• 2012-ben filmet készítettünk TBG-vel a Peruban raboskodó magyar kokainfutárokról, itt lehet megnézni, 41 perc.
• A szereplők közül Gyuri már szabadlábon van, és Limában él.
• Sokat beszélgettem vele azóta, egy netkávézóból hívott heteken át, itt éjszaka volt, ott délután.
• Az ő történeteiből állt össze ez a sorozat. Lesz hogy kalandregénynek tűnik, de igaz.
• Az első részt itt lehet elolvasni.
• A második részt itt lehet elolvasni.
• A harmadik részt itt lehet elolvasni.
• A negyedik részt itt lehet elolvasni.
• Az ötödik részt itt lehet elolvasni.
• A hatodik részt itt lehet elolvasni.
• A hetedik részt itt lehet elolvasni.

Miért bukhattam? – ezen sokat gondolkodott Gyuri. Volt ideje, két évet húzott le Sarita Colonián, és utána még egy évet és két hónapot a másik börtönben, ami kifejezetten a külföldi raboknak épült a Lima melletti sivatagban.

Vacsora Athénban, reggeli Trujilloban

2009 nyarán először Athénba repült. A jegyet egy Budapesten élő nigériai férfitól kapta, amikor elvállalta, hogy drogfutár lesz. Egy hotelbe kellett mennie, ahol már várta a foglalt szoba, egy mobiltelefon és egy szám, amit érkezéskor hívnia kellett. Telefonált, egy angolul beszélő férfi vette fel, aki este elment Gyuriért.

Egy fekete férfi jött érte, elvitte vacsorázni, és átadta a következő repülőjegyét. Két nappal későbbre szólt, amszterdami átszállással, Limába. Ekkor még nem volt szó arról, hogy hol és mennyi kokaint kell átvennie, de tudta, hogy kb. egymillió forint lesz a jutalma. Úgy volt, hogy a kábítószerrel majd Athénbe kell visszamennie, ott veszik át a cuccot, és fizetik ki a tiszteletdíját. Az athéni mobilt megtarthatta, ha Peruban lesz, azon hívják majd. Kapott költőpénzt is.

Limában Gyuri már maga keresett szállodát, és valaki tényleg felhívta. Ez az illető is angolul beszélt hozzá. Annyit árult el magáról, hogy Ecuadorban van (ez Peru északi szomszédja). Négy-öt naponként hívta Gyurit, és utaztatta különböző városokba. Ha elfogyott Gyuri pénze, akkor kérhetett, és Western Unionon keresztül hamarosan utaltak neki. Minden esetben Isztambulban adták fel a pénzt.

Több mint két hete nyaralt már különböző perui városokban, amikor jött a telefon, hogy irány Trujillo. Akkoriban egy déli városkában volt, Trujillo viszont Peru északi részén van, repülővel ment. Ezúttal megmondták neki, hogy melyik szállodába érkezzen. Másnap reggel fél kilenc körül éppen reggelizett, amikor szólt a telefonja, hogy valaki várja a bejárat előtt. Vigye a cuccait is. Egy indián jött érte autóval.

Az indián elvitte egy másik szállodába, fel egy szobába, ahol szó nélkül átpakolta Gyuri összes cuccát egy piros hátizsákba. A hátizsáknak dupla fala volt, 4,3 kiló kokain volt benne, de Gyuri nem szedte szét, nem nézte meg a drogot. Kapott repülőjegyeket is. Ezekkel még aznap Limába kellett mennie, és még azon az éjszakán az amerikai Atlantába, majd pedig onnan Athénba. Legalábbis akkor még így nézett ki.

A hátizsák egy hamisított Alpin Fresh volt. Valójában az volt ráírva, hogy Alpin Freph. Később sokszor eszébe jutott, hogy ez tűnt-e fel a vámosoknak Limában. Hogy miért utazik egy európai egy ilyen gagyival. Azon is gondolkodott, hogy át kellett volna tennie az egészet egy bőröndbe, annak a falát nem tudták volna szurkálni.

Gyuri soha nem kap választ arra, hogy feldobták vagy véletlenül bukott. Sok bebukott – többen a magyarok közül is – azt mondták, hogy a vámosoknál ott volt a fényképük, eleve keresték őket. Gyuri nem látott magáról fényképet, és ő nem is az útlevél-ellenőrzéskor akadt fenn, hanem később mentek oda hozzá.

Az biztos, hogy a maffia rendszeresen feldobott akkoriban futárokat. Talán azért, hogy egy nagyobb szállítmányról eltereljék a figyelmet. Talán azért, hogy a rendőrök nyugodtak maradjanak, mindig legyen elég siker a statisztikákban, ne kelljen külön nyomozásokat indítani. A perui rendőrök jutalmat kaptak az USA kábítószer-ellenes ügynökségétől minden futár lekapcsolása után, ezért is fontos volt, hogy legyen elég kapásuk. A lefoglalt droggal viszont nem kellett szigorúan elszámolniuk. Általános vélekedés szerint a kokaint visszavásárolhatták a drogkereskedők, vagy a rendőrségi maffia csinált belőle hasznot.

Nyomozás nem volt, Gyuritól meg se kérdezték, hogy honnan volt a kokain. Ő sem próbált kapcsolatba lépni a megbízóival. Úgy számolt, hogy összesen 10 ezer dollár veszteséget okozott a lebukása: repülőjegyek, költőpénz és a lefoglalt kokain. Valószínűtlennek tartotta, hogy még ezen felül bajlódjanak vele. „Selejt voltam egy nagy gépezetben” – próbált a fejükkel gondolkodni.

Papírmunka

Gyurit 2011 júniusában vitték át az új börtönbe. Akkor kezdték el Sócratesszel szervezni a szabadulást. Az eltűnt ítéletét ősz közepére találta meg a jótékony ügyvéd. Ekkor össze kellett rakni a papírokat: Marcsi szerzett egy papírt misszionáriusoktól, hogy Gyuri lakhat majd náluk. Szerzett kamu igazolást arról, hogy lesz munkája, ha kiengedik. Decemberben beadtak mindent, és Gyuri úgy képzelte, hogy 2012 januárjában szabadul.

A papírokat azonban visszaküldték, mert a börtönpszichológus véleményével nem voltak elégedettek. Nem a jellemzéssel volt a baj, ami megelőlegezte, hogy Gyuri képes lesz integrálódni a társadalomba. Hanem azzal, hogy a „Szabadlábra helyezésre alkalmas?” kérdés után a pszichológus az „Igen” válasz mellé tett egy ikszet. Holott alá is kellett volna húznia a szót.

Két hónap telt el, mire másodszor is elmentek a papírok. Ám ekkor újra visszaküldték őket, mert közben megváltoztak a bírósági szabályok, és kicsit máshogy kinéző papírokat akartak. Eddigre azonban elévültek a munkavállalásról és lakhatásról szóló dokumentumok, minden kezdődhetett elölről.

Májusban sztrájkba léptek a bírósági dolgozók. Nem lehetett újra próbálkozni. Pont akkor voltunk TBG-vel mi is kint, filmet készíteni a magyar futárokról. Amikor a limai legfelsőbb bíróság épületénél forgattunk, éppen tojással dobálták a sztrájkolók a sztrájktörőket a hivatal lépcsőjén. Gyuri elég reménytelennek érezte a helyzetét.

Hogy flottabbul menjenek a dolgok, a papírokat továbbküldő őröket folyamatosan kenni kellett, de Gyuri igyekezett csak keveset adni nekik. Azt ígérte, ha tényleg szabadlábra helyezik, akkor majd ad egy nagyobb összeget. Szerinte aki túl sok kenőpénzt ad előre, annak az ügyét lassítják, hogy még több pénzt húzzanak le a delikvensről.

Ősz elejére végre kiírták Gyuri tárgyalását a szabadlábra helyezési kérelméről. Csakhogy Gyuri erről nem tudott. Az idézéssel ugyanis Sarita Colonián keresték, azt nem vették észre az ügyet kezelő hivatalnokok, hogy több mint egy éve már egy másik börtönben van. Gyuri idegrendszerén valamennyit kímélhetett, hogy erről csak utólag hallott, amikor a második idézéssel már utolérték.

Reggel 9-re volt kitűzve a tárgyalása. Háromnegyed tízkor még a rendőrségi furgonban ült a limai dugóban. Rettenetesen ideges lett. Akkor sem nyugodott meg teljesen, amikor érkezéskor kiderült, hogy még a bíró sincs sehol. A bíró fél 12-kor futott be. Öt tárgyalása volt aznap, délben kezdte az ítélkezést, 1-kor pedig már ment haza. Most sem kérdeztek Gyuritól semmit. 5 perc alatt megvolt az ítélet:

szabadulhat.

Kedden volt a tárgyalás. Gyuri tudta, hogy aznap még biztosan nem szabadul, meg kell várni, amíg az ítéletet kézbesítik a börtön vezetésének. Látott már olyat, akinek hat napot utazott a papírja. Neki szerencséje volt. Csütörtökön kiengedték.

Irigykedve nézte a mexikói, aki ragaszkodott ahhoz, hogy valakik a nevében adtak fel egy bőröndöt tele kokainnal. A kulcsra zárt poggyászban női ruhák voltak, a kulcs sem volt nála, és egyetlen ujjlenyomata sem volt a kofferen. Négy év előzetes és tizenhat tárgyalás után az ügyvédje rábeszélte, hogy ismerje el, hogy mégis övé volt a bőrönd, hátha az együttműködésért jobb ítéletet kap. Tíz évre varrták be, még sok hátra volt neki, amikor Gyuri elbúcsúzott tőle.

Kalácsok a dzsungelben

Egy közeli női börtönből aznap engedtek ki egy dominikai lányt is, aki szintén Marcsi ügyfele volt. A lányért két barátnője kijött taxival, Gyurit is elvitték. Este kilencre értek Marcsihoz. Gyuri főzött mindenkinek vacsorát. Megivott egy fél pohár sört, nem kívánta, de nagyon erőltették a többiek, hogy lazuljon már kicsit. Aztán elaludt. Sosem volt gondja az elalvással.

Gyuri 2012 októberében szabadult, és azóta is Peruban van. Nem akar hazajönni. Nemrég egy Pucallpa nevű városba költözött, ami 18 órányi buszozásra van Limától. Az Amazonas egyik nagy mellékfolyójának partján fekszik, a Yarinacocha nevű tó közelében. Ez egy dzsungellel körbe vett kétszázezres város. Egész évben 30 fok van. A tó miatt járnak arra turisták is. Pucallpa kecsua nyelven azt jelenti, hogy „vörös föld”.

Gyuri kürtőskalács sütéséből szeretne itt boldogulni. Szerzett hozzá gépet egy másik magyartól, aki korábban Limában sikertelenül igyekezett áruházak parkolóiban megélni a kalácsból. Gyuri szeretne egy saját üzletet bérelni, de erre nincs elég pénze. Az itthoni recepten kicsit változtatott, a tésztába például kandírozott gyömbért tesz. Sócrates szerint isteni.

Csütörtökön írt nekem utoljára. Többek között ezt: „Békés időskorra vágyok, elmutyogni a kalácsaimmal. Hazamenni nincs sok értelme 58 évesen, nem értek már semmihez. Pénzem sincs, kapcsolataim sincsenek, sikerült tönkre tennem őket.”

VÉGE

Gyuri most abban bízik, hogy a történetét végigolvasók között lesz, aki küld neki pénzt. Megígértem neki, hogy ezt ideírom az utolsó rész végére. Rajtam keresztül lehet felvenni vele a kapcsolatot, a magyarip kukac 444.hu címen.

(Itt van a sorozat Facebook oldala.)