Pár jó tanács hajléktalan lottómilliomosoknak

bűnügy
2014 február 06., 12:39
comments 2

Andraschek László a magyarországi lottómilliomosok bevett szokásával ellentétben arccal és névvel vállalta, hogy nyert 630 millió forintot.

Megjárta.

A hajléktalanként milliomossá lett férfi lakásába - szerencsére abba, ahonnan egy hete elköltözött és üresen hagyta - betörtek, és még az autója is összetört, amikor elfelejtette behúzni a kéziféket az árokparton.

A Bors most a segítségére sietett. Eső után köpönyeg, mondhatnánk, de Tarjányi Péter biztonságpolitikai és (!) rendőrségi szakértő tanácsait még mindig nem késő megfogadnia. Tarjányi szerint Andrascheknek

főleg a szélhámosokra és a csalókra kell most odafigyelnie.

"Biztosan megkörnyékezik majd ismerősök és ismeretlenek, egy-egy tuti befektetési ötlet, vagy bombaüzlet ígéretével. Ezeknek semmiképpen ne dőljön be" - tanácsolta a biztonságpolitikai és rendőrségi szakértő.

Mondjuk Andraschek szerint még senki sem kereste meg bombaüzlettel vagy tuti befektetési tippel.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.