Reggel óta balsejtelem gyötör. Valami nem stimmel. El is fogok késni. Göcsei néni rádiójában már a híreket mondják, szokás szerint felcsavart hangerő és némi recsegő, Junoszty hangulat mellett. Basszus, nincs meg a lakáskulcs. „A miniszterelnök ma leteszi az épülő jóga- és zumbaközpont alapkövét” – recseg az ősrégi masina. Elkapom az edzéshez bekészített cuccaimat. Rohanok. Magassarkúban. Ok, azért igyekszem.

Még utolérnek a hangfoszlányok, hogy állami támogatással lakberendezési tanfolyamokat indítanak a közeljövőben. Nemhiába - mormogom - kampányidőszak van, de azért kicsit furcsállom a hallottakat.

A villamos szerencsére egyből jön. Alacsony padlós - biztos új - és milyen furán alacsonyan vannak ezek a kapaszkodók, kényelmesen elérem. A villamosról leugrok, rohannék, de a zebrán majdnem elütnek, a kis elektromos autóba belenyomorított férfi majd kilóg az ablakon. A csikorgó fékezés után hallom magam mellett egy idős nő mormogását: "ahh, férfiak, nem szabadna nekik jogosítványt adni, hát ezek képtelenek egyszerre többfelé figyelni…!"

Negyed óra késés. A főnököm megint bunkóskodni fog, mondjuk ezúttal legalább lesz rá alapja. Napom mélypontja, hogy mintha ezért lenne több diplomám is, engem ugraszt kávéért. Aztaszentszar, jut eszembe. Ma jönnek az anyavállalattól a fejesek. Csupa öltönyös alak néz majd rajtam át, ha mázlim van, nem mustrálnak meg. Remek - gondolom, majd berobbanok a recepcióra.

- Szia, a nagyfőnök nem jön ma be, orvoshoz kellett vinni a gyerekét - köszönt a recepciós. Győzőék meg már a board tárgyalóban várnak - mondja.

Értetlenül nézek. Ez a recepciós fiú új lehet, mert még sosem láttam itt. Húszévesforma srác, világító kék szemmel, és majdnem biztosan kocka hassal a designer ing alatt. Hová tűnhetett Yvette… fut át az agyamon, aztán ledobom a kabátomat, az tárgyaló üvegajtajában csekkolom hogy nem úgy festek-e mint, aki most esett be az utcáról, és belépek.

Ezek meg kik? – villog a fejemben a vészjelző, miközben teljes magabiztossággal köszöntöm a tárgyalóban ülőket. Valamit összekeverhettem, és ma nem az anyacégtől, hanem a kozmetikai céges ügyféltől jöttek hozzánk tárgyalni? Az asztalon virág, körülötte csak egy férfikollégám, az emlegetett Győző ül, vagy nyolc vadidegen nővel. Mosolyognak, halkan beszélgetnek, zöld teát kortyolgatnak. Füstölőt is gyújtott valaki? Te jó ég. Vadnyugati hősnőket megszégyenítő sebességgel húzzuk elő névjegykártyáinkat. Gyorsabban cserélek névjegyet, mint az árnyékom. Anyacég. Akkor mégsem hülyültem el.

Vagy mégis? Valami nagyon nem stimmel. Az amerikaiak megkérik Győzőt, hozzon egy kis gyümölcsöt és diétás kekszet mindenkinek, majd a lényegre térnek. Győző visszatér, páran karizmát mustrálják, ahogy leteszi a tálcát. A továbbiakban szerencsétlen tárgyilagos és határozottnak szánt próbálkozásait kicsit lesajnáló mosollyal nyugtázzák. Összenéznek. Hát nem értik szegények, ...férfiak. Ugratják is, hogy férfi létére milyen talpraesett, dehát gyereket, azt mégsem tud szülni. Aztán hozzám fordulnak, hogy mondjam meg a tutit, mit gondolok a középtávon érdemes-e a szóban forgó projektbe belevágni, hisz mégiscsak én vagyok a nő a csapatban. Kicsit elvesztem a fonalat. Mi a franc van ma itt? Mindig volt véleményem, de eddig sosem figyelt rá senki (aki meg igen, az csak azért, hogy lenyúlja és sajátjaként adja el, de ez mellékes is). Beszélhetek, érvelek, prezentálok. Figyelnek. Bólogatnak. Megvettem őket. Elhangzik a bűvös szó is: előléptetés.

A megbeszélés végén lazításként elkezdenek a családról, cipőkről és filmekről csevegni. Az egyik büszkén újságolja, hogy a fiát felvették a tanítóképzőre. A többiek elismerően bólogatnak, hogy hát nem semmi oda bejutni, mert ezeknél a jól fizetett szakmáknál nagy a tolongás. Hol vagyok?? Azt is mondják, hogy nem csoda, hogy az Oscart megint női rendező kapta, a családi drámák nagyon mennek.

Valahogy kibekkelem az udvariassági köröket, aztán még mindig sokkos állapotban lerogyok a laptopom elé, hogy megnyissam a híreket. Ezek engem akarnak kinevezni a cég élére, pedig 33 vagyok és nyáron lesz az esküvőm. Végül is tíz éve húzom csak itt az igát, Győző meg - négy éve jött, egyből felettesemként - kétgyerekes apa. Vannak még csodák! Vagy valami nagyon nem stimmel ma.

A szalagcímekből megtudom, hogy a rendőrség nagy erőkkel keres egy nemi erőszaktevőt és felhívja a lakosság figyelmét, hogy a fiatal férfiak legyenek körültekintőbbek, inkább egyik se menjen rövidnadrágban az utcára, főleg ne egyedül és a késő esti órákban. Hát ezt egyre kevésbé értem. Lejjebb görgetem az oldalt. A pártelnök örömmel nyugtázza, hogy a képviselőjelöltek férjei is segítenek az ajánlások gyűjtésében. Miniszterelnökként meg bejelentette, hogy a bezárt ruhaipari üzemek miatt jövőre minden szegénységben élő nő kötni tanulhat, ezzel újra textilipari nagyhatalom leszünk…

Lapozok tovább. Másik site. Mi a franc? Hírcsárda? Nem. Meghekkelte valami nőszervezet a híroldalt? A sportrovat az oldal legaljára került, a vezető hírek oktatási, szociális ügyek, egészségmegőrzési tanácsok. Nézzünk másikat.

Az ellenzék azért küzd, hogy listáikon kiegyenlítettebb legyen a nemek aránya. Na, ez stimmelni fog, ezek a valódi hírek. Folytatom: szégyen, hogy napjainkban egyszámjegyű a férfiak aránya a parlamentben - nyilatkozta az ellenzéki pártelnök. Képgaléria. A miniszterelnök… De hát ez egy nő, kiskosztümben – a szerkesztők elkúrták a képalát. Böngészőt ide! De nem. Ez a nő az ország vezetője. Meg egy rakás másik. Minden képen puszizkodnak, kézfogás nuku. Izzik a kereső. Egy, kettő, négy, igen, négy férfi van a kormányban. De micsoda férfiak, magasak, széles vállúak, sármosak, kisfiús huncut mosoly az arcukon. A képeken is csak ilyenek tűnnek fel.

Külpolitika. Hillary Clinton magyar informatikai vállalkozónőkkel találkozik, és egyetértenek, minden gyereknek kellene programozni tanulni. Még a fiúknak is. A német kancellár kereszttűzben. Az újságírók szerint ronda és túl rikító színű a nyakkendője és még sörhasa is van. Hogy mi van? Oldalt a reklámokban meztelen, félmeztelen pasikkal hirdetnek papírzsebkendőt. Vicces. Itthon: a házi sütemények forgalmazásának szabadságáról tárgyal a minisztérium a háziasszonyok szövetségével. Kiáll az illetékes, és belemondja a kamerába: szembemegy akár az EU-val is, hogy mi, magyarok vihessünk aprósüteményt az óvodai ünnepségekre… az autósrovatot sem látom sehol.

Lecsapom a laptopot. A fejem az íróasztal hűvös táblájára hajtom. Mielőtt újra kinyitnám a szemem, megint a rádiót hallom: „A jó szervezőkészség a legfontosabb az érvényesüléshez… persze az is számít, hogy határozott legyél, de sokkal fontosabb a kemény munka és az empátia… a törtetőknek semmi esélyük az előléptetésre” Ó te jó ég. – nyögök halkan, aztán felém úsznak a további hangok. „Ez nevetséges. A magyar társadalom lehet, hogy politikailag nem korrekt, de nem durván macsó. Hát miért nem értik, hogy minden nőnek még 35 éves kora előtt szülni kellene?! A nők nem pótolhatóak a családban, az anyaság a legszentebb női hivatás...”

A fejem olyan gyorsan kapom fel, hogy beverem az ágyam feletti polcba. Elaludtam. Basszus! Göcsei néni Kossuth rádiót hallgat. El fogok késni. És pont ma…

Kép

További nőkkel kapcsolatos híreket, érdekességeket találsz a feminfo facebook oldalán. Tetszik?