Egy NAV-ost is megvesztegethetett az egyik nagypályás áfacsaló

bűnügy
2014 január 02., 07:30
comments 6

A Figyelő úgy tudja, hogy a NAV egyik magas rangú tisztjét is megvesztegette egy milliárdos áfacsalási ügy gyanúsítottja, aki most a Karib-tengeren nyaral. F. Attila két és félmilliárd forinttal rövidítette meg a költségvetést. A Figyelő szerint egy általa (is) kreált cégcsoport eszmei irányítójaként tonnaszám szerzett be cukrot és étolajat Szlovákiából. A magyar hipermarketek polcain azután kötöttek ki ezek a termékek, hogy több cégen is átfuttatták ezeket.

A NAV pénzügyi nyomozói még nyáron csaptak le a társaságra Komárom- Esztergom megyében. A nagyszabású akcióban egyszerre jelentek meg több helyszínen, a kamu cégek strómanként működő ügyvezetőit lekapcsolva, és utóbb vallomásra bírva. Csak a főkolompost, F. Attilát nem sikerült előállítani, mert fülest kaphatott.

F. Attila bűnlajstroma egyébként kivételesen gazdag. Emberölési kísérlete miatt első fokon 3 év 6 hónap börtönre ítélte a bíróság, de nem helyezték előzetes letartóztatásba. A másodfokú tárgyalás 2014 tavaszán veszi kezdetét. Ma a felsőbb kapcsolataival szívesen hencegő F. Attila leginkább Miamiban és Dominikán tölti napjait. Egyik felsőbb kapcsolatát, T. Zoltán alezredest,viszont már lekapcsolták.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.