé volt higítva, viszont a Budapesten sajnálatosan hiánycikk halas taco nem volt rossz. Egy próbát megér. Facebook

Szeráj Vajon miért van az, hogy Budapesten száznál jóval több gyrosos/kebabos van, és mindegyik, de tényleg mindegyik gyenge? Összejátszanak a török tulajdonosok? Nem tudják, hogy legalább egy jó török éttermet biztosan eltartana ez a város? A Szeráj a mezőnyből széles választékával és különösen igénytelen dönerjeivel tűnik ki. Facebook

Taiwan Ha a pincér elhiszi, hogy tényleg kínaiasan kérjük az ételeket, és jól választunk az étlapról, simán Budapest egyik legjobb kínai étterme. Még a dim sum is rendben van. Weboldal

Varieté Sokféle kulináris élmény van, és ezek közt nem szabad lebecsülni azt, amikor az ember betegre zabálja magát vasárnap délután háromkor, de annyira, hogy még az esti focit is le kell mondania. A Varieté az amerikai gyorséttermi vonal legszebb, legzsírosabb, legcsöpögősebb tradícióit igyekszik importálni, Cajun Lucy nevű hamburger-variációjuk pedig a kedvencem az itthoni mezőnyben. Facebook

Vári cukrászda Hallottam én már olyat a kortárs cukrászat puritán rajongóitól, hogy a Váriban túl sok a cukor, a fagylaltjuk pedig egészen gejl. Én azonban nem hallgatok az ilyen irigy károgókra: az egészen lehetetlen helyen lévő Váriban simán világszínvonalú a fagylalt. Facebook

Wang A múltkori listába is bekerült, de azóta a legjobb budapesti kínai étterem megújult. A ferencvárosi étterem bezárt, a Gizella utcai pedig szintet lépett, luxuspálcikákkal és fehér kesztyűs pincérekkel. Az árak magasabbak, az adagok kisebbek, viszont a konyha nem változott. Facebook

Wok Bar Azt értem, hogy Budán miért kell egy fokkal drágábban adni az ázsiai tésztaételeket, mint Pesten, azt viszont nem, hogy akkor miért nem lehet az úri közönség kedvéért egy fokkal ázsiaibban főzni. Facebook

Zazzi Nem vagyok akkora édességes, hogy Solymárra kimenjek egy cukrászdáért, viszont amióta a Zazzi beköltözött Budára, már tudom, más miért vette a fáradtságot. Egyértelműen a legjobb magyar cukrászda. Facebook

Zing A lassan beinduló magyar foodtruck-mozgalom első fecskéje, stratégiailag tökéletes helyen, a bulinegyed közepén. Az éjjel erre botorokáló közönségnek tökéletes hamburgerekkel. Facebook

1000 Sárkány Állítólag a budapesti kínai közösség körében népszerű étterem, ami vagy direkt lebutított ételeket szolgál fel a magyar vendégeknek, vagy eleve a budapesti kínai közösségnek arra a szegmensére pályázik, amelyik nem szeret jót enni. Weboldal

ITAL

Abszolút Pálinka A magyar pálinka sajnos a minőségi importalkoholnál is drágább, így a budapesti emberben ritkán merül fel a pálinkázás igénye. Amikor viszont alkoholbarát külföldieknek kell valami magyart mutatni, nincs jobb választás ennél a Kazinczy utcai helynél. Eleve jó szórakozás elmagyarázni, hogy mi a som, és minimális hozzáértés is elég a legjobb pálinkák kiválasztásához. Facebook

Beat on the Brat Nyilvánvalóan Budapest legjobb szórakozóhelye, attól teljesen függetlenül, hogy egy kegyetlen hangulatú garázsban van. Attól viszont egyáltalán nem, hogy egy barátom csinálja. Facebook

Fekete Kutya Én sajnos emlékszem azokra az évtizedekre, amikor az “alternatív kocsma” Budapesten azt jelentette, hogy lehetett választani a Dreher Unicummal, a Dreher ropival, vagy a Dreher magában kombinációk közt. Itt viszont egy rakás kiváló sört lehet kapni, mindenféle egyéb alkoholokat, és minden este sütnek több tepsi finomságot, aminek már az illata beránt az utcáról. Facebook

Kocka A hely, ahol végleg arra jutottam, hogy Magyarországon a felnőtt clubbing, mint műfaj meghonosíthatatlan, mert egyszerűen idegen a nemzettől. Tökéletes helyszín, rendesen megcsinált épület, és valahogy mégsem működik. Nem az ő hibájuk, mi vagyunk ilyen ország. Facebook

Kolor Teljes erőből gyűlölni akartam ezt a helyet, aztán leküzdve az ellenérzéseimet elmentem, és azt láttam, hogy civilizált, de nem túlcivilizált szórakozóhely, és az egész buinegyedben az egyetlen hely, ahol még egy unalmas kedd estén is vannak önfeledten szórakozni vágyó emberek. Hétvégén megtelik a selejttel, akkor mindenképpen felejtős. Facebook

Margitutcakilenc Nagyon bírom az evidens szórakozóútvonalaktól távol nyitó helyeket, és ez is ilyen. Télen nem annyira, nyáron viszont az egyik tökéletes kiülős hely Budán. Kár, hogy korán zárnak, de sajnos még itt sem tiltották be a szomszédokat. Facebook

Tamp & Pull Engem 34 éven át teljesen hidegen hagyott a kávé, itt viszont egészen megszerettem. Nem hiszem, hogy ennél jobbat lehetne mondani egy kávézóról. Facebook

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.