Erste: Már akkor is itt voltunk, amikor Orbán még nem, és akkor is itt leszünk, amikor ő már nem

Az Erste vezérigazgatója, Andreas Treichl interjút adott a Ziarul Financiar nevű román lapnak. Treichl nem csak az Erste tulajdonában lévő román BCR bankról beszélt, de Orbán Viktorról is. A BCR ügyeiről részletesebben nem írnánk, csak annyit, hogy Treichl bízik a bankban. Itt lehet elolvasni a többit is. 

Treichl azt is elmondta, hogy az Erste nem tervez kivonulni Magyarországról, annak ellenére, hogy nagyon nehéz most a banki környezet, például mert a magyar kormány szeretné rávenni az osztrák bankot, hogy adja el a magyar leánycégét.

"Már akkor is ott voltunk, amikor Orbán Viktor még nem, és akkor is ott leszünk, amikor ő már nem. A mostani helyzet nem csak nekünk fájdalmas, hanem az országnak is rossz, de túl fogjuk élni".

Szerinte butaság lenne lyukat fúrni az Erste-csoport térképére azzal, hogy kivonulnak Magyarországról. A bankár szerint ugyanis ők már a 19. században jelen voltak Magyarországon.

Az egyre államosításpártibbá váló hangulatról és a bankokra rakódó terhekről azt mondta, hogy az, hogy elzavarják a fiatalokat és a befektetőket, nem jó út, és ezt a politikusoknak is meg kellene érteniük. Szerinte nélkülözhetetlen, hogy a helyi politika olyan légkört teremtsen, ami visszahívja azokat, akik otthagyták Romániát vagy Magyarországot.

"Csak a politikusok hozhatják őket vissza, de ez nacionalizmussal nem fog sikerülni. Inkább azzal, ha javítják a gazdasági környezetet, fejlesztik az oktatást és könnyítik a beruházásokat".