Az LMP az egyetlen parlamenti párt, amelynek bőven van abból, ami az összes többiből hiányzik: hitelességből.

Hitelesek a MSZP-vel való távolságtartás ügyében, sőt, ennek félelme okán még a pártszakadást is vállalták. Ugyanakkor hitelesek a Fidesz ellenzékeként is: szisztematikusan harcolnak a kormányzati túlhatalom és a lassan rendszerszintűvé váló túlkapások ellen. Ráadásul a magyar politikai alternatív valóságában, az úgynevezett ideológiai kérdésekben is a vállalható mezőben mozognak. Egyszerre nemzetiek és szabadelvűek, akik ugyanúgy kiálltak a Trianon-emléknapért, mint az ügynökakták megnyitásáért. Ők azok, akiket egyszerre nem szeret a Magyar Nemzet és a Népszabadság.

És ami talán a legfontosabb: látványosan kimaradtak a magyar politikai életet polipként behálózó mutyirendszerből. Nincsenek senki zsebében, ezért aztán nem is félnek vizsgálóbizottságot kezdeményezni. Schiffer András pedig hitelesség tekintetében a magyar politika fehér hollója. Az LMP-ről könnyű elhinni, hogy egyszerűen csak normális országot akar.

Ezért aztán elméletileg nekik lenne a legjobb esélyük, hogy kihasználják azt az óriási politikai vákuumot, amit a Fidesz hatalmi mámora és az ellenzék elképesztő tehetetlensége kreált.

Egyelőre azonban minden jel arra utal, hogy ez nem fog nekik sikerülni. Miközben a választásra jogosultak legalább 15 százaléka elmenne szavazni, de nem tudja, kit válasszon, az LMP támogatottsága nem üti meg a parlamenti küszöböt sem. Ez ugyanis még mindig egy amatőr elit-párt. Legalább két olyan dolog hiányzik az arzenáljukból, amelyek nélkül nem lehet sok százezres szavazótábort építeni. A létezésük mindenki számára megfogható értelme és egy ember, aki mindezt elmondja és megszemélyesíti.

Az LMP nem képes egy mondatban elmondani, hogy miért lenne jobb egy magyar szavazó élete attól, ha ez a párt választásokat nyerne. Nincs meg az a borzasztó egyszerű három szó, ami egyszerre fontos és könnyen megjegyezhető (a „környezettudatos” a választók széles rétege szempontjából nem is fontos és nem is könnyen megjegyezhető). Kívülről úgy tűnik, hogy a párt létértelmezése kimerül abban, hogy ők mások. Érdekes módon a helyzet lassan annyira rossz a magyar ellenzék háza táján, hogy ez a „mi a brancson kívüliek vagyunk” attitűd még sok mindenre elég is lehetne.

Ennél is fontosabb viszont, hogy nincs egy miniszterelnök-jelöltjük, akiről széles körben elhinnék, hogy az egyszer talán megszülető háromszavas mondatot meg is tudja valósítani.

Hogy az LMP „más”-ból az LMP „mást csinál”-t tud varázsolni. Akármennyire hiteles vagy szimpatikus, Schiffer András nem tűnik ilyen embernek. Legalábbis médiamegjelenései nem ezt a benyomást alakították ki róla.

Amennyiben az LMP meg akarja ragadni azt az óriási lehetőséget, ami a kívülállásából és a hozzá csatlakozók politikai tőkéjéből fakad, akkor találnia kell egy miniszterelnök-jelöltet. Egy olyan embert, akit már elegen ismernek ahhoz, hogy a következő hónapokban ne a bemutatásával kelljen foglalkozni. Aki a tetterejével győzi meg a választókat. És elsősorban olyat, aki talán át tud törni azon a masszív médiafalon, amit a két nagy párt felé elkötelezett sajtó fel fog húzni vele szemben.