Vas megyében terjeszkedik a Schott

gazdaság
2014 március 06., 06:31

Rettenetesen megörültem, amikor az MTI hajnali híréből kiderült, hogy a Schott

664 millió forintot meghaladó, vissza nem térítendő pályázati támogatáshoz jutott az Új Széchenyi Terv technológiafejlesztésre és a foglalkoztatás támogatására kiírt pályázatán, ennek segítségével 2,6 milliárd forint értékű fejlesztést valósít meg.

schott

Na mondom, lesz itt kánaán, minden kalauz meg postás Perfectóban feszít majd, amiről közismert, hogy még Marlon Brando tette népszerűvé a The Wild One-ban, és az a bőrdzseki még akkor is ikonnak számít, ha az egyéni öltözködés, az önkifejezés és a szabadságvágy elől végleg elszívja a levegőt a nyomorult normcore. És hogy mindezt az Új Széchenyi Terv ennyi pénzzel támogatja, bizonyíték arra, hogy végre megindult a várva várt Nyugati Nyitás.

De sajnos ez a Schott nem az a Schott, ez egy Vas megyei gyógyászati termékeket előállító kft.,, ami ampullát, karpullát és üvegcsét gyárt. De az biztos, hogy ha karpullára lesz szükségem, csakis Schott márkájút vásárolok.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.