Illegális tevékenységének szinte a teljes dokumentációját átadta a rendőrségnek a halála előtti órákban Welsz Tamás, írja rendőrségi forrásokra hivatkozva a Népszabadság.
A lap szerint iratok, köztük az elmúlt években kiállított bissau-guineai útlevelek igénylőlapjai, és néhány kész okmány fénymásolata is a rendőrség kezére került. A vállalkozó először a Logodi utcai irodában találkozott a rendőrökkel, ezt előre egyeztették. Eddigre előkészített számos dokumentumot és adathordozót, majd kinyitották az iroda pincéjét, ami tele volt dokumentumokkal. Ennek szemtanúja is van.
Ezután azt mondta a rendőröknek, érdi lakásában is vannak értékes dokumentumok, ezért együtt odamentek. Ott átadta azokat az iratokat, amelyeket a rendőrök a házkutatáson nem találtak meg, ekkor jelen volt az élettársa is.
"Kérdés, hogy csak az útlevélügyletekkel kapcsolatos iratokat adta-e át a hatóság embereinek, vagy az ismerői szerint lényegesen nagyobb volumenű „bizniszéről”, a vagyonosodási ügyekhez nyújtott segítségről is beszámolt-e a rendőröknek"
- írja a Népszabadság.
Welsz Tamás csütörtökön halt meg, miután rosszul lett a rendőrautóban. Kórházba szállították, de már nem tudtak segíteni rajta. Halálával kapcsolatban az első órákban egymásnak teljesen ellentmondó, zavaros információk jelentek meg. A rendőrség másnap közölte, külsérelmi nyomot nem találtak rajta, idegen anyagot nem vett magához. Együttműködött a rendőrökkel, és nem alkalmaztak semmilyen kényszerítő eszközt, így bilincset sem vele szemben.
Kommentek
Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.