A plasztikai sebész apuka élő reklámtáblákká szabdalta szét saját lányait

életmód
2013 december 12., 19:10
comments 23

Michael Niccole plasztikai sebész az Egyesült Államokban. Charm nevű lányát elsőnek tíz éves korában műtötte meg. Testvérével, Brittanival azóta felnőttek, és mindketten számos műtéten estek már át. Apjuk műtötte már a huszonéves lányok mellét és orrát is. De rendszeresen kapnak botoxot is az arcukba, és a hónaljukba. Hogy ne izzadjanak.

A két lányt még kiskorukban fogadta örökbe a házaspár, és nagyon boldogok, hogy apjuk praxisa számára élő reklámtáblaként létezhetnek.

És a biznisz működik: a lányok majd minden barátja az apukához jár, mellnövelés, ajakfeltöltés, ráncelsimítás is megy.

A lányok anyja, Penny, eleinte vonakodott, hogy engedélyezze-e a műtéteket, de aztán végül beleegyezett a dologba. Amikor pedig rendszeresen kezdtek el újabb és újabb beavatkozásokra járni, attól félt, hogy esetleg függők lesznek.

Sokat küzdöttem ez ellen, de amikor láttam, mennyire utálja az orrát, megint beleegyeztem.

- írta le az egyik esetet, amikor vívódnia kellett.

Az apjuk viszont sosem volt szkeptikus a beavatkozásokkal kapcsolatban. Szerinte a lányai a szépség környezetében nőttek fel: mindig makulátlan autók, házak és gyönyörű barátok vették körbe őket. Miért lógnának ki ebből ők? (via Gawker)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.