A Föld után és a Movie 43 lettek 2013 legrosszabb filmjei

A hagyományoknak megfelelően, az Oscar-gála előtti estén osztották ki Hollywoodban az elmúlt év legszörnyűségesebb filmes alkotásainak járó Arany Málna-díjakat.

A Will Smith és fia, Jaden Smith főszereplésével készült A Föld után című film három Arany-Málna díjat kapott, Jaden Smith a legrosszabb férfi alakítás díját, apja a legrosszabb férfi mellékszereplő díját kapta, és ők vihettéj haza a legrosszabb színészpáros díját is.

A 130 millió dollár költségvetéssel készült filmet, amelynek egyik forgatókönyvírója Will Smith volt, M. Night Shyamalan rendezte, és a Columbia Pictures stúdió egyik nagy bukása volt tavaly: mindössze 60 millió dollár jegybevételt hozott az észak-amerikai mozikban,

A legrosszabb filmnek járó rangos díjat a Movie 43 című szkeccsfilm kapta, amelyben olyan sztárok szerepeltek, mint Halle Berry, Kate Winslet és Hugh Jackman. Az alkotás 19 forgatókönyvírójának ítélték oda a legrosszabb forgatókönyvért járó Arany Málna-díjat, és 13 rendezője kapta a legrosszabb rendezésért járó díjat.

A legrosszabb női alakítás díját idén Tyler Perry vehette át az A Madea Christmas című filmben játszott szerepéért, a legpocsékabb női mellékszereplő Kim Kardashian lett Perry Temptation című filmjében nyújtott alakításáért.

Adam Sandler, aki pályafutása során már több mint 20 citromdíjat zsebelt be, szombaton üres kézzel távozott, a Nagyfiúk 2. vígjáték főszerepéért kapott jelölése idén nem változott díjjá. (MTI)

Koronavírus Hírek, háttér
Uralkodj magadon!
Új kommentelési szabályok érvényesek 2019. december 2-től. Itt olvashatod el, hogy mik azok, és itt azt, hogy miért vezettük be őket.