Súlyos dokumentumok kerülnek elő 1944-ből, amikben a katolikus plébánia már másnap jelentkezett a zsidók gettósítása után üresen maradt lakásért.

Ablonczy Balázs történész a mai posztjában azt írta, hogy emellett sok más hasonló dokumentum megtalálható a Nógrád Megyei Levéltár digitális gyűjteményében. A különböző történelmi korszakokból származó iratok között a holokauszt idejéből 258 levél maradt fent. Ezek közül gyűjtöttük ki a leggyomorforgatóbb hivatalos leveleket, amik jól érzékeltetik, hogy mennyire nem a német megszállók kényszerítették a magyar lakosságra a zsidóellenességet.

Zsidó fajú egyén

A legrégebbi, 1943. január 29-i levélben Weisz Ármin kérte, hogy adják meg neki a baromfi-kereskedéshez a kijelölést, mivel 1924. október 17-től foglalkozott ezzel, és a családjának ez nyújtott megélhetést. Az alispán márciusban elutasította a kérést, mert a „kérelmező [az] 1939. évi IV. tc. hatálya alá tartozó zsidó fajú egyén”.

Nevezett községből elszállíttatott

A 64 éves etesi Gerő Hermann 1943 februárján panaszolta, hogy sosem volt ellene eljárás, csak 1942 óta: a zsidótörvény miatt került rendőri felügyelet alá. A súlyos beteg, hadirokkant férfi azt írta: „Üzleti forgalmam a legminimálisabbra csökkent, árum nincs, egyes közszükségleti cikkek árusításától mi, zsidók, teljesen el vagyunk tiltva. Feleségem szintén beteg asszony, aki már akkor is rosszul van, ha csendőrt lát, annyira fél a zsidótörvény következményeként jelentkező ellenőrzésektől.”

Gerő neve újra felbukkan 1944. június 15-én, amikor Szécsény járás főszolgabírója azt írta: „Az általános kormányrendelkezések folytán fentnevezett iparügyi kérelme tárgytalanná vált, így iparügyében a további eljárás megszüntetendő volt, annál is inkább, mert nevezett Etes községből elszállíttatott.”

Zsidó lakás a nemzetiszocialista pártnak

Balassagyarmat polgármestere 1944. április 5-i levelében így írt arról, hogy kiutalja egy zsidó nő lakását a náciknak: „Kiutaltam az igényelt lakást a Magyar Nemzetiszocialista Párt balassagyarmati szervezete részére, mert nevezett pártnak Balassagyarmaton irodahelyisége nem volt. A párt balassagyarmati szervezetének pedig a nagy kiterjedésű ügyvitele és a magyar nemzetiszocialista állam kiépítésére szolgáló munkájának eredményes folytatásához feltétlenül szüksége van a kiutalt helyiségekre. Özv. Kondor Árminné lakását igénybe vettem, mert helyszíni szemle során megállapítottam, hogy nevezett személy nagy lakását egyedül lakja.”

Zsidó ékszerek, zsidó rádiók

Másnap a belügyminiszter fellépett a „zsidó ékszerek” elrejtése ellen, a következő napon pedig Losoncban elkobozták a „zsidó rádiókat”. A következő héten a belügyminiszter és a megyei alispán a lakhelyüket engedély nélkül elhagyó zsidók ellen szorgalmazott fellépést, másnap pedig a sárgacsillag-viselést ellenőriztették. A belügyminiszter néhány nap múlva pedig arról írt, hogy „együttes küzdelem szükséges a bolsevistákat támogató és a kommunista világuralmat előkészítő nemzetközi zsidóság ellen is, mert annak hatalmát megtörni, lenyűgöző gazdasági és politikai befolyását felszámolni csak a bolsevista-ellenes erők szoros összefogása és teljes erőkifejtése révén lehetséges”.

Grosschmid Pál, a Nógrádi járás főszolgabírója a közellátási miniszternek a zsidók élelmiszer-ellátására vonatkozó rendeletére hivatkozva többek között azt írta: „Már régebben elrendeltem, hogy zsidók részére zsír-, vagy margarin egyáltalán nem szolgáltatható ki, és a zsidók részére esetleg kiadott zsírutalványok bevonása iránt is intézkedjen.”

Tökéles gyakorlati megoldás

Hogy a hatóságok mellett mások is részt vettek a zsidók gyalázásában, arra jó példa sok, a Munka című lapban (nem a Kassák-félében) megjelent írás. Török Gáspár, a Magyar Nemzetiszocialista Párt megyei vezetője például arról írt, hogy „elérkezett a leszámolás órája, és a kormányzat elhatározta és könyörtelenül végrehajtja a zsidóság és bűnös társainak a magyarság életéből történő kiküszöbölését”. Ugyanitt jelent meg a Magyar munkásoknak a zsidó üdülőket és szanatóriumokat! című antiszemita cikk is, illetve itt írtak arról is, hogy „a zsidó vagyonok elherdálásáról” keringenek pletykák. A lap üdvözölte a zsidók elhurcolását is.

De a hatóságok sem félszívvel végezték a gettósítást, az alispán úgy fogalmazott: „A kormányrendelet végrehajtásánál legelső szempontnak azt tekintettem, hogy falusi községeinkben zsidó egyáltalán ne maradjon. A végrehajtás munkája a legnagyobb eréllyel folyik mindenütt, és hiszem, hogy az adott határidőre be is lesz fejezve.”

Jánossy rendőrtanácsos pedig rendeletben szabályozta a salgótarjáni zsidók életét és a gettó rendjét. („A zsidó[k] mindazon lakások ablakait, mely[e]k nem a tisztán zsidók által lakott utcákra néznek, papírral vagy más alkalmas módon eltakarni tartoznak.”) A gettóhoz egyébként Gracza Rezső biztosította a szögeket, a számlája is fennmaradt. Balassagyarmat rendőrkapitánya még alaposabb volt a szabályozásban.

A losonci rendőrkapitányság pedig „mint 1 fokú rendőri büntetőbíróság Bánó Ferencné szül[etett] Schwarcz Lili losonci lakost azért, mert a felső kabátjára felvarrt sárga csillagot retiküljével eltakarta, 2000 P pénzbüntetésre, behajthatatlanság esetére 100 napi elzárásra büntette meg”.

A zsidó birtok nem került teljes egészében fölhasználásra

Ifj. Zsélyi István salgótarjáni acélgyári munkás Kretsch-birtkora vonatkozó kérelmét csak azért utasították el, mert a „város határában elterülő zsidó birtok, mely jelenleg az Országos Földhitelintézet kezelésében van, még nem került teljes egészében fölhasználásra, amennyiben még csak házhelyjuttatásra lett javaslatba hozva az ingatlan egy része”.

Rauschwerger Sándor azért került őrizetbe, mert „szélsőséges érzelmű, kétes állampolgárságú, úgy közbiztonsági, mint politikai szempontból megbízhatatlan”. Ez ellen fellebbezett, hiába.

Nagyságos Polgármester Úr!

Pár nappal a gettósítás után a salgótarjáni szeretetház főnöknője kérte egy nagy zsidó rádió kiutalását.

Szintén pár nappal a gettósítás után zsidó lakást kapott egy „kibombázott asszony”.

Losonc polgármestere zsidóktól elvett rádiókat kért ingyen vagy olcsón az óvodásoknak. A losonci posta később külön helyiséget kért az elkobzott rádiók tárolására, amit meg is kapott.

Száz és száz panasz

Május közepén a német határbiztosító parancsnokság új losonci gettó kijelölését ajánlotta, mert „a közönség köréből származó, az itteni szolgálati helyen tett száz és száz panaszból következik, hogy a gettónak kiszemelt városrész kijelölése nem volt egészen szerencsés”, és „szerényebb fajta bérházak a gettósításra alkalmasabbak volnának”.

Özv. Kohn Sándornénak nem engedték, hogy a gettóba magával vigye az engedélyezett mennyiségű tűzifát, ezért kérte, hogy saját költségén hozathasson fuvarossal. Ezt elutasították. Bezzeg „tekintettel arra, hogy vitéz Kakuk László földmíves vitézsége folytán erre érdemesnek találtatott”, megkaphatta a salgótarjáni zsidó Steiner Izsó élő és holt gazdasági felszerelését.

„Most, hogy a zsidók visszaszorítása Magyarországon is testet öltött végre, nem érdektelen megvizsgálni azt, hogy miképpen zsidósodott el Losonc városa” – közölt uszító írást a Losonci Hírlap a gettósítás után. Fennmaradt a nyilas Fényes Dezső levele is, amiből jól látszik, hogyan hadakoztak egymással a hatalomért a nemzetiszocialisták.

Egyébként

Júniusban balassagyarmati polgármesterről az a pletyka járta, hogy „zsidó vagyon eltitkolása miatt” kirúgták.

A hónap végén a sárga csillag viselésével kapcsolatban ezt a jelentést tette a Salgótarjáni járás főszolgabírója:

Vágvölgyi István pékmester a frontról írta meg, hogy a gettó kiürítése után szeretné újra ő bérelni a műhelyt és az ahhoz közel lévő kétszobás lakást. Meg is kapta.

Minden ellenszolgáltatás nélkül elvállalja

A balassagyarmati tanító, Polgár István különösen buzgón akarta segíteni a hatóságokat. „A könyvek védelmében” című levelében a megyei hetilapban azt írta: „Tudomásomra jutott, hogy rengeteg értékes könyv van a helybeli gettóban szertehányva földön, ládákban, az esetleges eső pusztító hatásának kitéve, holott ezeknek a könyveknek nem a pusztulásban, hanem a műveltség, a szellem szolgálatában kellene állniok. Bízzák meg e sorok íróját (minden ellenszolgáltatás nélkül elvállalja), kiválogatja a zsidó írók műveit, hogy azok méltó helyükre: a zúzómalomba kerülhessenek, a többi értékes könyveket pedig rendbe szedi, egy csoportba gyűjti.”

A zsidó sertések

Csernyák Rudolf füleki gazda ezt írta az alispánnak a zsidóktól elkobzott juhok és sertések ügyében:

Mindennek dacára

Amikor a balassagyarmati zsidó iparosok adatszolgáltatásra, üzemi és személyi bejelentőlapok kitöltésére kötelezték, a járási és városi ipartestület elnöke a polgármesternek így panaszkodott: „[Bár a] nyomtatványokat mi a gettóba a zsidó tanácsnak adtuk ki, hogy megkönnyítsük a rendelet végrehajtását, és mindennek dacára a zsidó iparosok ezen kötelezettségüknek a gettóból csak részben tettek eleget. [...] Tekintettel arra, hogy időközben a zsidó iparosok már a gettóból is elszállít[t]attak, így azok kitöltését az ipartestület rendelkezésére álló adatok alapján hivatalból töltötte ki...”

Steiner Izsó nem jelentkezett

Tőzsér Jánosné, egy salgótarjáni bányászember felesége a zsidó Steiner Izsó lófogatát őrizte, amíg a zsidókra vonatkozó szigorítások megszűnnek vagy enyhülnek, és a gettóból újra ki lehet menni. Steiner azt mondta, amint tudja, megfizeti a lovak tartásának árát. „A gazdájuk, Steiner Izsó pedig nem jelentkezett”, Tőzsér Jánosné pedig a városházán kérte, hogy vigyék el tőle a sok takarmányt elfogyasztó lovakat. Két hét után elvitték az állatokat, de térítést nem kaptak utána, ezért azt kérték a polgármesteri hivataltól, hogy „a tartási költséget a zsidó vagyonból részünkre kiutalni szíveskedjék”.

A Szécsényi járás főszolgabírója meg a zsidó ingatlanok kiigénylésének mikéntjéről érdeklődött az alispánnál.

Senki sincs, aki nem tartotta volna szükségesnek

Nógrád megye hetilapja 1944. augusztus 19-én a zsidó boltok készleteinek áruba bocsátását sürgette, mondván: „Senki sincs, aki nem tartotta volna szükségesnek a zsidóknak a gazdasági életben való túlságos érvényesülésük miatt bekövetkezett visszaszorítását. De viszont nincs senki sem, aki fel ne tenné magában a kérdést, hogy miért kell ennek [a] kereszténység sérelmével történni?”

Számla 1944

Szeptember 19-én egy deportált nógrádi zsidó visszahagyott vagyonából kérte az áramszolgáltató az augusztusi villanyszámla kiegyenlítését:

Az elhurcolt jelenjen meg!

A bürokrácia olajozottan működött. Szeptember 20-án Varga Kálmán salgótarjáni ügyvéd Fischer Mór „ismeretlen helyen tartózkodó” zsidó kereskedő ellen 498 pengő tőkejáradékért indított perében kitűzték a tárgyalás napját. Felkérték a feleket, hogy 1944. október 31-én jelenjenek meg, Fischer Mórnak („aki ismeretlen helyen tartózkodik”) pedig ügygondnokul ügyvédet neveztek ki. Az elhurcolt Fischernek azt írták: „A bíróság felhívja az alperest, hogy a fent megjelölt határnapon és órában személyesen vagy képviseletre jogosult és igazolt meghatalmazott által jelenjen meg, mert ellenkező esetben az ügygondnok fog helyette eljárni.”

Ezután jött az októberi nyilas hatalomátvétel. (Nógrád Megye Digitális Levéltárában 1945-47-es visszaemlékezések is találhatók a vészkorszakból.)