Mentőautóval furikáztatja magát a Gyermekrák Alapítvány elnöke

Tbg
Egészségügy
2013 december 17., 07:10
comments 34

Buszsávban, villamossínen mentőautóval hajtat be VIII. kerületi irodájába - valószínűleg rendszeresen - Balogh István a Gyermekrák Alapítvány elnöke.

Az Index több alkalommal is bevárta, ahogy reggel munkába indul budaligeti villájából a Rákóczi térre. Baloghot egy mentőautó várja, amely sziréna nélkül, de a mentőautók által használható, forgalomtól amúgy elzárt utakat igénybe véve viszi az elnök urat ide-oda.

Balogh az Index kérdésére először azt mondta, gumicserére vitte az autót éppen, majd ilyen-olyan hivatali ügyekkel magyarázta a mentő használatát. Az Index annak is utánanézett, valóban ilyen gyakran visznek-e beteg gyerekeket a kórházakba, mint azt Balogh állítja, de, úgy tűnik, nem.

Az alapítvány felajánlosokból működik, évente 5-7 millió forintot költ betegszállításra, amiben ezek szerint Balogh úr munkába menetele is beleszámít.

Az Index tényfeltáró anyaga jó hosszú, a poént nem lőném le, tessék megolvasni, van benne autósüldözés és szembesítés is. (Index)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.