Az utolsó pillanatban készültek a magyar olimpiai ruhák

2014 január 30., csütörtök 11:10
98

Tegnap megírtuk, hogy minden divatnemzetségünk ellenére sem sikerültek valami jól a magyar csapat ruhái a szocsi olimpiára. Most kiderült, miért ezek lettek. Illetve pont ez nem derült ki, de minden más igen.

MOB.hu

Siklós Erik, a MOB sajtófőnöke azt mondta, az egész úgy kezdődött, hogy az Adidas évtizedek óta most először nem akarta legyártani a magyarok nemzeti ruházatát. Ez az a ruha, amiben majd felvonulnak a sportolók. Mert a nyári olimpiával ellentétben itt nincsenek külön felvonulós formaruhák. A nemzeti melegítőket hordják a sportolók.

MOB.hu

Kivéve az eskütételen és a reptéri búcsúzkodáson, mert akkor az elegánsabb ruhákat hordják. Siklós szerint az Adidas döntésével párhuzamosan megromlott a kapcsolat a felvonulóruhák eddigi gyártójával is, ezért helyettük is újat kellett keresni.

MOB.hu

Mivel kevés volt az idő, megkerestek cégeket, hogy prezentáljanak náluk. Ebből december végére lett megegyezés. Így jött ki, hogy a nemzeti melegítőket a Fani Sport gyártja, az elegáns ruházatot pedig a Virginia Kft. Siklós szerint így is csoda, hogy ilyen hamar el tudtak készülni a ruhákkal.

MOB.hu

Valószínűleg azért is ennyire semlegesek az elegáns ruhák, mert korábbi kollekciókat tudtak csak ennyi idő alatt átalakítani. A MOB és a Virginia Kft. tulajdonosa és tervezője, Bacskai Ildikó szerint viszont a ruhák semlegessége praktikus, mert azokat a fiatal sportolók később is tudják majd hordani.

MOB.hu

Ruhákat viszont nem csak ők kapnak. 16 sportoló és 44 kísérő ment ma el Szocsiba. Nem mindenki kapja meg a teljes szettet, de mindenki kap ruhákat a MOB-tól. Egy ember ruházata összesen durván hétszázezer forintba kerül, és több mint negyven ruhadarabot tartalmaz. Az olimpiai csapat öltöztetése így körülbelül 42 millió forintjába került a MOB-nak.

Mivel nem volt közbeszerzés, nem tudni, hogy miért pont ezek a cégek nyertek, és még kik voltak esetleg versenyben. Azt tudni, hogy az eddigi formaruhákat gyártó Roland divatház is ott volt. Siklós szerint azért a Fani és a Virginia nyertek, mert olcsóbbak voltak, és ilyen rövid idő alatt is le tudták gyártani a ruhákat.

Bacskai Ildió, a Virginia tervezője és tulajdonosa idegesen reagált a kérdésekre, mert szerinte nem megérdemelt a botrány, ami most van. Ráadásul húsz éve terveznek Kovács Emillel, akiről viszont nem akart semmit elárulni. A Fani Sport pedig olyan, mintha nem is létezne. A MOB azt állítja róla, hogy magyar cég, de a cégadatbázisban nem találtuk, a honlapjukon pedig Marylandet adják meg kapcsolatként.

Kommentek

Ha kommentelnél, ahhoz Közösség vagy Belső Kör csomagra van szükséged. Ha csak olvasnád a többiek hozzászólásait, ahhoz nem kell előfizetés.

  1. Ha még nincs, regisztrálj 444 profilt
  2. Fizess elő a Közösség vagy a Belső kör csomagunkra
  3. Az előfizetésnél használt email címmel regisztrálj a Disqusra és azzal lépj be a cikkek alatt