Nem érte váratlanul a Magyar Olimpiai Bizottságot a Liu fivérek távozása

sport
2022 november 08., 19:26
comments 3

Az olimpiai bajnok Liu fivérek, Shaolin Sándor és Shaoang kedden a Kósa Lajos által vezetett Magyar Országos Korcsolyázó Szövetség (MOKSZ) hozzájárulását kérték az országváltásukhoz vezető folyamat megindításához. A MOKSZ keddi tájékoztatása szerint a két rövidpályás gyorskorcsolyázó nem nevezte meg, hogy melyik ország színeiben kívánja folytatni pályafutását, és a MOKSZ felé egy nemzeti szövetség sem jelzett igényt formálisan vagy informálisan a sportolók versenyzői jogának megszerzésére. Ugyanakkor auguzstusban már jelezték, hogy követve a magyar válogatottól távozó kínai edzőjüket, Csang Csing Linát, Kínában készülnek az idényre.

Sajnos Linával az ő kérésére fel kellett bontanunk a határozatlan idejű szerződését, tekintettel arra, hogy Kína szövetségétől kapott visszautasíthatatlan ajánlatot a gyorskorcsolya-válogatott vezetőedzői pozíciójára" - közölte a MOKSZ. Hozzátették az is, hogy az elmúlt időszakban a MOKSZ biztosította a Liu fivérek edzésének feltételeit a kínai válogatottal és Linával Pekingben, ezt a munkát a MOKSZ nevében Dzse Szu Csun, a magyar válogatott dél-koreai edzője segítette. Ez a megoldás a fivérek számára nem bizonyult megfelelőnek.

A Magyar Olimpiai Bizottság semmit nem tud tenni ilyen esetben, mert a versenyzők a szövetségekkel és klubjaikkal vannak szerződésben" - mondta az állami tévében Gyulay Zsolt, a MOB elnöke. - „Váratlanul nem ért a hír, mert múlt héten beszéltem a fiúkkal. Lehetett látni előre, hogy valami nem jól alakul ebben az ügyben, mivel az edzőjük, Lina elment Magyarországról, ők pedig őt akarták követni.” Szerinte a MOKSZ minden megtett, de valószínűleg Kínával nehéz versenyezni, a versenyzők pedig nagyon ragaszkodnak az edző személyéhez.


Kósa Lajost, a korcsolyázók elnökét viszont meglephette a döntés, mert augusztusban még azt mondta:

„A Liu fivérek nem kínai, hanem magyar állampolgárok. Kína és hazánk között nincs kettős állampolgárság, ők magyarok. […] A Liu fivérek magyarok. Magyar színekben versenyeztek és magyar színekben fognak versenyezni. A magyar himnusz dobogtatta meg a szívüket, és az FTC versenyzői ma is.”

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.