Tőlük várhatjuk a magyar érmeket a párizsi olimpián, a MOB 25 dobogós hellyel számolt az előrejelzésében

sport
július 24., 18:12
  • Novemberben és áprilisban készített előrejelzést a magyarok sportolók várható szerepléséről a Magyar Olimpiai Bizottság.
  • Van sportág, ahol már a részvételt is értékelik.
  • Az úszók betervezett 3-5 érméhez kellene egy jó Milák is.
  • A vívóktól és a kajak-kenusoktól 2-4 érmet várnak.
  • Vízilabdában 1 érem az elvárás a két csapattól.

„Akár 10-12 olimpiai aranyat is nyerhet Magyarország Párizsban” – nyilatkozta tavaly december közepén az Inforádiónak Gyulay Zsolt, a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke. Pár héttel később a Népszavának is azt mondta, reálisnak tartja a 10 aranyat Párizsban.

Fél évvel később, közvetlenül az olimpia előtt annyiban korrigált, hogy decemberben „elsődlegesen a vágyaimat fogalmaztam meg. Szeretném, ha meglenne a tíz, de ahogy mondani szokás: ha a fele összejön, már jók vagyunk! Én az ötnek is tudnék örülni.”

Neveket decemberben és most sem mondott. Éremesélyes sportágként említette fél éve az öttusát, az úszást, a birkózást, a kajak-kenut, külön kiemelte a vívást. Most rövidebb lett a felsorolás: „nyilván az úszók, a kajakosok, a vívók és a pólósok szereplését kíséri majd a legfőbb figyelem”.

A Magyar Olimpiai Bizottság tavaly novemberben és idén áprilisban is összeállított egy listát a párizsi reményekről a sportági szakszövetségekkel együttműködve, a ciklus világversenyeit és az aktuális ranglistákat is belevéve. Neveket nem írtak, a formák és az esélyek alapján próbáljuk kitalálni, kik jöhetnek szóba.

Asztalitenisz (0 érem)

A vegyespárosnál (Madarász Dóra, Ecseki Nándor) a „8 közé jutás lehetséges”. Póta Georgina indul női egyesben, rá is érvényes lehet, amit írnak: a vegyespároson kívül„más versenyszámokban egy-egy nyert mérkőzés jó eredménynek számítana. Póta Georgina az ötödik olimpiáján vesz majd részt, az eddigi versenyein a 32 között esett ki. A vegyespáros első meccse július 27-én délután lesz.

Atlétika (1 érem)

Halász Bence a férfi kalapácsvetés döntõjében a budapesti atlétikai világbajnokságon a Nemzeti Atlétikai Központban 2023. augusztus 20-án
photo_camera Halász Bence a budapesti atlétikai világbajnokságon 2023. augusztus 20-án Fotó: Illyés Tibor/MTI/MTVA

Egy dobogós helyezéssel és egy 4-8. helyezéssel számolnak. Az éremvárományos Halász Bence kalapácsvető, aki a 2019-es dohai és a tavalyi budapesti világbajnokságon is bronzérmet nyert, Európa-bajnokságról pedig van két ezüstje és egy bronza. A hétpróbázó Krizsán Xénia nyilatkozott úgy, hogy 8 közé szeretne kerülni, az előző két olimpián 16. és 13. helyezett volt. Döntős szeretne lenni 400 méteres síkfutásban Molnár Attila is, nagyon nagy bravúr kellene ehhez.

Birkózás (1-2 érem)

1-2 dobogós hellyel és 1-2 pontszerző hellyel számolnak. Miután mindössze 5 birkózónk lesz kint, ez elég erős elvárás. Nagy esélye van a dobogóra Losonczi Dávidnak, aki a tavalyi belgrádi világbajnokságon a döntőben tusolta a török Ali Cengizt, de ezt a helyszínen a bírók nem adták meg. Két hónappal később korrigált a nemzetközi szövetség, Losonczit is győztesnek nyilvánították. 2022-ben vb-bronzérmes volt. A honosított birkózók közül az olimpián csak Iszmail Muszukajev lesz ott a magyar csapatban, a korábbi világbajnok és olimpiai 5. helyezett kaukázusi versenyző éremesélyesnek számít. Lévai Zoltán volt már ezüstérmes világbajnokságon, Nagy Bernadett kétszeres Európa-bajnoki bronzérmes.

Evezés (0 érem)

Az A döntő nagy siker lenne, a B döntő (7-12. hely) reálisabb, írják a MOB elemzésében. Az egyetlen magyar induló Pétervári-Molnár Bendegúz. Pétervári-Molnár első futama július 27-én lesz.

Dzsúdó (1 érem)

1 dobogós helyezést és 1-2 pontszerző helyet prognosztizálnak. Eredményei alapján (olimpiai 3., világbajnoki ezüst- és bronzérmes) Tóth Krisztiánnak van a legnagyobb esélye az éremre. Vasárnaptól lesznek magyarok a tatamin.

Kajak-kenu (2-4 érem)

photo_camera Az ezüstérmes Csipes Tamara és édesapja, Csipes Ferenc a női kajak egyesek 500 méteres versenyének döntője után, a tokiói nyári olimpián Fotó: Kovács Tamás/MTI/MTVA

Aligha van magyar szurkoló, aki nem számolna itt legalább egy arannyal. A MOB 2-4 dobogós hellyel és 2-3 pontszerző hellyel kalkulál. A Tokióban aranyat szerző női kajak négyes alaposan átalakult, az egyedüliként a csapatban maradt Csipes Tamara egyéniben is villanhat. Kajak 1000 méteren újra ott lesz a tokiói olimpia első két helyezettje, Kopasz Bálint és Varga Ádám, ők indulnak 500 párosban is, ahol szintén a mezőnyben lesz az előző olimpián 200 méteren bajnok Tótka Sándor Nádas Bencével. Gyulay Zsolt MOB-elnök kajakban szerzett olimpiai aranyat, így érdekes lehet, mit nyilatkozott: „A női csapatban megváltoztak az erőviszonyok, klasszisaink idősebbek lettek, a fiatalok meg talán még nem most lesznek képesek kiugró teljesítményre. De persze befuthat Csipes Tamara, aki remek formában van, és sokat várok a Kopasz Bálint, Varga Ádám párostól.” Ő négy éremre számít.

Kerékpár (4-8. hely)

Nem az a kimondott magyar olimpiai sikersportág, de két kiváló versenyzőnk is lesz az olimpián. A férfiaknál Valter Attila, aki eredetileg az országúti versenyen indult volna, de kiderült, hogy az időfutamban is rajthoz állhat. A nőknél Vas Kata Blanka, aki az országúti versenyen és mountain bike-ban is indul, utóbbiban volt 4. Tokióban. Egy pontszerző hely a hivatalos elvárás. Vas vasárnap hegyikerékpározik.

Kézilabda (4-8. hely)

1976, 1980 és 2004 után negyedszer fordul elő, hogy a magyar férfi és női kézilabdázók is ott vannak az olimpián. A hivatalos elvárás visszafogott: egy 4-8. hely. (A nők legutóbb, a tokiói játékokon a negyeddöntőben búcsúzva hetedikként zártak.)

A női válogatott a debreceni selejtezőt a vártnál simábban vette, óriási bravúrral Svédországot is sikerült legyőzni, csoportelsőként jutott ki Magyarország a párizsi játékokra. Az olimpiai sorsolásuk egy fokkal kegyesebb, mint a férfiaké. Franciaország, Brazília, Angola, Spanyolország, illetve Hollandia ellen játszik a válogatott. A csütörtöki első meccs a házigazda Franciaország ellen lesz a legnehezebb, a többi is mind nehéz, de nyerhető, a negyeddöntő akár reálisnak is tekinthető.

„Remélem, a következő spanyolok, akik nagyot alkotnak, azok mi leszünk a segítőmmel” – mondta az olimpia előtt Chema Rodriguez, a férfi kézilabda-válogatott szövetségi kapitánya. Ahogy a nőknél, itt is nagy szó a kijutás, ugyanis sem 2016-ban, sem 2020-ban nem volt ott a tornán a csapat.

photo_camera Chema Rodriguez a 2024. július 19-ei német–magyar felkészülési meccsen Stuttgartban Fotó: MARIJAN MURAT/dpa Picture-Alliance via AFP

A tatabányai selejtezőtorna emlékezetesre sikerült, a papírformának megfelelően megvertük Tunéziát, kikaptunk Norvégiától, a Portugália ellen utolsó meccs hidegrázós élmény volt. Az olimpián a válogatott minden idők legerősebb csoportjába került Dániával, Norvégiával, Franciaországgal, Egyiptommal és Argentínával. A továbbjutáshoz a több klasszissal is felálló Egyiptomot és Argentínát kellene biztosan megverni, előbbivel rögtön az első meccsen, szombaton játszik a csapa, délelőtt 11 órától.

Lovaglás (se érem, se helyezés)

A kvalifikáció már nagy eredmény – írják, így nincs nagy nyomás az egyetlen magyar indulón, a lovastusázó Kaizinger Balázson. Ő a magyar csapat rangidőse 45 évesen.

Ökölvívás (1 pontszerző hely)

Nagyon messze van a hazai boksz a korábbi fénykorától. Hárman lesznek kint, Hámori Luca a nők között első magyarként, Kovács Richárd és az ukrán származású, két éve Bahmutból Hódmezővásárhelyre menekülő Akilov Pylyp. Novemberben még azt írta a MOB, hogy 1-1 nyert meccs várható, áprilisra már úgy korrigáltak, hogy egy pontszerző hely összejöhet. Erre Akilovnak van a legnagyobb esélye, ő volt már világbajnoki ötödik.

Öttusa (1 érem)

Az utolsó lovaglós olimpiai öttusaversenyen 1 dobogó és 1 pontszerző hely a várakozás. Böhm Csaba idén világbajnok lett, mögötte a Párizsban szintén induló Szép Balázs végzett. Könnyű dolguk nem lesz, a szövetségi kapitány Martinek János szerint tíz sportoló pályázik reális esélyekkel az olimpiai aranyéremre. Guzi Blanka az idei világbajnokságon ezüstérmet szerzett egyéniben, Gulyás Michelle-nek világbajnokságokról egy ezüst- és egy bronzérme van. Ebben egy érem minimum benne van reálisan.

Ritmikus gimnasztika (tisztes helytállás)

A 10 közé jutás a cél. Az egyetlen magyar versenyző Pigniczki Fanni.

Sportlövészet (1 érem)

Egy érem és 1-2 pontszerző hely a várakozás. A férfiaknál Péni Istvántól és Pekler Zalán Tibortól is döntős helyezés várható. A sportlövők szombaton kezdenek.

Taekwondo (1-2 érem)

Kifejezetten magabiztos az elvárás, 1-2 érem és egy 1-2 pontszerző hely van a taekwondo mellett, holott mindössze három versenyzőnk lesz ott – vagyis mindenkitől erős eredményt várnak. Az éremre Salim Omar Gergelynek van a legnagyobb esélye, aki nyert már világbajnokságon, háromszoros Európa-bajnok, Tokióban 5. lett.

Tenisz (1 pontszerző hely)

photo_camera Marozsán Fábián a 2024. februári magyar–német Davis Kupa-meccsen Fotó: Bodnár Boglárka/MTI/MTVA

Két férfi versenyzőnk lesz Párizsban, Fucsovics Márton és Marozsán Fábián, az egyéni mellett párosban is indulnak. Mindketten képesek bravúrra. A várakozásnál ez áll: „Egy nyolc közé jutás már jó eredmény lenne.” A férfiak teniszversenye szombaton kezdődik.

Torna (érem vagy pontszerzés)

„Egy érem vagy egy 4-8. helyezés várható” – foglalták össze az elvárást. A háromszoros Európa-bajnok Kovács Zsófia keresztszalagműtét után tért vissza, nem volt komplikációmentes a rehabilitációja, de bízik benne, hogy felemáskorláton döntőbe juthat. Kovács vasárnap mutatkozik be.

Triatlon (érem vagy pontszerzés)

A tornához hasonló kategóriába került a triatlon, vagyis: „Egy érem vagy egy 4-8. helyezés várható.” Az olimpia előtt a férfi egyéni világranglistán hatodik helyen álló triatlonos, Lehmann Csongor azt nyilatkoza, reális cél a pontszerző hely. Ott lesz Párizsban Bicsák Bence is, aki az előző olimpián hetedik lett. Saját bevallása szerint ez akkor a semmiből jött, amit nehezen tudott feldolgozni, ezért Spanyolországba költözött, hogy összerakja magát. Jó formát ígér Párizsra. Kuttor-Bragmayer Zsanett 12. volt Tokióban, most szeretne jobban szerepelni.

Úszás (3-5 érem)

Egy aranyat ide is szokás kalkulálni. A várakozások a MOB-on belül is nőttek: tavaly ősszel még csak 1-3, idén tavasszal már 3-5 dobogós helyet írtak be, 4-8. pontszerzés mellé. A 3-5 dobogó az optimista forgatókönyv, az a feltételezés lehet a hátterében, hogy Milák Kristóf hagyományostól merőben eltérő felkészülése ellenére ha nem is lesz csúcsformában, annyira mégis, hogy érmeket nyerjen. 100 méter pillangón meg lehet a gyorsasága, hogy 200-ra lesz-e állóképessége, azt talán csak az edzője tudja. Ha Milák mégsem tudott visszaemelkedni a legjobbak szintjére, akkor szerényebb lehet az összeredmény.

A Michael Phelps korábbi edzőjével, Bob Bowmannal készülő Kós Hubert favorit 200 méter háton, de 100 pillangón is dobogós lehet. A 16 éves Jackl Vivien is odaérhet a dobogóra. Nyílt vízi úszásban a világbajnok, olimpiai második Rasovszky Kristóftól reális elvárás az érem.

Vitorlázás (érem vagy helyezés)

Egy érem vagy egy 4-8. helyezés várható a hivatalos előrejelzés szerint. Érdi Mária világ- és Európa-bajnok, az előző olimpián 13. volt, ennél jobb eredményre számít.

Vívás (2-4 érem)

photo_camera Szilágyi Áron háromszoros egyéni olimpiai bajnok kardvívó Fotó: PETER KOHALMI/AFP

Ez lehet a legeredményesebb magyar sportág Párizsban. Az őszi 1-3 éremről tavasszal 2-4 éremre javította a kilátásokat a MOB. A háromszoros olimpiai bajnok Szilágyi Áron aranyesélyes, akárcsak a kardcsapat. A férfi párbajtőrözőknél a világranglista első két helyezettje magyar (Siklósi Gergely és a világbajnok Koch Máté), ők csapatban is esélyesek. A női kardcsapat is érmes lehet, egyéniben is vívhat ihletett formában valaki. A férfi kard egyénit most szombaton rendezik Szilágyival.

Vízilabda (1 érem)

Óvatos az előrejelzés: egy érem és egy 4-8. hely. Az elvárás azért alighanem a női és a férfi csapatnál is a dobogó.

A női válogatott azután, hogy Rióban és Londonban is épphogy lecsúszott a dobogóról, Tokióban végre érmet szerzett, harmadik lett. A januári Európa-bajnoki 5. hely után februárban a második helyen végzett a válogatott a dohai világbajnokságon, megszerezve a kvótát. Cseh Sándor és Mihók Attila csapatának felkészülése sikeresnek mondható, a hónap elején még az elmúlt három olimpiát megnyerő, világbajnoki címvédő amerikaiakat is legyőzték 10-8-ra.

Kell is az önbizalom, az Ausztrália, Kanada, Kína, Hollandia csoportból jó lenne elsőként továbbjutni, hogy az előbb említett, természetesen most is toronymagas favorit amerikaiakkal csak a döntőben fussunk össze. A csoportgyőzelemre van esély, itt főként Hollandia és Ausztrália jelenthet problémát, de Kanada is leckéztetett meg már minket.

„Nagy a teher. Oké, hogy ezüsttel jöttünk haza a dohai vb-ről, de ikszeltünk a hollandokkal, a görögökkel, örülhettünk, hogy az ötöspárbajokat megnyertük. De hogy ki lövi kapufára a büntetőjét, vagy ki inog meg picit, nem tudjuk.
Nagyon meleg a szitu, de ezen nem szabad paráznunk. Azt az érzést kell rögzítenünk magunkban, hogy ez a dolgunk, ezt vállaltuk, és mégiscsak óriási megtiszteltetés, hogy egyáltalán ott vagyunk egy ilyen eseményen, amiért minden sportoló az életét rakja fel” – mondta az Eurosportnak Mihók Attila.

A férfiaknál a Varga Zsolt által irányított együttes a 2023-as fukuokai világbajnoki címével szerezte meg a kvótát. A januári Európa-bajnokságon egy nagyrészt fiatalokból álló válogatott a negyedik helyen zárt, a februári dohai vb-n a visszatérő alapemberekkel csak hetedik lett csapat, miután a negyeddöntőben meglepetésre kikapott Franciaországtól. A cél a férfiaknál is az érem, a könnyebb csoportban az igazán nagy csapatok közül a spanyolokkal kerültünk össze, de ott van még Szerbia, valamint Ausztrália, Franciaország és Japán. Az első meccs július 28-án, vasárnap 19:30-kor kezdődik a házigazda ellen.