14 évet kapott Pandur Ottó

bűnügy
2014 január 30., 14:11
comments 4

2012 nyarán Győrben megfojtotta az élettársát. Tavaly 12 évet kapott, most súlyosbították 14-re. A férfi zaklatta is, és két mobilját el is lopta a nőnek, hogy megtudja, volt-e köze máshoz. A szakértők szerint elhúzódó fulladás okozta a sértett halálát, akit előbb kézzel, majd eszközzel is fojtogatott a férfi, akinél nem volt enyhítő körülmény a büntetlen előéletet. A gyilkosság után 3 gyerek maradt anya nélkül. A védő azt kérte, hogy mondják ki, hogy a vádlott erős felindultságban ölt, mert „az emberöléshez vivő láncolatot az indította be, hogy megalázva érezte magát, amikor a nő korábban egy vitában hozzávágta azt a 100 ezer forintot, amit tőle kapott. (MTI)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.