A V4-ek közül a magyarok sírják vissza a kommunizmust leginkább

POLITIKA
2014 március 19., 15:43
comments 89

A négy visegrádi országban végzett felmérés szerint a lengyelek a legelégedettebbek a rendszerváltással, míg a magyarok a legkevésbé.

A Közép-Európai Közvélemény-kutató Társulás (CEORG) 2014 januárjában a rendszerváltás megítélésével kapcsolatban tett fel két kérdést Csehországban, Lengyelországban, Szlovákiában és Magyarországon (itthon a Tárki végezte a felmérést) – írja az MTI.

Első kérdés: mennyire érte meg a rendszerváltás?

  1. Az erre adott válaszok szerint Lengyelországban gondolják magasan a legnagyobb arányban azt az emberek, hogy számukra megérte a rendszerváltás. Itt a válaszadók közel háromnegyede véli úgy, hogy a rendszerváltás teljes mértékben megérte, vagy inkább megérte.
  2. Utánuk jön Csehország.
  3. Majd Szlovákia lakosai.
  4. Messze lemaradnak tőlük a Magyarországon megkérdezettek.

Második kérdés: mennyivel lett jobb vagy rosszabb az élet a rendszerváltás után, mint azelőtt?

A válaszok alapján kevesen vannak azok, akik szerint a rendszerváltás nem hatott az emberek életére.

  1. Ebben az esetben is a lengyelek vannak a legtöbben, akik szerint javult, és a legkevesebben, akik szerint romlott a helyzetük.
  2. A szlovákiai és a csehországi adatok hasonlóak: a lakosság nagyjából harmada egyaránt érzékelte a rendszerváltás hatását az emberek életére jobbnak, rosszabbnak és ugyanolyannak is.
  3. Magyarország adatai a másik három országéhoz képest ismét jóval sötétebb képet festenek a rendszerváltás megítélésével kapcsolatban.

Rendszerváltás pls

A Tárki kutatása alapján a diplomások, a Fidesz-KDNP és az LMP szavazói vélik úgy, hogy a rendszerváltás megérte.

  • A lakosság több mint tizede véli úgy, hogy összességében teljes mértékben megérte a rendszerváltás, több mint harmada szerint pedig inkább megérte. A megkérdezettek negyede úgy véli, hogy inkább nem érte meg, míg közel hatoduk szerint a rendszerváltás egyáltalán nem érte meg.
  • A válaszadók valamivel több, mint negyede érzi úgy, hogy a Magyarországon élő emberek helyzete jobb vagy sokkal jobb, mint amilyen a rendszerváltás előtt volt, és ötödük szerint az emberek élete ugyanolyan. A válaszadók kevesebb mint fele gondolja úgy, hogy az országban élők élete rosszabb vagy sokkal rosszabb, mint amilyen a szocializmusban volt.

A magasabb iskolai végzettségűek a legelégedettebbek a rendszerváltással, és a pártszimpátia alapján markáns különbségeket tapasztalhatók a rendszerváltás megítélésével kapcsolatban.

  • Pro: A rendszerváltásról pozitív véleményt alkotók aránya, akik szerint teljes mértékben vagy inkább megérte a rendszerváltás, az LMP „egyébként kisszámú szavazói körében” a legmagasabb (80 százalék), nagyon magas Fidesz-KDNP szavazói között (71 százalék), és a Jobbik táborában is ők vannak többségben (54 százalék).
  • Kontra: A rendszerváltásról negatívan vélekedő válaszadók, akik szerint inkább vagy egyáltalán nem érte meg a rendszerváltás, az MSZP szavazótáborában vannak a legmagasabb arányban (63 százalék), őket az Együtt-PM szavazói követik (58 százalék), és a DK szavazótáborában is ezen a véleményen van a többség (52 százalék).

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.