Így vesz céget a kormány

gazdaság
2014 február 13., 11:25
comments 81

Már majdnem megvette az állam a Welt 2000 Kft-t.

Ez az a budaörsi cég, amelyik az EU-s pénzek kifizetését és a pályáztatást intéző szoftvert gyártotta, és most már tíz éve tartja karban. Ez hatalmas üzlet, évente milliárdokat is lehetett keresni vele. A 2000-es évek közepétől többször is nekifutott az állam, hogy megvegye a szoftver forráskódját, de a tulajdonos ebbe soha nem ment bele, hárított minden nyomásgyakorlást. A Welt 2000 Kft. nélkül nem lehet hozzányúlni az EMIR nevű szoftverhez, amin több ezer milliárd forint elosztásának adminisztrációja futott át az elmúlt évtizedben.

Amikor tavaly augusztusban Lázár János államtitkár átvette az EU-s pénzek kifizetésének irányítását, hamar nyilvánvalóvá tette, hogy kell az államnak a forráskód. Próbálkozott korábban ezzel a Bajnai Gordon vezette Nemzeti Fejlesztési Ügynökség is, a Fideszben terjedő pletykák szerint 2010 után küzdött a forráskódért Rogán Antal is (az nem világos, hogy magának, vagy az államnak akarta-e), de Galambos László tulajdonos minden vásárlási szándékot visszavert.

Az államigazgatásban már a 2000-es évek közepén elterjedt, hogy a Welt 2000 mögött valójában Dobrev Klára, Gyurcsány Ferenc felesége van, ezt például több akkori szabad demokrata politikus tényként kezelte. A pletyka a mostani ciklusban is terjedt, de soha semmilyen bizonyíték sem került elő. Galambos egy közeli ismerősének azt mondta erről, hogy ez egyszerű hazugság, és azt is pontosan tudja, hogy ki és miért terjesztette el. A Galambossal korábban együtt dolgozók szerint nem volt soha politikus a cég mögött.

Azt azonban az EU-s pénzosztással foglalkozó politikusok és szakemberek balról és jobbról is mondják, hogy minimum pancserség volt annak idején nem megvenni a forráskódot (még a Medgyessy-kormány idején), és ez sokakban felkeltette a korrupció gyanúját. A szoftvert kitaláló cégtulajdonos egykori munkatársai szerint viszont csak arról van szó, hogy Galambosnak volt egy jó ötlete, amit ügyesen eladott. Akárhogy is történt, remek üzlet volt ez. Az EMIR (és a mostani kormány megrendelésére azóta a Welt által fejlesztett, szintén állami pályáztatást kezelő FAIR) folyamatos megrendelést biztosított, anélkül hogy versenyezni kellett volna. Hiszen más nem tudott a szoftverhez hozzáférni, és egy teljesen új rendszer kiépítése és brüsszeli akkreditálása legalább két évig tartott volna.

Lázár megoldja

Lázár János eldöntötte, hogy vele nem lehet viccelni, ő tényleg megszerzi a forráskódot, vagy ha másképpen nem megy, akkor az egész céget. Utóbbi azért fontos, mert a Weltnél dolgozik az a közel száz ember, aki ért a szoftverhez. Nélkülük nehézkes volna a feladatok átvétele, még akkor is, ha a forráskód esetleg meglenne. Galambos László tulajdonos persze nem akarta adni.

Október

Októberben született egy kormányhatározat, ami szerint az EU-s pályázatok informatikai hátterét jövőre állami felügyelet alá kell venni. A határidő: 2014. január 1. Ebben ugyan nincs szó a Welt 2000-ről, viszont a gyakorlatban kizárólag erről volt szó. Hiszen új EMIR fejlesztésére októbertől januárig nem lett volna idő, de ha lett volna már kész program, akkor se lehetett volna Brüsszellel jóváhagyatni. A kormányhatározatot nem lehetett volna más módon betartani, csak a Welt megszerzésével.

December

A tárgyalások azonban a cég és az állam között akadozni látszódtak. December elején az adóhivatal bilincsekkel és fegyverekkel felvonuló emberei szállták meg a Welt irodáját, és a cég vezetőinek lakásait is. 2006-2009 közötti adócsalás gyanúja miatt jártak el. A Weltnél az volt a hangulat, hogy az állam így akarta megfélemlíteni a tulajdonost. Lázár János azonban határozottan tagadta, hogy a két ügynek bármi köze lenne egymáshoz. Csepreghy Nándor fejlesztéspolitikai helyettes államtitkár pedig azt mondta, hogy „nem hiszünk az ilyen módszerekben”. Azt is mondta akkor, hogy ha a Weltet nem adják, akkor „majd kitaláljuk hogyan”, de állami hatáskörbe kerül az a munka, amit most a cég végez. Már Mikulás volt, a határidő pedig január 1. volt.

Január

Január 13-n megjelent egy interjú Csepreghyvel a Világgazdaságban, amiben bejelentette, hogy az alku megköttetett:

– Az év végig adtak határidőt arra, hogy megállapodjanak az uniós projektek nyilvántartását, monitorozását végző Egységes Monitoring Információs Rendszer (EMIR) működtetőjének, a Welt 2000 Kft. megvásárlásáról. Lezárult-e a tárgyalás, és ha igen mennyit fizetett az állam a cégért?
– Igen, év végén sikerült megállapodnunk. Az állam végül egy milliárd forintnál alacsonyabb áron vette meg a céget. Konkrét összeget csak a teljes vételi tranzakció lezártakor tudok mondani.

„Vette meg” fogalmazott múlt időben, ami azért érdekes, mert a Welt dolgozói például itt hallottak róla először. Amikor utánakérdeztek, a cégnél azt mondták nekik, hogy ne törődjenek az interjúval. Vannak tárgyalások, a tulajdonosnak már szándékában áll eladni a céget, de egyelőre semmilyen megállapodás sincs. Arról pláne nincs szó, hogy már meg is vette volna az állam a céget. Galambos László tulajdonos sem akkor, sem pedig most nem akart nyilatkozni az ügyben.

A környezetében dolgozók úgy gondolják, hogy az adóellenőrzés és az interjú elég nyomás volt rajta ahhoz, hogy elhatározza, eladja a céget.

Február

Most adtak ki egy közleményt a Miniszterelnökségtől, ami így kezdődik:

„Lázár János a héten aláírja azt a szándéknyilatkozatot, amely lehetővé teszi az EU-s pénzek felhasználását kezelő informatikai rendszer megvásárlásának lezárását.”

Vagyis éppen egy hónappal a vásárlás bejelentése után szándéknyilatkozatról van szó. És arról sincs szó, hogy a Welt tulajdonosa is aláírja-e a héten. (A Welttől arról sem nyialtkoztak, hogy ott is aláírják-e.) Kevesebb mint egymilliárdért venné meg e nyilatkozat szerint az állam a céget, ami évente bőven egymilliárd feletti hasznot hozott a tulajdonosnak. A Miniszterelnökségben úgy vélik, hogy március 1-től már az államé lesz a cég.

Annak ellenére, hogy a január eleji határidőt nem sikerült tartani, és az állam még most sem tulajdonosa sem a Weltnek, sem pedig a forráskódnak, az egyértelműnek tűnik, hogy az üzletet előbb-utóbb nyélbe ütik. A Welt munkatársainak pénteken már a Miniszterelnökség emberei tartanak eligazítást arról, hogy mi lesz velük, ha átveszik a céget. Galambos formailag még visszatáncolhat, de ismerői szerint nem erre játszik, legfeljebb a feltételeken akarhat még alakítani. Lázárék pedig még bejelenthetik addig néhányszor, hogy a cég már réges-rég az államé.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.