Ön gyűlöli a fogyasztói társadalmat? Még nem? Akkor nézze meg mit kapnak ajándékba, akik NEM nyerik meg az Oscart!

Ha bárki érveket keresne a nyugati civilizáció és a fogyasztói társadalom ellen, akkor az Oscar-gálán a helye. Ami itt megy, azt a legdurvább kommunista propagandafilmek készítői sem láthatták előre.

Megvan Kuba Castro hatalomátvétele előtt? Kérdezem máshogy. Megvan a Kapitólium az Éhezők Viadalában?

Hát ott ésszerűen és szerényen kényelmes életet élt a középosztály ahhoz képest, ami itt történik.

Amikor először pörgettem végig a vigaszdíj-listát, akkor szentül meg voltam győződve, hogy ez átbaszás. Kicsit még most sem hiszem el, hogy ez igaz. Olyan termékek meg szolgáltatások vannak itt, amikről nem csak, hogy életemben még soha nem hallottam, de el sem tudom elképzelni, hogy valakinek szüksége legyen rájuk.

Mint kiderült minden évben osztanak ilyen csomagokat. 2013 például szűk esztendő volt, akkor csak 45 ezer dollár (10 millió forint) értékű cuccot kaptak a "vesztes" jelöltek. 2010-ben 93 ezer dollárt (21 millió forintot) ért egy csomag.

Az idei egy közepes év ezzel a 80 ezer dolláros (18 millió forintos) összeállítással.

Azok kapják, aki nem nyernek a legjobb színész, a legjobb színésznő, a legjobb mellékszereplő (férfi és nő) és a legjobb rendező kategóriában. Összesen 20 ember, szóval az akció potom 360 millió forintba kerül.

De nem csigázom önöket tovább, jöjjenek a legjobb holmik. Aztán úgyis elsöpör mindent a forradalom.

Wrag luxus csomagolópapír - 10 GBP (3773 forint)

  • Ki ne akarna luxus csomagolópapírt kapni ajándékba. Kicsit izgat, hogy csak úgy magában adják-e át, vagy esetleg belerakják egy átlagos papírba. Úgy lenne az igazi meglepetés.

635245928600000000

Használhatatlan "Lassú" svájci óra - 260 EUR (80600 forint)

  • Egy átlagosnak tűnő karóra, amire csak rápillant, és máris fogalma sincs róla, hogy mennyi az idő.

slowwatc

HISY önkioldó iPhonehoz - 50 USD  (11303 forint)

  • Ha nem boldogul a szelfivel.

hisys

Dizájner almaméz - 47 USD(10600 forint)

  • DIZÁJNER ALMAMÉZ!!4!!!! MIÉRT?!?!? ÉS HOL VAN ILYENKOR BÖSZÖRMÉNYI-NAGY GERGELY?!?!?!?

dscf8932

Mane'n Tai lósampon - 4 USD (904 forint)

  • Ez egyszerre jó lovaknak ÉS embereknek! Biztos volt, aki eddig csak azért nem tusolt együtt a pónijával, mert nem tudott róla, hogy ez a termék létezik.

Halo állateledel kupon - 6100 USD (1,3 millió forint)

  • Ezen a képen lényegesen jobb kaják vannak, mint amiket ma ettem.

webbanner-oscars

Elektrolit terápia kutyáknak és macskáknak - ???

  • Szeretném felhívni a figyelmet, hogy ezek az állatok nem betegek, hanem közérzetük javítása, meg az energiaszintjük emelése miatt kapnák a kezelést. JÉGESŐ ÉS TŰZ ZÁPOROZOTT A FÖLDRE.

50catsurgery

ARTAS Robotikus hajátültetés - 8000 USD (1,8 millió forint)

  • Sosem szeretnék olyan emberek társaságában mutatkozni, akiknek nem egy robot ültette át a haját. A TENGER EGYHARMADA VÉRRÉ VÁLT.

Vaginajavító, orgazmuskönnyítő injekció Dr.Charles Runels-től - 1500 USD (339 ezer forint)

Okostelefonról irányítható, fürdőszobába szerelhető illatos gőzgenerátor, ÉS mp3 lejátszó - 4695 USD (1 millió forint)

  • THE END IS NIGH! THE END IS NIGH! THE END IS NIGH! 

steamist-totalsensehomespasystem-1-1