Időzített bombaként ketyegnek az MSZP-s férjek és feleségek

Tbg
2014 február 6., csütörtök 16:05

"Minimalizálni kell a kárt a kampányra való tekintettel" - a Hvg szerint ezzel az indokkal döntöttek úgy az MSZP-ben, hogy Simon Gábort, a párt elnökhelyettesét azonnali hatállyal ki kell rakni a pártból. Két hónap múlva ugyanis lesznek.  És kiderült, hogy Simon eltitkolta a vagyonát.

Simont állítólag volt felesége nyomta fel, ő adta ki a Magyar Nemzetnek az információkat a baloldali politikus bécsi értékpapír-számláiról. Leaglábbis környezetében többen is ezt gyanítják.

Ennek apopróján gyorsan utánanéztünk, vannak-e még időzített bombák, például elhagyott, esetleg megcsalt asszonyok, férfiak az MSZP-s politikusok környékén. (A nevek melletti számok a kockázat mértékét jelölik.)

Bárándy Gergely (1/10)

Bárándy Gergely és Bárándy Alíz

Ha valakit egyáltalán nem féltünk attól, hogy felesége időzített bombaként robbanjon fel mellette, az Bárándy Gergely. Bár a jogászfamília férfi tagjai köztudottan nincsenek jóban egymással - a nagypapa egyenesen a jobboldal szekerét tolja - az ifjú pár olyannyira összenőtt, hogy közösen publikálnak tanulmányt az új Büntető törvénykönyvről.

Pró: -

Kontra: Egymásnak születtek.

Hiller István (1/10)

Farkas Julianna és Hiller István

Visszatérő téma, hogyan lehet Hiller Istvánnak ilyen jó nője? A kérdés megválaszolásához egészen sokat kell visszamenni az időben, Farkas Julianna és Hiller ugyanis már 18 éves koruk óta együtt vannak, a jelek szerint pedig a kapcsolat töretlen. Szakmai féltékenységtől sem kell tartani, hiszen Farkas a Budapesti Gazdasági Főiskola dékán-helyetteseként fut be karriert.

Pró: -

Kontra: Az egyetemi légkörben szocializálódott Hiller nem az a típus, akit csak úgy hátbaszúrnának.

Szekeres Imre (2/10)

Vásárhelyi Katalin és Szekeres Imre

Vásárhelyi és Szekeres régóta házasok és már egy nagyobb botrányos is túl vannak. 1998-ban, éppen akkor, amikor a Horn-kormány kampányát Szekeres Imre vezette, váratlanul le kell mondania kampányigazgatói tisztségéről.

Felesége ugyanis - az akkori mutyibank, a Postabank támogatásával - szállodabizniszbe kezdett, amiből kisebb botrány lett. Az ügy pikantériája volt, hogy a Magyar Narancs finanszírozója, Princz Gábor bankelnök lépett közbe azért, hogy az ügyről szóló cikk ne kerüljön nyilvánosság elé. Az ÉS és a Népszabadság végül megírta a sztorit, Szekeres négy évre parkolópályára került.

Pró: -

Kontra: Egyszerre már megégették a kezüket, válni pedig nem váltak.

Szanyi Tibor (4/10)

Szanyi munkatársai 2010-ben attól is tartottak, hogy egy nőüggyel támadhatják meg az ellenfelei. Az MSZP-ben ugyanis - több szocialista szerint - "legendás csajozógép hírében áll".

- Dull Szabolcs, Origó, portré Szanyi Tiborról.

)

Bár tavasszal elvette Xéniát az MSZP fenegyereke, Tintás Tibije, Szanyi kapitánya, ne higgyük, hogy a durvuló kampányban nem oldódnak meg a nyelvek. Bár Szanyi - ahogy az Origó remek portréjából is kiderül - inkább csak látszatra jelentős figurája a pártnak, egy jól irányzott balhéban ez senkit sem érdekelne.

Pró: Ikonikus figurája a szociknak, voltak nőügyei.

Kontra: Akinek voltak nőügyei, az távol tartja a nőügyeket az értékpapírszámláktól.

Vadai Ágnes (5/10)

egerfai-vadai-mszp

Nyáron robbant  a botrány, hogy a hetvenéves Egerfai Sándor elhagyta Vadai Ágnest, a Demokratikus Koalíció erős asszonyát. A pletykák szerint Egerfai csak párt, de nem világnézetet váltott, új választottja egy DK-s aktivista lett, aki nem mellesleg a DK-közelinek tartott Hírhatár magazin szerkesztője is.

Pró: Vadai Ágnest nem úgy ismerjük, mint aki ne venné fel a kesztyűt, ha pedig felveszi, ott bármi történhet.

Kontra: Mégiscsak DK-s belügyről van szó, a pártfegyelem pedig összezár.

Szabó Imre (6/10)

(TV2)

3. feleség: Szabó Krisztina, a bombanő

A kutya sem ismerte Szabó Imre szocialista politikust egészen addig, amíg körbe nem mutogatta - feltehetően - harmadik feleségét, Szabó Krisztinát a bulvársajtóban 2009-ben. Mint a TV2 magazinműsorából kiderült, még az első Orbán-kormány idején, 2000-ben ismerkedtek meg, amikor a fiatal baloldali lány Szabó környezetvédelmi munkacsoportjába került.

Pró: Nem volt ez szerelem első látásra, Szabó Krisztina így beszélt az első találkozásról:

"Na, ez az a pasi, akivel nem leszünk barátok… a többi képviselő úr nagyon kedves volt, de a férjem nem volt kifejezetten szimpatikus." (TV2, Mokka)

"Sokak szerint a honatyák feleségei jelentős befolyásoló erővel rendelkeznek." - Sissi királynőről egy obskurus MSZP-s kampánykiadványban.

Kontra: Szabó Krisztina ma is az MSZP-nek dolgozik, ráadásul nem máshol, mint a párt etikai és fegyelmi ügyeinek tanácsánál.

2. feleség: ???

Szabó Imre előző házasságairól semmit sem tudunk. Azt életrajzából lehet tudni, hogy hat gyermeke van, a harmadik és a második házasságából is kettő-kettő, tehát valószínűleg az első házasságából is kettő született. (Egyik gyermeke autóbalesetben meghalt.)

Pró: Gyanús, hogy nem tudunk róla semmit.

Kontra: Épp azért nem gyanús, mert nem tudunk róla semmit.

1. feleség: ???

Pró: Gyanús, hogy nem tudunk róla semmit.

Kontra: Épp azért nem gyanús, mert nem tudunk róla semmit.

Tüttő Kata (6/10)

Tüttő Kata Budapesten kampányol. (Forrás: Mszp.hu)

Leisztinger Tamás vállalkozó és élettárs

Ne gondoljuk, hogy csak a nők tudnak időzített bombaként hetyegni! Nem biztos, hogy felesége nem veszélytelen Leisztinger Tamás az MSZP kampányára, hiszen, ha valaki, ő elég sokat tudhat a 2002. és 2010. időszak ügyeiről, akkoriban sikert sikerre halmozott (Kopaszi-gát, XI. kerület, BKV). A kétharmados kormányváltás előtt és után azonban visszavonulót fúj, "önként és dalolva" vált meg több érdekeltségétől, és még a diósgyőri focicsapat terheit is "önként" magára vette, hogy Orbánék megbékéljenek vele.

Ki tudja azonban, mi lesz, ha beindul az MSZP budapesti kampánygépezete, az ügy vagy vagyona mellé áll majd Leisztinger?

Pró: Érdekeltségeit kell megvédenie.

Kontra: Nem fordított hátat a baloldalnak, ahogy a 33 éves Tüttő Katának sem, aki még mindig nem számít "öregecskedő feleségnek".

Kovács László (6/10)

Endrényi Éva a Hungarian TV Magazine New York-i adásában

A volt külügyminiszter és EU-biztos nagy nőfaló, volt ebből baja rendesen. Bár évekkel ezelőtt az elhagyott szerető, a butikos Endrényi Éva talán ellőtte összes töltényét, többször említette, hogy nemcsak ő volt az egyetlen szerető Kovács életében. Ki tudja, mi lehet ebből?!

Pró: Sok-sok nő volt Kovács életében.

Kontra: Háttérbe vonult, talán már nincs értelme támadni.

Tóbiás József (6/10)

Rába Tímea kártyából ismerteti a jövőt

Tóbiás József sem érezheti magát teljesen biztonságban. Felesége Rába Tímea két éve lepte meg a bulvársajtó közönségét azzal, hogy házassága válságba jutott, bár igyekezett mindenkit megnyugtatni, hogy kijött belőle. Tekintve azonban, hogy ezotériára adta a fejét, ráadásul időnként UFÓ-t is lát, nem vagyunk teljesen nyugodtak.

Pró: "Ez nem boszorkányság, ez tudomány" - a jóslásról.

Kontra: Tóbiás egy ennivaló fazon.

Nyakó István (6/10)

Nagy Nóra és Nyakó István

Gyanús, hogy a korábban kifejezetten bőbeszédű Nyakó István mostanában leginkább a háttérben mozog, ráadásul tavaly feleségétől, Nagy Nórától is elvált, idei vagyonnyilatkozatában már nem szerepel a neve. Pedig Nagy Nóra is szocialista politikus, Szabó Imre Krisztinájához hasonlóan ő is a BIT-ből küzdötte föl magát képviselő férje mellé, és amikor 2009-ben a korábban óvatoskodó magyar sajtó is elkezdte a szocialista politikusok ledarálását, Nyakó és Nagy sem kerülte el a címlapokat.

Előbb több milliós költségtérítéseik került nyilvánosságra, majd Nagy Nóra Grund nevű gyerekekkkel foglalkozó alapítványa, amely sorban nyert el táboroztatásra milliókat, miközben a gyerekek utaztatásához ingyen kapott buszokat a BKV-tól. Aztán jött a válás.

Pró: Elváltak, Nyakó nem villog mostanában a politikai porondon.

Kontra: Egy lőporos hordó csak egyszer tud ferobbanni.

Veres János (7/10)

Veres János, Dobolyi Alexandra és Szabó Éva

Veres és egykori felesége, Szabó Éva is túl vannak már néhány balhén, de 2010 óta Veres titkárságvezetőjének, Dobolyi Alexandrának csapja a szelet. Közös, botrányba torkollt makaói útjukról akkoriban írtak is a lapok, élettársként csak az idei vagyonnyilakozatban szerepel Dobolyi neve. A fiatal politikusnő azóta a szocik brüsszeli delegáltja az Európai Parlamentben.

Veres pénzügyminiszteri múltja miatt alkalmas célpont lehet, és ahogy Simonnak is, neki is van egy elhagyott felesége. Szabó Éváról nem sokat tudni, a volt képviselő akkor került a figyelem középpontjába, amikor egy baloldali lapba arról írt, vannak olyan anyák, akik szándékosan gyógyszerezik magukat terhességük alatt, hogy a magasabb segély reményében fogyatékos gyereket hozzanak világra.

Pró: Sok mindenről tudhat Veres, igazi nagyvad

Kontra: Mindhárman elkötelezett szocialista politikusok.

Gyurcsány Ferenc (8/10)

“A Feri mindig olyan jól nősült, mint egy Habsburg”

- Kerékgyártó István (via Debreczeni József)

Gyurcsány Ferenc és Dobrev Klára Schörder volt német kancellár társaságában. (AFP/ Kisbenedek Attila)

Gyurcsány Ferenc sosem érezheti magát biztonságban. Sokak szerint ő az egyetlen miniszterelnökjelölt-képes ellenzéki, folyamatos támadás alatt áll, ráadásul HÁROM felesége is van/volt, szóval a legnagyobb lőporosohordón még mindig Gyurcsány Ferenc szónokol.

1. feleség, Rozs Beatrix

Rozs Beatrix első felesége volt Gyurcsány Ferencnek még a nyolcvanas évek első felében. Ráadásul ma is benne van a sűrűjében, a Pécsi önkormányzat hatósági osztályán dolgozik. A Rozs név pedig egészen ismerősnek csenghet azoknak, akik követik Gyurcsány botránykrónikáját: első feleségének bátyja, Szabolcs volt Gyurcsány szakdolgozat-botrányának egyik főszereplője, a vádak szerint az ő szőlészetről szóló dolgozatát másolta le. Ám mivel a szakdolgozat eltűnt, a gyanú nem igazolódott be.

Pró: Nincsenek jóban, ez a szakdolgozat-botrányból kiderült.

Kontra: A szakdolgozat-ügy zátonyra futott, de maradt-e még valami?

2. feleség, Bognár Edina

A DK-s pártelnök életét egészen elképesztő sztorik tarkítják. Jó részükre jellemző azonban, hogy túl homályosak, bár ettől még rém izgalmas sztorik. Ezek közé tartozik a második feleség története, akivel Rozs után házasodott össze, és a tekintélyes családi vagyonból jutott az ifjú párnak is. 1994-es válásuk után azonban Gyurcsány nem szívesen osztozkodott a vagyonon, a vita pedig csak 2003-ban rendeződött.

Pró: Ahol sok pénz van, ott bármi lehet.

Kontra: Ha eddig nem pattant ki semmi, talán már nem is fog.

3. feleség, Dobrev Klára

Nincs az a házaspár a magyar politikában, amelyik nagyobb lelkesedéssel vetette volna magát a kampányokba, 2006-ban az újrázó Gyurcsány mellett állandóan ott tüsténkedett Klára asszony is. Ám azok az idők elmúltak, Gyurcsány lelépett az MSZP-ből és új pártot gründolt. Dobrev pedig feltűnően nem szerepel mellette, egy-két kivételtől (ügyészségi meghallgatása például) eltekintve.

Pró: Az Apró-klán nem nyugodott bele az MSZP szétcincálásába; Vadai-Dobrev-ellentét.

Kontra: Dobrev Klára valószínűleg nem fogja megtolni a Fidesz kampányát.