Megvan Pintér első válogatott kerete

futball
2014 január 04., 16:45
comments 23

Ami nem egészen válogatott keret, mivel nem egy igazi meccs előtt jön össze a Magyar Csapat, hanem csak egy kis összetatásra és szintfelmérésre. Január 6-án és 7-én 32, futballozni többé-kevésbé tudó magyar fiatal jön majd össze, hogy az új szövetségi kapitánynak megmutassák, mit tudnak.

Nem szeretném, ha félreértéseket szülne a mostani összetartásra kijelölt keret, ezért szeretném előre leszögezni: az, hogy egy adott játékos most meghívót kapott, nem jelenti egyben azt is, hogy később válogatott lesz. Egyelőre csupán arról van szó, hogy a megnevezett játékosokra kíváncsiak vagyunk, és rájuk is gondolunk majd az első válogatott mérkőzésre készülő keret összeállításánál

- ezt mondta Pintér, aki azt is elmondta, hogy sok külföldön szolgáló játékosra is számít, de őket most természetesen nem lehetett elkérni a klubjaiktól.

A keretben több jelenlegi korosztályos válogatott játékos is helyet kapott (Kalmár Zsolt, Holman Dávid, Radó András, Bacsa Patrik), valamint részt vesz a gyakorlásokon a belga Oostende alkalmazásában álló Vass Ádám, az Alanyija Vlagyikavkaztól néhány hete távozó, és jelenleg klub nélküli Priskin Tamás, illetve egyedüli másodosztályú futballistaként a Nyíregyházán védő Balogh János kapus is.

A 32 nevet végigfutva érdekes, hogy abban hét győri játékos is helyet kapott, míg a Videotontól csak ketten kaptak behívót. Pintér arról is beszélt, hogy reményei szerint február elején Törökországban nyolc- vagy kilencnapos edzőtáborba vonul a keret, hogy ott "különböző játékrendszereket gyakoroljon".

A mostani keret

Kapusok

Verpecz István (DVSC-Teva)
Horváth Tamás (Mezőkövesd-Zsóry)
Balogh János (Nyíregyháza)

Védők

Lázár Pál (DVSC-Teva)
Fiola Attila (MVM Paks)
Guzmics Richárd (Haladás)
Lang Ádám (Győri ETO)
Lipták Zoltán (Győri ETO)
Kádár Tamás (DVTK)
Bosnjak Predrag (Haladás)
Korhut Mihály (DVSC-Teva)
Devecseri Szilárd (Haladás)

Középpályások

Gyurcsó Ádám (Videoton FC)
Pátkai Máté (Győri ETO)
Gyömbér Gábor (Ferencváros)
Elek Ákos (DVTK)
Szakály Péter (DVSC-Teva)
Holman Dávid (Ferencváros)
Vass Ádám (KV Oostende)
Kalmár Zsolt (Győri ETO)
Koltai Tamás (Győri ETO)

Támadók

Varga Roland (Győri ETO)
Orosz Márk (Lombard Pápa)
Szatmári Lóránd (PMFC)
Simon Krisztián (Újpest FC)
Bacsa Patrik (DVTK)
Futács Márkó (DVTK)
Böde Dániel (Ferencváros)
Rudolf Gergely (Győri ETO)
Radó András (Haladás)
Nikolics Nemanja (Videoton FC)
Priskin Tamás (klub nélkül)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.