Miután hülyeséget mondott, Kósa Lajos azzal húzta ki magát a pácból, hogy hülyeséget mondott

jog
2013 december 20., 15:08

A debreceni polgármester keményen gyalázta az MTI-nek a Kúriát, amiért az „párját ritkító módon” Strasbourg előzetes véleményét kérte a devizahitelekről.

Pedig nem is Strasbourg (azaz az Európai Emberi Jogi Bíróság), hanem Luxemburg (azaz az Európai Unió Bírósága) véleményét kérték, vagyis egy teljesen másik bíróságét. Ráadásul ilyet rendszeresen szoktak kérni, mert az a bíróság épp arra van kitalálva, hogy az uniós jogot minden tagországban egyformán alkalmazzák. Többnyire (de nem kizárólag) nemzeti bíróságok fordulnak hozzá, vagy hivatalból lép.

Kósa Lajost a mandiner.hu szembesítette a fogalmatlanságával, amire a frappáns válaszok nagymestere így vágta ki magát a csávából:

Mindegyik európai bíróságot strasbourginak hívják a köznyelvben az egyszerűség kedvéért.

(Cink, Cink)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.