Az MSZP főpolgármester-jelöltje együgyűnek nevezte azokat, akiknek nincs jogosítványa

Budapest
2014 január 22., 08:17
comments 101

Ha valakinek nincs jogosítványa, "akkor ez egy meglehetősen egysíkú, egyolodalú, együgyű gondolkodást mutat" - közölte Horváth Csaba hétfőn a Klubrádió Szabad sáv című műsorában. Az MSZP főpolgármestere ezzel elvileg Vitézy Dávidnak, a BKK vezérigazgatójának akart üzenni, akinek tudomása szerint "nincs jogosítványa, ő nem tudja beleélni magát, hogy a közlekedés szereplői, az autósok ugyanolyan szereplők, mint a közösségi közlekedők". De bravúrosan sikerült általánosítania.

A szocialista frakcióvezetőnek volt még egy jól sikerült mondata. Rangos Katalin műsorvezető rákérdezett Horváth Csaba egyetlen emlékezetes, saját magát nevetségessé tevő momentumára, amikor egy 2010-es majálison bejelentette az ingyenes tömegközledés ötletét. Horváth szerint ő azt mondta, hogy akár ingyenessé tehető, ha bevezetik a dugódíjat. A koncepció ki volt dologozva részletesen, akár egyetemi tanárok előtt is levezethető lett volna. Tudomásul vette viszont, hogy olyan mély társadalmi, politikai csalódottság volt a budapestiekben, hogy nem voltak nyitottak semmilyen épeszű javaslatara. (Magyar Nemzet)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.