Kósa Lajos nem ismerte, csak tudott róla

politika
2014 február 27., 18:57

Az elmúlt pár napban kellemetlen ellentmondásokba lavírozta bele magát a Fidesz politikusa. Több helyen is arról nyilatkozott, hogy mikor is találkozott az őszödi beszéddel, és bizony összevissza beszélt, magának is rendesen ellentmondva.

Ezt például ez a videó mutatja meg szépen:

Csütörtök este Kósa a Hír Tv-nek magyarázta el, hogy akkor hogy is van ez. Most éppen amellett a változat mellett tette le a voksát a Fidesz debreceni ásza, hogy

nem ismerte az őszödi beszédet a rádióbeli elhangzása előtt, csak tudott róla.

Ennek a hogyanja amúgy simán lehetne egy vizsgakérdés tudományfilozófiából vagy ismeretelméletből.

A Fidesz alelnöke kitért arra is, hogy szerinte a napokban tett nyilatkozatai között nincs ellentmondás,

mert a nyilvánosságra kerülése előtt nem játszották le neki a beszédet, csak elmondtak belőle egy-két dolgot.

Arról, hogy Braun Róbert, az Összefogás képviselőjelöltje Wikileaks dokumentumokra hivatkozva az őszödi beszéddel összefüggésben azt mondta, Kósa egy magánbeszélgetésen azt mondta April H. Foley akkori amerikai nagykövetnek, hogy "Most egy gazdasági probléma van, amiből mi egy politikai krízist csinálunk", a fideszes képviselő azt mondta, nem volt ilyen beszélgetés. Nem is emlékszik arra, hogy valaha négyszemközt beszélgetett volna Foley-val, az őszödi beszédről pedig egyáltalán nem.

Kósa szerint a Wikileaks dokumentumokat egyébként is nagy fenntartással kell kezelni, lehet bennük egy csomó provokáció, ferdítés.

Az őszödi beszéd nyilvánosságra kerülése utáni utcai zavargásokkal kapcsolatos kérdésekre reagálva a Fidesz alelnöke azt is elmondta, hogy pártja végig tartotta magát a demokratikus eszközökhöz, igyekezett csillapítani a kedélyeket. (via MTI)

Ha az elmúlt pár napban nem olvasott volna híreket, és hirtelen nem értené, hogyan lehet a 2014-es kampány központi témája az őszödi beszéd kiszivárgása, akkor kivételesen azt tanácsoljuk, hogy ne olvasson utána, hanem inkább örüljön tudatlanságának, és felejtse el, hogy ez a hír most egyáltalán szembejött.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.