• 2012-ben filmet készítettünk TBG-vel a Peruban raboskodó magyar kokainfutárokról, itt lehet megnézni, 41 perc.
• A szereplők közül Gyuri már szabadlábon van, és Limában él.
• Sokat beszélgettem vele azóta, egy netkávézóból hívott heteken át, itt éjszaka volt, ott délután.
• Az ő történeteiből állt össze ez a sorozat. Lesz hogy kalandregénynek tűnik, de igaz.
• Az első részt itt lehet elolvasni.
• A második részt itt lehet elolvasni.
• A harmadik részt itt lehet elolvasni.
• A negyedik részt itt lehet elolvasni.
• Az ötödik részt itt lehet elolvasni.

Intim napok

Valamivel több mint ezer ember élt a 80 fősre tervezett börtönben. Ha Gyuri éjszaka lement az ágyáról, nem úszhatta meg, hogy ne lépjen rá valakire. Őrök be nem jártak, a belső maffia irányította az életet. Rengeteg drog volt bent. Minden pénzbe került, és sok körbetartozás volt. Bezárt férfiak a világ minden tájáról, sokan fegyverekkel a matracuk alatt. Mégsem volt sok verekedés. Nem volt jellemző a nemi erőszak. A börtönpszichológus egy fiatal nő volt, aki hetente többször őrök nélkül sétált be a rabok közé, és töltetett ki teszteket egy kis szobában. Soha nem bántották, még csak be se szólogattak neki.

Gyuri szerint egyértelműen az intim napok tartották fenn ezt a békét. A perui börtönök egyik sajátossága, hogy a rabok rendszeresen fogadhattak nőket. Gyuri szerint enélkül elszabadultak volna az indulatok, és sokkal keményebb lett volna az élet Sarita Colonián. Így viszont, hogy lehetett dugni, türelmesebbek és nyugodtabbak voltak az emberek. Gyuri szerint ez fontos találmány, jót tenne minden börtönnek, ha bevezetnék ezt a rendszert. „Ez levezeti a feszültséget. És nincs olyan motiváció a homoszexuális kapcsolatokra mint más börtönökben”.

Hetente kétszer, szerdán és szombaton, délelőtt tíztől délután négyig lehetett nőket fogadni. A legáltalánosabb az volt, hogy a perui foglyokhoz feleségeik és barátnőik mentek be a börtönbe. A szabályzat szerint nők csak szoknyában látogathattak, néhány solért lehetett bérelni is a börtön közelében, ha valaki véletlenül nadrágban érkezett. Vasárnap csak férfi látogatók jöhettek.

Az együttlétek nem voltak meghittek. Akkora zsúfoltságban nem volt négy négyzetméter, amit ne látott volna valaki. Akinek volt rá pénze, az kibérelhetett egy cellát, amíg nő volt nála. Ilyenkor függönyt raktak a cella elé.

Volt olyan cella, amelynek lakói teljesen ráállták a szobáztatásra: tükröt szereltek a plafonra és az ágyak melletti falakra is. Akinek kevesebb pénze volt, és nem tudott cellát bérelni, az csak az ágyát igyekezett körbefüggönyözni. „Hallani ettől még mindent lehetett, és a mozgás is látszott. Ilyenkor felhangosították a tévét.” A börtönben még a vízért is fizetni kellett, de az óvszert ingyen osztották. Hetente háromszor lehetett igényelni a gyengélkedőn.

Persze nem mindenki hagyott kint odaadó párt. És volt, akinek messze lakott a kedvese, például Európában. Pénzért ők is találtak megoldást. A női napokon a látogatók között mindig voltak kurvák. Ők járták a magányos rabokat, és mondták nekik: „gyere, csináljunk üzletet”. Aki biztosra ment, az katalógusból választhatott. Voltak hirdetési újságok, börtönt vállaló kurvák reklámjaival, telefonon is lehetett partnert rendelni.

A kurvázást legolcsóbban 60 solból lehetett kihozni (4800 forint), bár Gyuri szerint ezért csak olyan nők jöttek be, akikről ő nem tudta elképzelni, hogy hogyan képesek vágyat ébreszteni rabtársaiban. A költségeket emelte, hogy a kurvákat illett megvendégelni: enni és inni adni nekik, és itt természetesen nem a hivatalos börtönkosztból ment a kínálás.

Kurvázásban egy amerikai drogfutár volt a legnagyobb: minden női napon két partnert is rendelt, egyet délelőttre, egyet pedig délutánra. A 3,5 tonna kokainnal bukó spanyolnak pedig franciaágya is volt plazmatévével, a börtönelit kényelmesen tudott dugni is. Gyuri érdeklődve figyelte, ahogy a leggazdagabbak a mosókonyhából választanak le maguknak kétszemélyes cellákat. 3000 dollárért lehetett beköltözni egy ilyenbe. Akinek pedig saját cellája volt, az megtehette, hogy a szerdán fogadott nőt szombatig magánál tartsa. Az őröket nem zavarta, ha többen mentek be látogatáskor, mint ahányan aznap kijöttek.

Akihez nem jött nő, annak kellemetlenek voltak a női napok. Tíztől négyig nő nélkül nem lehetett bemenni a folyosókra, az udvaron kellett maradni. Forró nyári napokon ez kellemetlen volt, kint izzadtak a rabok, amíg a többiek bent élveztek. A folyosók és a cellák ilyenkor swingerklubbá alakultak. Nem volt ritka, hogy egyetlen cellában négy pár is szerette egymást. A perui rabok ebben sokkal lazábbak voltak, mint az európai vagy észak-amerikai társaik.

Az álpópa

Lehetett persze sokkal jámborabb programot is választani, például imádkozni. Rendszeresen bejártak egyházak képviselői, és amikor ételt is osztottak, akkor nagy volt irántuk az érdeklődés.

Volt egy chilei rab, aki saját szektát szeretett volna alapítani, és már bent megkezdte térítő munkáját. Azért csempészett drogot, hogy a pénzből egy farmot vehessen, ahová a közösségével akart visszavonulni. Egyszer úgy érezte, hogy megértett egy számára idegen nyelven prédikáló papot a börtönben. Akkor kitalálta, hogy meg kell tisztulnia, és 21 napig nem evett semmit sem. Eléggé lefogyott.

Kevésbé volt jámbor egy Cosak nevű idősebb román, pedig ő azt állította magáról, hogy pópa. Legalábbis ortodox papi kosztümben szállított kokaint Floridába. Abban bízott, hogy abban a ruhában és hosszú ősz szakállával nem fogják szétszedni a csomagjait. Tévedett. Sokszor beszélt felháborodottan arról, hogy a szemét vámosok még a papokat sem tisztelik. Később kiderült, hogy ugyan tényleg járt papi szemináriumba, de sohasem szentelték fel, és egy Amerikában működő pópa szakácsaként került az Újvilágba.

dr. Nole börtönbankja

Szakácsnak lenni jó lehetőséget jelentett Sarita Colonián. Volt egy nagyon alacsony perui cukrász, aki 15 évet kapott, mert hirtelen felindulásból leszúrta a feleségét. Finom süteményeket készített, és ezzel elég jól keresett. Egy idő után Gyuri is sütni kezdett.

Gyuri kezdetben kényelmesen élt. Volt az a budapesti kapcsolata, akinek el akarta passzolni a kokaint, kijátszva az eredeti megbízóit. Az illető tartozott is neki, számíthatott a jóindulatára is, így rendszeresen küldött neki pénzt.

A pénzt legkönnyebben dr. Nole tudta behozni. Dr. Nole vegyész volt, aki lebukása előtt egy droglaborban dolgozott, és 30 évre ítélték ezért. Felesége a Western Unionnál volt irodista, és ezzel elképesztően jól kerestek. A külföldi rabok otthoni támogatását általában dr. Nole felesége vette fel, aki a pénzt behozta a férjének, és a házaspár 10 százalék jutalékot számított fel. A doktor zsebeiben általában egymillió forintnak megfelelő sol volt.

Az első évben Gyuri havi 300-400 dollárból gazdálkodhatott, ez elegendő volt a viszonylag kényelmes, bár korántsem hivalkodó börtönélethez. Aztán ez a támogatás megszűnt, a budapesti kapcsolata eltűnt, mint később kiderült, az illető meghalt.

Számíthatott a magyarországi baptista egyházra még, akik segélyezik a külföldön börtönbe került magyarokat (az egyházi státust azóta a magyar kormány megvonta tőlük). A baptistáktól havi 40 dollárt kapott, bár ehhez nem mindig sikerült hozzájutnia. Egy idő után már csak édesanyja küldött neki pénzt, de ő szerény nyugdíjából alig tudta támogatni Gyurit, és ez a segítség sem maradt meg. Gyuri még börtönben volt, amikor az anyja meghalt. Ezután volt felesége küldött neki pénzt. Az anyagilag kényelmes első év után Gyuri havi bevétele átlagosan 50 dollárra apadt. Ezt ki kellett egészítenie, pedig leszokott az ásványvízről is. Rájött, hogy felforralva a csapvizet is meg lehet inni.

Professora Elvira sütödéje

Gyuri első biznisze tehát a cukrászkodás volt. Szeretett otthon is sütni, és kiderült, hogy a rabok szívesen fogyasztják azt a gyümölcsös kosárkát, ami az egyik specialitása volt.

Sarita Colonián a börtönkoszt mellett sok egyébhez is hozzá lehetett jutni. Aki fizetett a börtönnek, az nyithatott éttermet, kisboltot, büfét. Egy amerikai matróz például dobozos sört is árult kis kávézójában – bár az alkohol elvben tilos volt. Ő másfél évet ült csak, és azt mondta Gyurinak, hogy ez volt élete legjobb üzlete. Jobb napokon 600 solt (közel 50.000 forintot) is megkeresett. A vendéglátósoknak azonban erőszakosnak kellett lenniük. A matróz is azért tudott meggazdagodni a börtönben, mert ha a hitelre vásárlók nem fizettek, akkor hamar ütni kezdett. A börtönben állandóan hitelre vásároltak az emberek, mindenki tudta, hogy a készpénz sosem akkor van, amikor éppen kell. Gyuri viszont nem volt hatékony pénzbehajtó.

Cukrászkarrierje úgy kezdődött, hogy jelentkezett Professora Elvira csoportjába. Ez az 56 éves perui asszony főzőtanfolyamot szervezett az érdeklődőknek, amire pénzért lehetett jelentkezni, havi 20 sol (1600) volt csak az ára. Nem nagyon tanított semmit, viszont korlátlanul tudott behozni a raboknak alapanyagokat, és tanítványai hozzáfértek a konyhához is.

Elvira jókedéjű, kövér teremtés volt, aki mindig fehér köpenyt viselt. Ha például valaki egy kiló csirkemellet rendelt, ami 10 solba került a kinti közértben, akkor annak hozott 75 dekát 11 solért. A perui rabokkal az volt az alku, hogy heti három napot neki dolgoztak, és az eladott ételek után le kellett adni neki a bevételt, viszont a másik két napon már megtarthatták a keresetüket. Naponta átlag 150 solt (12.000 forintot) keresett Elvira a szakácsiskolájával, amiért persze az államtól is felvette a rendes fizetését.

Gyurival – mint a fehérekkel általában – kivételezett. Tőlük nem várta el, hogy leadjanak a bevételből, elég volt az alapanyagokat és a sütőhasználati díjat kifizetni neki. Gyuri nehezen értette, amit mond, de jól kijöttek egymással. Csak akkor vesztek össze, ha Professora Elvira összekeverte, hogy mit kellett volna hoznia a gyümölcskosárkákhoz, és a felesleges alapanyagok árát is bevasalta. Ez dupla veszteség volt, mert ilyenkor Gyuri nem tudott ehető sütit sem sütni.

Gyuri sütötte a kis kosárkákat, de a forgalmazást rábízta Cristiánra, a román férfira, akivel már első nap, még a rendőrségi fogdában megismerkedett. Cristian azonban nem szeretett dolgozni, ezért a süti árusítását kiadta bérmunkába. Ebből viszont az lett, hogy áttekinthetetlenné vált, hogy ki mennyivel tartozik, a tartozásokat nem bírták beszedni, és a vállalkozás veszteségessé vált. Gyuri még próbálkozott pizzával is, de kiderült, hogy főzőtudományával sohasem lesz gazdag ember. Öt hónapig tartott a kísérlet.

Póker

A kártyázást szórakozásból, römivel kezdte. Összehaverkodott egy ötvenes peruival, vele játszottak. A kártyaasztalt bérelni kellett az udvaron. A győztes 20 centimet (16 forintot) fizetett minden kör után az asztal gazdájának. Gyuri rákapott a játékra, és átállt a pókerre, amivel sokkal többet lehetett nyerni.

Akkor élvezte a játékot igazán, ha nagyon nem volt pénze. Nagyban nem játszott, volt asztaltársaság, ahol ezres tételekben ment a játék. Ő szerényebb ligához tartozott. Legnagyobb sikere az volt, amikor az utolsó 10 centimejéből 40 solt csinált (8 forintból 3200-t).

„A póker szemétkedős játék. Akkor vagy jó, ha elhiteted a másikkal, hogy félnie kell a lapjaidtól. El kell felejteni közben a tétet, akkor vagy jó, ha úgy játszol, mintha csak játékpénzzel játszanál. Ha belegondolsz a kockázatba, akkor elbizonytalanodsz. De túl gyorsan sem szabad dönteni. Persze kell hozzá szerencse is” – mondta a stratégiájáról. „Amikor jó lapjaim voltak, azt ki tudtam játszani. Nem voltam nagyon jó, de volt, hogy ment a játék. Egy időre a szenvedélyem lett, és volt, hogy egész nap játszottam.”

Gyuri megtanult eligazodni a börtönben, ha kellett, akkor képes volt pénzt is csinálni. Tudta, hogy két év után a nyugati foglyokat sokszor kiengedik. Így egy idő után elkezdte volna szervezni ő is a szabadulását. Csakhogy hamar kiderült, hogy elkeveredtek a bíróságon papírjai.

(Itt van a sorozat Facebook oldala.)