Kiégett a német szélsőjobb vezetője, ezért visszavonul a politikától

külföld
2013 december 19., 19:40
comments 11

Holger Apfel a Német Nemzeti-demokrata Párt (NPD) közleménye szerint azonnali hatállyal távozik posztjáról, és a szászországi tartományi parlamentben sem vezeti tovább az NPD frakcióját.

A 43 éves politikus 2011-ben került a párt élére. Azóta az NPD egy könyvelési szabálytalanságért kapott több mint egymillió eurós büntetés miatt súlyos pénzügyi válságba került, és a tagság több mint 10 százaléka kilépett a szélsőjobboldali körökben erősen vitatott politikai vonalvezetés miatt.

photo_camera Holger Apfel (JOHANNES EISELE / AFP)

A párt a szeptemberi országos parlamenti választáson a szavazatok 1,3 százalékát szerezte meg, támogatottsága visszaesett a négy évvel korábbi 1,5 százalékhoz képest. December elején a törvényhozás felsőháza, a Bundesrat kezdeményezte az alkotmánybíróságnál a betiltását és felszámolását.

A sok nehézség a neonácipárt vezetőjének egészségére ment.

Apfel kiégett, erős burnout szindrómától szenved, volt egy idegösszeroppanása és munkaképtelen.

- mondta a Die Welt című lapnak Peter Marx, a párt Mecklenburg-Elő-Pomeránia tartományi parlamenti frakcióvezetője.

Apfel betegségét egy sor tényező idézte elő, elsősorban a betiltást célzó alkotmánybírósági eljárás, ami nagyon megviselte Marx szerint.

A tartományi kormányok küldöttségeiből álló Bundesrat egy több mint 250 oldalas beadvánnyal fordult a karlsruhei alkotmánybírósághoz. A dokumentumban az utóbbi egy év alatt összegyűjtött adatok alapján azt az álláspontot ismertették, hogy az NPD ideológiája rokonságban áll a nemzetiszocializmussal, és a párt államellenes tevékenységet végez, aktívan szembehelyezkedik a demokratikus berendezkedéssel. Az eljárás várhatóan több mint egy évig tart, eredménye szakértők szerint bizonytalan.

Az 1964-ben alapított párt betiltását másodszor kezdeményezték. A kormány és a törvényhozás 2003-ban közösen benyújtott indítványát az alkotmánybíróság elutasította, arra hivatkozva, hogy a bizonyítékok jelentős része az alkotmányvédelmi hivatal beépített embereitől származik, és ezért ezeket nem lehet figyelembe venni. (MTI)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.