Ki ez az asszony a Fidesz-lista negyedik helyén?

POLITIKA
2014 február 08., 12:11
comments 74
  • Orbán, Semjén, Kövér, Mátrai, Varga.
  • Ki a kakukktojás?

Szombat délelőtt gyűlt össze a Fidesz választmánya, hogy véglegesítsék a párt országos választási listáját. Azt már korábban tudni lehetett, hogy a lista első három helyén Orbán Viktor, Semjén Zsolt és Kövér László szerepelnek, ebben nem volt meglepetés, az első ötben viszont már van meglepő név. A negyedik ugyanis Mátrai Márta lesz, megelőzve Varga Mihályt, írja az Origo.

photo_camera Fotó: Neményi Márton, Hír24

Mátrai Márta 1948-ben született, 1998 óta képviselő. 2012 óta ő az országgyűlés háznagya, ami alapvetően protokoláris szerep.  Feladata, hogy külföldi vendégeket fogadjon, illetve képviselje az Országgyűlést „a más állami szervekkel, civil és egyéb szervezetekkel való kapcsolatban”. (Erről a hvg.hu írt 2012-ben.)

A 2010-14-es parlamenti ciklusban egyetlen törvényjavaslatot adott be, egy alkotmánymódosítást, ami megváltoztatta az alkotmánybírók jelölésének rendjét. ez tette lehetővé, hogy csak a Fidesz jelöltjei kerüljenek a testületbe.

„A jelölési folyamat szabályain a további presztízsveszteség elkerülése érdekében is sürgősen módosítani szükséges ahhoz, hogy az Alkotmánybíróság folyamatosan eleget tudjon tenni a rá háruló feladatoknak” – magyarázta a parlamentben, miért volt erre szükség.

Háznaggyá választásakor úgy tűnt, ez már a visszavonulás előkészítése, mert ezt a pozíciót olyan ember is betöltheti, aki nem képviselő. Mátrai egyébként az egyik legjobban fizetett képviselője a ciklusnak, lakhatási támogatással együtt 1,4 millió forintot kap havonta. Fizetéséről háznaggyá válásakor lemondott, ezért a posztért ugyanis nagyjából hasonló fizetés is jár.

„Csak úgy tudok dolgozni, ha abszolút rend vesz körül”

- mondta még 2001-ben a HVG-nak, és állítása szerint még sosem volt pontatlan.

Életrajza itt olvasható, a teljes Fidesz-lista itt.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.