A kormány (!) képzeli magát Ludas Matyinak

2014 január 28., kedd 8:35
20

Már februárban megemelheti a törvényben garantált ingyenes készpénzfelvételek számát a parlament – mondta Rogán Antal a TV2 Mokka című műsorában.

A Fidesz frakcióvezetője azt mondta, hogy a héten tárgyalnak a bankszövetséggel, és ha nem jutnak eredményre, akkor a február 13-ig tartó parlamenti ülésszakban keresztülvihetik (Min? Kin? :D) azt a törvényt, amiben megnövelik az ingyenes készpénzfelvételi lehetőségek számát, és szigorítják a bankokra vonatkozó szabályokat.

Erre azért van szükség, mert úgy látják, hogy „a bankok megpróbálják átverni az embereket”.

Bár törvény rögzíti azt az állampolgári jogot, hogy mindenki ingyenesen vehessen fel 150 ezer forintot a bankautomatákból (ezt úgy kell érteni, hogy nem kell a saját pénzéért fizetnie, nem úgy, hogy kap 150 ezret csak úgy), legfeljebb két részletre osztva, mégis rengeteg olyan berendezés van, amiből maximum 50 ezer forintot lehet felvenni – magyarázta.

„Ez nyilvánvaló átverési kísérlet a bankok részéről.”

Rogánék először tárgyalnak a bankszövetséggel, és ha nem jutnak eredményre, akkor lesz idejük arra, hogy a következő két hétben keresztülvigyék a törvényt (Még egyszer: Kin? Min? :D), amiben egyértelműen előírják, 150 ezer forinthoz mindenki ingyen hozzájuthat. Rogán Antal azt üzente a bankoknak:

„Nem érdemes trükközni, mert Ludas Matyi módjára, ahogy ő Döbrögin, háromszor fogjuk leverni rajtuk.”

ludas matyi

A bankok is hasonló szankciókra számíthatnak, mint a rezsiszolgáltatók, amik nem tartják be a rezsicsökkentés szabályait. Arra a bankra, amelyik sok embert érintő hátrányos intézkedést hoz, 500 millió forintig terjedő bírságot szabhatnak ki. (MTI)

Kommentek

Ha kommentelnél, ahhoz Közösség vagy Belső Kör csomagra van szükséged. Ha csak olvasnád a többiek hozzászólásait, ahhoz nem kell előfizetés.

  1. Ha még nincs, regisztrálj 444 profilt
  2. Fizess elő a Közösség vagy a Belső kör csomagunkra
  3. Az előfizetésnél használt email címmel regisztrálj a Disqusra és azzal lépj be a cikkek alatt