Különös, nagyalakú könyvet kaptunk Szabó Lóránt olvasónktól. A címe, Belvárosi Rekonstrukció 1968-70.

A leginkább egy szamizdat kiadványhoz hasonlító, spirálkötéses, stencilezett albumot a Fővárosi Tanács Városrendezési és Építészeti Főosztálya készítette, a budapesti Belváros épületfelújításairól.

Hogy pontosan kinek készült a 22 eredeti fotónagyítást tartalmazó mű, nehéz eldönteni. Talán a tanácselnöknek (ezidőben Sarlós István), talán csak az osztály munkatársainak.

Pedig jó lenne tudni, hogy ki is olvashatta a könyv sorait, ugyanis egy meglepően rendszerkritikus összeállításról van szó.

A szerző a bevezető tanulmánnyal és az említett fényképekkel különös kontrasztba helyezi a Tanács terveit, (vagy inkább vágyait) és a valóságot. Kendőzetlen őszinteséggel tárgyalja az alapanyaghiányból, a hozzá nem értésből, az adminisztráció tehetetlenségéből és a “forráshiány”-ból fakadó hibákat.

A belvárosi rekonstrukciós program az Erzsébet híd átadása (1964) után indult. Ahogy a kötet fogalmaz, “a híd felavatására rendbehozott közvetlen környezet szembetűnővé tette azt az ellentétet, amely a Belváros már részeivel szemben mutatkozott. A Fővárosi Tanács VB felfigyelt erre az ellentétre, és épület-tatarozásokat, korszerű közvilágítást és fokozottabb neonosítást javasolt”.

A felújítások mellett átfogó üzlet-bérlő cserét kezdeményeztek.

“Meg kell szüntetni a városképi rendezetlenséget. A Belváros fővárosunk legfőbb vonzerejét alkotja, ide kell koncentrálnunk gazdasági és politikai életünk csúcsszerveit. Ki kell helyezni innen számos, az elmúlt évtizedekben ide települt létesítményt. Földszinti lakásokban, üzlethelyiségekben működő irodát, üzemet, raktárt, szükséglakást. Helyükbe megfelelő színvonalú vendéglátóipari egységeket, kiállítási termeket, idegenforgalmi létesítményeket kell költöztetni.“

A kötet részletes listát közöl az érintett, kiköltöztetésre javasolt üzletekről, irodákról, műhelyekről. Ebből megtudhatjuk, hogy pl.

• A Váci utca 13. számú házból kiköltöztetésre javasolják Fenyő Sándorné szűcs- és Váradi Erzsébet hurkolóműhelyét, hogy a helyükön Keravill üzlet nyílhasson.
• A Váci utca 11b-be Falus Gyula szűcs helyére szeretnének Édességboltot költöztetni, illetve a Mélyépítő Tervező Vállalat irodái helyén Kis Áruházat nyitni.
• A Petőfi Sándor utca 9-ből száműznék a Budapesti Paplangyár üzletét, helyére Gyermekruházati üzlet kerülhetne.
• A 12-ből kikerülhetne a Fővárosi Mértékutáni Szabóság jogügyi irodája, hogy helyén a Kisposta eszpresszót bővíthessék.
• A Párisi utca 3-ból kiköltöztetésre javasolják a Sapka Kalap Ktsz-t, helyére Zöldségboltot terveznek.
• A Városház utca 1-ből ugrik Umáthum Pál kesztyüs, helyére érkezik az Óra és Ékszerbolt.
• A 16-ban a Kéményseprő Vállalat irodája átadja helyét egy töltőtolljavítónak.

A példák sora szinte végtelen. Szerencsére jópár kisiparos a helyén maradhatott, így nem kellett elköltöznie pl. Harmath Józsefné kalapkészítőnek, Farkas Andor öv- és bizsugyártónak, Rajnai László esőkabát-készítőnek, vagy Obláth Miklósné szemfelszedőnek. Szintén a helyén (Petőfi Sándor utca 9.) maradhatott az MSZMP V. kerületi pártszerve. A jó hír, hogy bővítésére sincs szükség.

A kiadványban 15 üzlet- és portálátalakítás végeredményét szemlézi a szerző. Az üzletek szinte mindegyike a Váci utcában található.

Egészen egyedülálló módon, minden képhez egy-két jellemző, sokszor kritikus mondatot írtak a szerkesztők. Ezekből megtudhatjuk, hogy a legnagyobb gondot az üvegtáblák beszerzése jelentette.

Portálméretű üvegtáblákat a magyar ipar képtelen volt gyártani, ezért, bármennyire is fájt, kemény valutáért kellett belga import üveget rendelni.

Az üvegprobléma olyan súlyú volt, hogy egy külön fejezet foglalkozik a kérdéssel.

“Az építési hatóság szigorúan ragaszkodott a világvárosi színvonalhoz, pedig volt olyan időszak is 1968-ban, hogy az előzőleg már biztosítottnak hitt külkereskedelmi behozatal meghiúsult, mert nem volt pénz a belga üvegre. Már a szerkezetek szégyenszemre való átalakítását latolgatták.

Külön meg kell jegyezni, hogy a Ferunion Külkereskedelmi Vállalat nem állt és nem áll a feladata magaslatán. Amikor kézhezvették a portálterveket, közölték, hogy egy belga cég ajánlatát fogadják el, mert az 8 héten belül szállítja az üvegeket. Azt is közölték, hogy ehhez külön deviza biztosítása nem szükséges. Mindkét állításuk valótlannak bizonyult! Egy portál átlagos elkészülése a várakozások és anyagi okok miatt, 8-10 hónapot vesz igénybe.”

És végül a kötet összegző gondolatai:

“Városképi szempontból bebizonyosodott, hogy a belga üveg még nem csinál csodát. A portálok szerkezetei, a burkolatok, kísérő munkák minősége messze elmarad a tervezett hatástól.

Az építőipar sokszor a legelemibb színvonalat sem tudja produkálni. Pl. keresztülvihetetlen az alumínium megadott színre eloxálása, a kísérő szerkezetek nikkelezése, nemes acélszerkezetek alkalmazása. Nincs megfelelő választék a kőburkolatra.

Sajnos szembetűnő, hogy ahol külföldi anyagok kerültek beépítésre, a portál minden részlete színvonalas megjelenésű.”

Hogy 45 évvel később hol is tart a Váci utca, mi történt ezekkel a kínok közt fogant, de a mából nézve is korszerűnek tűnő portálokkal – beleértve a belga üvegtáblákat – ez egy másik történet. Reméljük ezt is dokumentálja valaki.