Elfogták a rajzfilmbűnözőt

bűnügy
2014 január 30., 19:14
comments 7

rajzfilmbűnöző

Egy hete azon röhögött a Gawker, hogy az amerikai rendőrség egy ajkak és fülek nélkül élő bűnözőt, legalábbis erre következtettek a fantomkép alapján. Erre most elkapták a két héttel ezelőtti texasi rablás elkövetőjét, akinek a valóságban van szája és füle is. Glenn Edwin Rundles – akit több bűncselekménnyel is vádolnak – ruhákat lopott a szomszédjától, aztán futva menekült a rendőrök elől hiába. És tényleg nincs miért kirúgni a fantomrajz készítőjét: három nappal a rablás után a járőr, aki kiszúrta Rundlest, egyből felfedezte a férfi és a rajzfilmfigura közti hasonlóságot, és lecsapott. (Gawker)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.