A világ legfelháborítóbb melegellenes törvényét fogadták volna el Arizonában

jog
2014 február 27., 05:42
comments 29

A kaktuszairól, az olajkirályról, szigorú bevándorlóellenes politikájáról és az Egyesült Államok szégyenfoltjáról, a maricopai sheriffről ismert Arizona majdnem rátett még egy lapáttal a hírnévre: úgy volt, hogy az állam elfogad egy törvényt, aminek értelmében

az állami cégek megtagadhatták volna a meleg és leszbikus ügyfelek kiszolgálását.

Vallási okokra hivatkozva, de ez mindegy is. Most próbálják ezt elképzelni. 2014-et írunk, megy az ember a postára vidám LGBTQIA színekben, vagy csak úgy, szürkén, de melegen, és akkor közlik, hogy nem veheti át a levelét. Mert meleg.

Szerencsére győzött a józan ész, Jan Brewer kormányzó republikánus ugyan, de nem hülye, és megvétózta a törvényt, ami ellen kiállt az Apple, az Intel meg egy csomó más cég és politikusok, köztük Mitt Romney volt republikánus alelnök is.

[via The Seattle Times, MTI, saját kútfő (olajkirály!)]

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.