Gonosz energetikai cégek? Szabadságharc? Sehol sem járunk

POLITIKA
2014 január 03., 07:08
comments 5

Az index megszerezte a 2011-ben a kormány által elfogadott Energiastratégiáról írt jelentést. Ebben a dokumentumban összegzik a Fejlesztési Minisztériumnak, hogy a stratégiában elfogadott célok elérése, hogy áll, a folyamatok az elfogadottnak megfelelően haladnak-e. Az értékelésből kiderül, hogy csak apróbb sikerek vannak, és sok fontos ügy szöges ellentétben valósul meg, mint ahogy tervezték. A függetlenedés, a megújuló források előtérbe helyezése és az okos felhasználás, mind a célok között volt.

Áramtermelés

Itt a függetlenedés lett volna a cél, ehelyett leállításra került a Tiszai és a Dunamenti Erőmű. A hazai kapacitás háromszáz megawattal csökkent. Az import kiugróan megugrott: átlagosan 20% körüli, nyáron volt olyan nap amikor 35% volt. A kormány egyáltalán nem ezt akarta.

Okos beruházások

Semmilyen megújuló energiaforrással nem állunk jól. A tervezetnél kevesebb a szélerőmű és a paksi bővítés a célokhoz képest már most csúszik.

Nincs támogatás

Csak 11 épületenergetikai program indult, írja az index. 226 milliárd értékben voltak támogatások és a hazai lakás állomány kb. 10 százalékát érintette. Ez nagyon kevés.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.