Ha a politikai vezetők elkezdik átírni a múltat, mindig félhetünk a jövő miatt.

- így kezdődik Gideon Rachman véleménycikke a Financial Timesban, amiben Oroszország, Japán és Kína mellett Magyarországot hozza fel olyan országnak példaként, ahol politikai okokból akarják átírni a történelemkönyveket.

A cikk előzménye, hogy Vlagyimir Putyin januárban vezetett egy ülést, aminek célja az volt, hogy új, egységesített történelemkönyveket tervezzenek az iskolások számára. Putyin szerint erre azért van szükség, mert az eddig használatos tankönyvek között ideológiai szemetek is vannak, melyek ráadásul befeketítik a szovjetek szerepét a fasizmus elleni küzdelemben. Ahogy Putyin azt az elméletet sem szereti különösebben, amely szerint a Szovjetunió 1945-ben megszállta a kelet-európai országokat. Akkor már érdemesebb azt kiemelni szerinte, hogy a szovjetek kimentették őket a fasizmus karjaiból.

Hogy ezeknek a különbségeknek milyen aktuálpolitikai jelentőségei vannak, az jól látszik a mostani, ukrán krízis esetében is. Moszkva ugyanis éppen azzal vádolja az új ukrán kormányt, hogy fasisztákkal állt össze.

De Rachman szerint mindez nem csak Oroszországra jellemző. Következő példájaként Magyarországot említi, melynek kormánya "ironikus módon" szívélyes kapcsolatot ápol Putyinnal. Pedig ezt a kormányt éppen mostanában érte az a vád, hogy veszélyesen kétértelmű viszonyt mutat a szélsőjobboldal történelme iránt.

Majd a szerző azzal folytatja, hogy az országban az elmúlt években sorra állították a Horthy-szobrokat, a kormány pedig mintha még támogatná is az antiszemita kormányzó rehabilitációját. Közben pedig törekvés mutatkozik arra is, hogy a történelemtankönyveket is egy hazafiasabb hangnemben írják újra.

A történelmi revizionizmus legújabb hulláma pedig joggal aggaszthatja a szomszédos országokat, hiszen Horthy személyének támogatása mögött is az egyik fő érv, hogy ő hitt az elcsatolt területek visszaszerezhetőségében.

Ezután az írás áttér arra, hogy a történelem újraértelmezésének hasonló kísérletei zajlanak Ázsiában is, ahol Japánban és Kínában is a saját múltat dicsőségesebben bemutató, a saját felelősséget pedig kisebbítő történelemkönyveket álmodott meg a kormány a közelmúltban. De hasonló botrány tört ki nemrég Nagy-Britanniában is, ahol az oktatási miniszter, Michael Gove szavai váltottak ki komoly kritikát. Gove arról beszélt, hogy szerinte túl negatív színben tüntetik fel a történelemkönyvek az ország első világháborús részvételét, és ehelyett azt kéne tanítani, hogy a szabadság védelmében harcoltak.

Rachman szerint persze ebben a politikai szándékban semmi új nincs, de van pár dolog, amit soha nem lenne szabad elkövetnie politikusoknak.

Elsőnek is azt, hogy bárki történelmi tények igazságát tagadja. Fontos még az is, hogy a kormány támogassa a történészi vitát. A legveszélyesebb ugyanis az, ha olyan nézetek, mint például a sztálinizmus, kritika nélkül szerepelhetnek az iskolákban és a médiában.

Az persze természetes Rachman szerint, hogy a politikusoknak is eltérő véleménye van nemzetük történelmének eseményeiről. De ha visszaélnek a politikai hatalmukkal, és egy egységesített, ellenőrzött történelemképet visznek be az iskolákba és a médiába, akkor az oktatás átmegy agymosásba Rachman szerint. És hogy ez miért lehet veszélyes, azt jól látni most Oroszország esetében.