Amit azért ünnepelnek március harmadik napján, mert a 3.3 hasonlít két fülre. Nem én találtam ki, ezt írja a WHO, az Egészségügyi Világszervezet.
A jeles nap 2007 óta ünnep, amely minden évben valamilyen más, a füllel kapcsolatos egészségügyi kérdésre koncentrál. 2014-ben a mottó az, hogy "a fülápolás megelőzheti a halláskárosulást". Fontos gondolatok ezek egy nemzetközi szervezettől.
A WHO Twittere tele van füllel kapcsolatos jótanácsokkal, például azzal, hogy ne tisztogassuk hallószervünket gyufával. És azt honnét lehet tudni, ha túl hangos helyen vagyunk? Hát onnét, hogy fel kell emelnünk a hangunkat, pedig csak egy tőlünk karnyújtásnyira álló emberrel szeretnénk eszmét cserélni.
És közzétetettek egy ilyen hasznos szórólapot is: