Vizsgálódnak a MagNet Banknál

politika
2014 március 27., 13:35
comments 7

A Magyar Nemzeti Bank helyszíni vizsgálatot kezd a MagNet Banknél, mert kiderült, hogy Simon Gábor mellett még kilencen nyitottak számlát hamis afrikai útlevéllel. Fáy Zsolt a bank elnöke elmondta, hogy ez elmúlt hónapokban a bank 40 ezer ügyfele közt bukkant fel a kilenc afrikai, mindannyian bissaui papírokkal. Mind a kilencen 2013. november és 2014. február között kereste fel a MagNet Bankot, nyolcan közülük személyesen az Andrássy úti fiókban nyitották számlájukat. Fáy szerint a bank nem hibázott.

photo_camera MTI Fotó: Kovács Tamás

Simon Gábor 75 millió forintnak megfelelő eurót tartott a MagNet Banknál, a számlát bissaui papírokkal, Gabriel Derdak néven nyitotta. Simon még mindig előzetesben. (MTI)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.