A választás előtt készült dokumentumok szerint akár más országok, Ausztria és Szlovákia is beszállhatnának a buliba.
Amit a Nemzetközi Olimpiai Bizottság bejelentett a rendezési szándékról, az a Magyar Olimpiai Bizottság szerint „semmilyen kötelezettségvállalással nem jár, és nem minősül olimpiarendezésre való jelentkezésnek”.
Brunner Blancának a szülei mondták meg, hogy indulhat Milánóba, ott lesz a snowboardosok között.
Az autók listaára majdnem 40 millió forint.
De a magyarok fele, ezen belül a fővárosiak 61 százaléka szerint az a legfontosabb, hogy alapos előkészítés után szülessen döntés.
„Most nem csak hogy nem vertem be a fejem, de olimpiát nyertem vele” – mondta a MOB-nak aranyéremmel a nyakában.
Hámori Luca Imane Heliffel mérkőzik meg a negyeddöntőben, aki körül az olimpia legfurcsább botránya kerekedet
Gyulay Zsolt MOB-elnök fél éve 10-12 aranyat sem tartott elképzelhetetlennek, ez eléggé irreálisnak tűnik. Mostanra ő is azt mondja, ha a fele összejön, az is jó.
10 százalékkal többet vihetnek majd haza az ezüst- és a bronzérem után is.
„Hogy az nekik mennyi politikai tőkét hozott, azt a legutóbbi parlamenti választás világosan megmutatta, tehát lehet, hogy nem kellett volna megfúrni ezt a nagyszerű nemzeti kezdeményezést” – mondta a Momentumról.
Az államtitkár szerint a magyar szövetségen és Budapest városán múlik, hogy mikor pályázunk újra a rendezésre.
Tudják, hogy Kínával nehéz versenyezni.
Hogy ez alatt mit ért, azt nem fejtette ki. Olimpiára amúgy városok pályáznak, a leghamarabbi lehetséges időpont pedig 2036.
A kétszeres olimpiai bajnok kajakozó a szavazatok közel kétharmadát kapta a közgyűlésen.
"Én már nem utazom el Pekingbe" - kommentálta helyben a döntést az olimpiai bizottság távozó elnöke.