• 2012-ben filmet készítettünk TBG-vel a Peruban raboskodó magyar kokainfutárokról, itt lehet megnézni, 41 perc.
• A szereplők közül Gyuri már szabadlábon van, és Limában él.
• Sokat beszélgettem vele azóta, egy netkávézóból hívott heteken át, itt éjszaka volt, ott délután.
• Az ő történeteiből állt össze ez a sorozat. Lesz hogy kalandregénynek tűnik, de igaz.
• Az első részt itt lehet elolvasni.
• A második részt itt lehet elolvasni.
• A harmadik részt itt lehet elolvasni.
• A negyedik részt itt lehet elolvasni.
• Az ötödik részt itt lehet elolvasni.
• A hatodik részt itt lehet elolvasni.

Carlos és a kurva

Carlos még sosem volt nővel. Ezért a 18. születésnapján Juan nevű unokatestvére elvitte egy kurvához, akinek Margot volt a neve, de ázsiai származása miatt mindenki csak Kínainak hívta. Carlos vele vesztette el a szüzességét. Beiratkozott egy limai egyetemre, és minden spórolt pénzét Margotra költötte. Egymásba szerettek.

Margot férje nappal rendőr volt, éjjelente pedig biztonsági őr abban a bordélyházban, ahol a felesége dolgozott. Néhány hónap után Carlos már nem a bordélyba járt, hanem Margoték lakására, és nem kellett fizetnie sem. Egyik éjjel összebújva elaludtak, és hajnali négykor Margot sürgetve ébresztette: menni kell, mert mindjárt hazaér a férje.

Az utcán gyanús alakok siettek felé, Carlos úgy érezte, hogy meg akarják támadni, ki akarják rabolni, ezért futni kezdett. Egy rendőrautó fékezett előtte. Kiugrott egy rendőr és ütni kezdte. A felé futó, rablónak vélt emberekkel együtt egy börtönbe vitték, ahol minden kérdés nélkül eszméletlenre verték. Egy nő is volt a társaságban, a rendőrök őt a többiek előtt többször megerőszakolták. Carlos azt tanácsolta neki, hogy csukja be a szemét és számoljon magában. Margot mondta neki, hogy így tesz, ha undorodik egy ügyfelétől.

Carlos még nem volt 19, amikor azon a hajnalon lecsukták. Még tartott a polgárháború Peruban, 1981-ben járunk. Mint kiderült, a Fényes Ösvény terrorszervezet tagjaival együtt csukták le. A gyanús alakok azért siettek, mert egy bombát rejtettek el egy közeli laktanyánál. A rendőrök azt hitték, hogy Carlos is közéjük tartozik. Carlost napokig nem hagyták aludni, ha elszenderedett leöntötték egy vödör hideg vízzel. Árammal és veréssel kínozták, míg alá nem írta vallomását, hogy ő is terrorista.

Néhány hét múlva viszont feltételesen szabadlábra helyezték, tárgyalásán a bíró elhitte, hogy talán nincs köze a merénylethez. Az ügyész azonban fellebbezett, és újra elfogatóparancsot adtak ki ellene. Carlos nem akart visszamenni a börtönbe. Otthagyta az egyetemet, és hamis papírokkal bujkálni kezdett. Egy piacon cipőket javított, hogy fenntartsa magát. Ott azonban felismerte egy terrorista, akivel a börtönben találkozott.

Nem sokkal később igazoltatták az utcán. Kiderült, hogy a terrorista, aki felismerte a piacon, besúgó lett, és felnyomta. Másodfokon 20 évet kapott. 13 éve ült, amikor 1994-ben Sócrates Grillo Bockos ingyen elvállalta a védelmét, és végül kihozta a börtönből. A történet az ügyvéd Történetek a börtönből című könyvében olvasható, a második fejezet szól Carlosról. Sócrates – mindenki a keresztnevén szólította – lett Gyuri ügyvédje is.

Sócrates, a jótékony ügyvéd

A görög ősöktől származó perui ügyvéd a 90-es évek közepén tagja volt annak a bizottságnak, ami a polgárháború alatt ártatlanul bebörtönzöttek rehabilitálásával foglalkozott. Az édesanyja volt az első perui női miniszter, az igazságügyi tárcát vitte. Sócrates jómódú volt, több ingatlant örökölt, és ezekből tartotta fenn magát. Egyre több rab ügyét vállalta el ingyen. Végül csak a jótékonyságnak szentelte az életét. A 2000-es évek közepére ügyfelei többsége külföldi drogfutár lett. Olyanokon segített, akiket vagy rászedtek, vagy pedig pénz híján kilátástalan volt a helyzetük. Úgy érezte, hogy mindenkinek jár ügyvéd, a külföldieknek is. A kiszolgáltatottság felháborította.

Ítélet Sanyi bácsival

Gyurinak több mint két év után lett ügyvédje. Amikor elítélték, még nem volt neki. A börtönben volt a tárgyalás, egy kis irodában. Futószalagon mentek az ítéletek, mire Gyuri idáig jutott, tudta, hogy hat év nyolc hónapot fog kapni, mint mindenki, akit 10 kiló alatti mennyiséggel kaptak el. Ismert egy mexikóit, nála csak 22 deka kokaint találtak, és ő is hat év nyolcat kapott. Viszont azt is tudta, hogy az egyszerű futárként elkapott külföldieket két év után szinte automatikusan kiengedik.

A tárgyalóterem egy kis szoba volt, egy rács mögött ült a bíró, Gyuri nem is igazán látta. Ott volt még Sanyi bácsi, az egyetlen magyar bírósági tolmács Peruban. Sanyi bácsi évtizedek óta Limában élt, ide házasodott. Apósától egy ékszerüzletet kaptak, de csúnya vége lett a házasságának, és jövedelem nélkül maradt. Így lett bírósági tolmács, és mivel németül is tudott, ezért az osztrákok és a németek tárgyalásain is dolgozhatott. Keveset keresett ezzel, nagyon szerényen élt. Amikor találkoztam vele Sócrates lakásán, egy műanyag dobozban elhozta az ebéd maradékát.

Gyuritól azt kérte a tárgyalás után, hogy beszélgessenek egy órát, mintha nem értené az ítéletet, mert óradíjban fizetik. Sanyi bácsi felolvasta az ítéletet, Gyuri aláírta, ennyi volt az egész hivatalos rész, öt perc alatt is végezhettek volna. A tárgyaláson nem kérdeztek semmit. Se azt, hogy honnan került hozzá a kokain, se azt, hogy mit akart vele kezdeni. 2009 júniusában fogták el Gyurit, és decemberben ítélték el.

A másik börtön

Gyuri sokáig nem tett semmit a szabadulásáért. Tudta, hogy két évet mindenképpen le kell ülnie, talán többet is. És amikor közeledett a második év vége, amit Sarita Colonián töltött, elkezdtek fogyni a körülötte a külföldi rabok.

A spanyol és a holland állam támogatásával ekkor épült meg az a börtön, ahol én is találkoztam vele. A nem perui állampolgárokat egymás után oda vitték át, jórészt az európai államok nyomására, hogy emberibb körülmények közé kerüljenek. Nem mindenki örült ennek, mert az új hely sokkal inkább hasonlított egy európai börtönre: a kiváltságok ott nem működtek annyira. Akinek esetleg saját cellája vagy tévéje volt, esetleg rászokott a drogra, az nem akart menni. Akinek komoly egzisztenciája lett Sarita Colonián, nem akarta újra kezdeni a nulláról. Azt is mesélték, hogy az új helyen nincsenek a rabok üzemeltette kisboltok, büfék. Olyan, mint egy rendes börtön. Ezért a gazdagabb külföldiek lefizették a börtönt, hogy maradhassanak.

Gyuri nem akart maradni. Semmi sem kötötte Sarita Coloniához. Egy júniusi este nem sokkal hat előtt szóltak neki, hogy szedje össze a cuccait, és gyorsan jelentkezzen az őröknél. Tudta, hogy most jött el az ideje. Áthelyezik őt is. Nem búcsúzott el senkitől. Nem szólt senkinek. Úgy érezte, hogy akármilyen is lesz a változás, az csak jót hozhat. Mert legalább történik valami.

Marcsi látogatóban

Az új helyen találkozott Sócratésszel, aki a többi oda került magyar ügyét is intézte. Marcsi szervezte a találkozót. Marcsi, aki kalauzunk volt Limában, szociális munkás. Egy amerikai egyházi segélyszervezetnek dolgozva kezdett női rabokkal foglalkozni Peruban, külföldi futárok ügyeit intézte. Egy beteg osztrák lány esete hozta össze Sócratésszel, az volt az első ügy, amin közösen dolgoztak. Később több tucat követte.

Marcsi meggyőzte az ügyvédet, hogy vállalja el az összes magyar ügyét is. Marcsi amúgy férfi rabokat nem istápolt, csak a magyarokkal foglalkozott abban a férfibörtönben, ahová átvitték Gyurit is. Rendszeresen vitt nekik csomagot, intézte a papírjaikat, szerzett gyógyszert, tartotta a kapcsolatot rokonaikkal.

Marcsi abból élt, hogy a nők családjai néha küldtek neki is pénzt, bár ingyen is vállalt rászorulókat. Egyetlen fix bevétele egy enyhén értelmi fogyatékos angol lány szüleitől volt. A fiatal lányt egy dél-amerikai szépfiú szerelmes levelekkel bombázta, valamilyen randioldalon akadtak egymásra. A fiú rábeszélte, hogy szökjön meg, és Peruba szóló repülőjegyet is küldött neki. Persze soha nem találkoztak. A fiú állítólagos ismerősei egy bőrönddel hazaküldték, amiben kokain volt. A lány lebukott, és egyáltalán nem értette, hogy mi történik vele. Képtelen volt ellátni magát, rettenetes állapotba került.

Sócrates hozta ki a börtönből, de nem mehetett vissza Angliába. A perui törvények szerint a kedvezménnyel szabaduló külföldieknek két évig folyamatos munkaviszony mellett az országban kell maradniuk, mielőtt teljes amnesztiát kapnak. A lány viszont képtelen volt gondoskodni magáról, és komoly betegségei is voltak. Marcsi vigyázott rá, és ezért lány egyetemi tanár szülei havi fizetést küldtek neki. A lány egy étteremben mosogatott napközben, Marcsi pedig minden reggel és este meglátogatta. A szobáik egymással szemben nyíltak egy lepattant hostelben.

Eltűnt az ítélet

Az új börtönben nem voltak mobiltelefonok, fegyverek, tévék, lakosztályok. Azt kellett enni, amit az őrök adtak, viszont lehetett zöldséget és húst venni titokban a konyhásoktól. Egy dolognak viszont nagyon örült Gyuri: volt hely. Kevesebben voltak, mint ahány ágy volt. Nem folyosón aludt, hanem egy ötfős cellában. Alig hatvanan voltak száz helyre. Itt is volt önkormányzati választás, de nem lett belőle maffia. Nem lehetett miért pénzt behajtani, kevesen is voltak, itt nem lehetett rabként nagy pénzt keresni. Inkább teher volt főnöknek lenni, sok ügyes-bajos dologgal foglalkozni, állandóan egyeztetni a börtön vezetőivel, és hallgatni az elégedetlenek panaszait. Hamar le is mondtak a főnökök, nem volt tolongás a választásokon.

Gyuri itt már a szabadulásával foglalkozott. Több mint két éve ült, eljött az idő, hogy kezdeményezze szabadlábra helyezési kérelmét. Ehhez összesen 12 dokumentumot kellett beszereznie, mindegyiket a börtönön kívülről. Igazolást arról, hogy lesz hol laknia Limában. Papírt arról, hogy lesz munkahelye. Munkavállalói vízumot. Marcsi és Sócrates nélkül arra se lett volna esélye, hogy belekezdjen ebbe.

Csakhogy Sócrates rögtön az elején egy meglepő hírrel kezdte: a bíróságon nem találják az ítélete eredeti példányát. Gyuriban felmerült, hogy akkor ki kéne őt engedni, hiszen nincs ítélet. Azonban a számítógépes adatbázisban szerepelt, hogy 6 év 8 hónap. De a szabadulási kérvényhez csatolni kellett volna az eredeti, lepecsételt ítéletet. A számítógépről kinyomtatott példány nem volt jó.

Sócrates kutatni kezdett a bírósági akták között. Hónapok teltek el így. Krisztián, aki kicsivel Gyuri után bukott le, már szabadlábon volt, az lett az első munkája, hogy kifestette Sócrates egyik házát. Gyuri ügye azonban elakadt. Nem volt meg a pecsétes papírja. Carlos története nem egyszeri hanyagsága volt a perui igazságszolgáltatásnak.

(Itt van a sorozat Facebook oldala.)