A Fidesz újabb köteles beszéde a bankoknak

Tbg
POLITIKA
2013 december 21., 14:54

Emlékeznek még Kövér László köteles beszédére? Az semmi, ahhoz képest, amit most találtak ki. És ahogy az ilyenkor a kormánypártnál lenni szokott, az ötlet már törvénymódosító-javaslat formájában be is lett nyújtva a parlamentnek.

A javaslat szerint:

A bankok kötelesek tájékoztatni az ügyfeleiket az árfolyamgátról

Mégpedig negyedévenként, jól elkülönített helyen, BEKERETEZVE, azonos betűmérettel szedve kell tájékoztatni a devizahitelest, hogy

Mennyit spóroltak meg az árfolyamgáttal

A bankoknak emellett március 20-ig azoknak az adósoknak is az orrára kell kötni, hogy nem léptek be az árfolyamgátba, akik még nem léptek be az árfolyamgátba.

Az intézkedés végrehajtását a Magyar Nemzeti Bank fogyasztóvédelmi eljárás keretében fogja vizsgálni.

A Fidesz mindezt szombat délután közölte. (MTI-OS)

 

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.