Az MSZP-nek nincs jövője. Bár a választási kampány speciális logikája miatt ez a téma egyelőre nincs terítéken, az elmúlt hetek fejleményei azt sugallják: a szocialistáknak – ebben a formában – vége. A mostani választási kampány pedig csak a rekviem.

Sok minden adott lett volna ahhoz, hogy a '90-es évekhez hasonlóan megint felálljanak a padlóról. No nem horni kétharmaddal, de legalább azt elérve, hogy komoly alternatívának lehessen tekinteni őket. Először is megszabadultak legnagyobb ballasztjuktól, Gyurcsány Ferenctől. Aztán Mesterházy szépen lassan bedarálta a régi öregeket, a listán már hírmodó sem nagyon maradt belőlük. Végül behúzták maguk alá Bajnait, aki azzal fenyegetett, hogy sokszázaléknyi szavazót visz el tőlük. Látszólag készen álltak, hogy begyűjtsék a protest-voksok százezreit. Nyerni nem volt esélyük, de a Fidesz kétharmadát megakadályozhatták volna.

Ráadásul az új paksi atomerőmű finanszírozásáról fű alatt letárgyalt tízmilliárd eurós szerződés ügye még azt a lehetőséget is tálcán kínálta volna, hogy megszabaduljanak egyik legnagyobb stigmájuktól, és a következő négy évben felvehessék a honvédő ellenzék politikailag nagyon is vonzó pózát. Ehhez azonban hitelesség kellett volna, ami viszont közben elillant.

Az MSZP-t ugyanis utolérte a múltja.

Minden bizonnyal igazságtalan, hogy pont akkor történt mindez, amikor a szocialistáknak végre olyan elnöke van, aki kiszorítaná a még Kádár Jánostól örökölt kádereket. Igazságtalan, de mégis sorsszerű. A múlt ugyanis előbb-utóbb mindenkit utolér. Még azt az MSZP-t is, amelynek egész létezése e tézis tagadása volt.

Kezdődött mindez a bajai videó kapcsán az MSZP irányításába visszaszivárgó öregekkel. Nem sokkal utánuk aztán megérkezett Gyurcsány Ferenc, aki a hátizsákjában behozta a Fodor és Kuncze Gáborokat is. Alig telt el három hónap, és a régi bagázs teljesen együtt volt. Ezzel pedig Mesterházy pártmegújításos története is véget ért. Az MSZP elvesztette egyetlen védvonalát arra az esetre, ha a múlt bűnei visszajárnának kísérteni.

A kísértetjárás el is kezdődött. És valahogy úgy történt, mint amikor Al Caponét végül adócsalás miatt ítélték el: nem az volt a legnagyobb bűne, de azzal lehetett elkapni. Simon Gábor felélesztett minden emléket és jó okkal kialakult sztereotípiát az MSZP-s kleptokráciáról. Most pedig itt van Zuschlag, aki Gyurcsánytól Lendvai Ildikóig mindenkit bemárt.

Érdekes az időzítés? Érdekes a kiadó? Hiteltelen a nyilatkozó? Persze. De ez mindegy.

Ugyanis mi is – akárcsak a választók döntő többsége – nagyon könnyen el tudjuk képzelni, hogy Zuschlag ebben az esetben igazat beszél, vagy legalábbis van valami igazságmagva annak, amit mond. Az előző húsz évben regnáló MSZP-ről ugyanis pontosan ezt gondoljuk.

Ehhez képest már csak apróság, hogy Mesterházy Attila három évig dolgozott azon, hogy az MSZP lerázza azt a borzasztó hazafiatlan attitűdöt, ami például a 23 millió románozás vagy Gyurcsány szégyenteljes kettős állampolgárság ellenes kampánya okán rajtaragadt. Nagy nehezen vett egy jegyet Szanyi Tibornak Brüsszelbe, de közben Gyurcsány visszajött a hátsó ajtón, és megint a régi nótát fújja. Mesterházy Attila elmúlt három éves tevékenysége semmivé lett. Nemcsak ezen ügy kapcsán, hanem általánosságban is.

Az MSZP pontosan ott tart, mint 2010-ben.

Hacsak nem történik csoda, a Fidesz kétharmadot szerez áprilisban. Az a párt pedig, amelyik kétszer nyújtotta tálcán ezt az eredményt neki, megérett a kimúlásra.