Kocsis szerint foglalkoznak majd a drogosokkal, csak túl sok a tű

POLITIKA
2013 december 06., 14:42

Nem mondott le a droghasználók helyzetének a "rendezéséről", mondta Kocsis Máté, Józsefváros polgármestere, aki nemrég kidobta* felmondta az együttműködést a kerületben ártalomcsökkentő programot folytató Kék Pont Alapítvánnyal. Sajtótájékoztatóján most arról beszélt, hogy "új partnerekkel" folytatják majd a munkát, különben pedig csak a lakosság érdekeit érvényesíti.

A fő kifogása továbbra is az volt, hogy túl sok a szétdobált tű a kerületben. Szerinte a tűk összegyűjtése a Kék Pont feladata lett volna. A valóság ezzel szemben az, hogy ezt a feladatot a Közterületfenntartó Vállalat vállalta, és maga Kocsis állította pénteki sajtótájékoztatóján, hogy a kerület "több tízmillió forint forrást kap a kormánytól" az elszórt tűk begyűjtésére.

Elhangzott még az a többször cáfolt érv is, hogy a józsefvárosi ártalomcsökkentő program vonzotta a kerületbe a drogosokat - valójában nagy többségük helyben lakó.

Akárhogy is, Kocsis most "megbízható, hozzáértő szakmai partnert" keres. Ez a jelek szerint az ártalomcsökkentés helyett iskolai drogprevenciós előadásokat szervező Fiatalokat Egészséget Családot Segítő Közhasznú Egyesület [sic!], vagyis a FECSKE lesz. Ez tűcserével ugyan nem foglalkozik, de beszállna a "drogszemét" gyűjtésébe. Pedig a tűcsere elég fontos dolog. (A sajtótájékoztatóról az MTI tudósított)

*JAVÍTÁS 16:05: Szóltak a Kék Pontosok, hogy Kocsis nem dobta, nem is dobhatta ki őket a kerületből, mert érvényes ingatlanbérleti szerződésük van és az ÁNTSZ is engedélyezte a tevékenységüket. Az alapítvány jövőre is folytatja munkáját a kerületben, amit normatív támogatásból és magánadományokból fedeznek.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.