Fazekas: a hungarikumokban az a közös, hogy az identitásunk fontos részét képezik

POLITIKA
2014 március 28., 16:54

Mindezt a "Juhtartástól a hungarikumig" című nemzetközi, ismétlem, nemzetközi konferencián szűkebb pátriájában, Karcagon mondta a mindent megtekintő miniszter. "Egy nép, egy ország kultúrája sok összetevőből áll, és fontos tudni, hogy ezek közül mi a megőrzésre, védelemre méltó érték" - mondta még.

Most pedig listaszerűen összefoglalnám, mi mindenből áll össze sajátosan magyar, már-már önmagában hungarikumnak számító identitásunk:

  • Karinthy Ferenc.
  • Széchenyi István szellemi hagyatéka.
  • Minden, Magyarország mindenkori területén, továbbá külföldön magyar nyelven, magyar szerzőtől, illetőleg magyar vonatkozásban keletkezett dokumentum, függetlenül azok nyilvánosságától.
  • Bakfark Bálint.
  • Bartók Béla.
  • Kodály Zoltán.
  • Liszt Ferenc.
  • Erkel Ferenc.
  • A magyar népzene.
  • Száztagú Cigányzenekar.
  • A magyar népmesék.
  • A Zsolnay porcelán és kerámia.
  • A 3,5-ös floppy.
  • A biztonsági gyufa.
  • Az atombomba.
  • A Basic programnyelv
  • A dinamó.
  • Az Eötvös-inga.
  • A golyóstoll.
  • A szintetizátor.
  • A hangosfilm.
  • A helikopter.
  • A hidrogénbomba.
  • A holográvia.
  • A Jendrassik-gázturbina.
  • A léghajó.
  • A Microsoft Word és Excel.
  • A mákgubóból nyert morfium.
  • A Neumann-elvek.
  • A nukleáris láncreakció.
  • A porlasztó.
  • A részecskegyorsító.
  • A Rubik-kocka.
  • A szódavíz.
  • A telefonhírmondó.
  • A torlósugaras hajtómű.
  • A transzformátor.
  • A busóálarc.
  • A matyó hímzés.
  • A halasi csipke.
  • A kalocsai hímzés.
  • A kalotaszegi hímzés.
  • A keresztszemes hímzés.
  • A békési szilvapálinka.
  • A csabai kolbász.
  • A Dobos torta.
  • Az egri bikavér.
  • A gönci barackpálinka.
  • A gulyás.
  • A karcagi birkapörkölt.
  • A gyulai kolbász.
  • A halászlé.
  • A hajdúsági torma.
  • A Herz téliszalámi.
  • A Pick téliszalámi.
  • A kalocsai paprika.
  • A kecskeméti barackpálinka.
  • A kolozsvári káposzta.
  • A kürtöskalács.
  • A vöröshagyma.
  • A pozsonyi kifli.
  • A rögös túró.
  • A szaloncukor.
  • A szatmári szilvapálinka.
  • A szabolcsi almapálinka.
  • A szegedi paprika.
  • A szóda (duplahungarikum!)
  • A tokaji aszú.
  • A torockói somodi kalács.
  • A Túró Rudi.
  • Az Unicum.
  • A mákos guba.
  • A disznósajt.
  • A pörkölt.
  • A Gundel-örökség.
  • A C-vitamin.
  • A P-vitamin.
  • Semmelweis Ignác.
  • A Béres csepp.

És a lista még csak nem is teljes.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.