Varga Mihály a mesék birodalmába látogatott

gazdaság
2014 március 30., 13:53
comments 9

És most nem a gazdasági fellendülésre kell gondolni.

A nemzetgazdasági miniszter tegnap tehetségkutató verseny döntőjén járt a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság, a Fővárosi Gyermekvédelmi Intézmények és a Cseppkő Gyermekotthon szervezésében. A pszichedelikus csengésű Varázscsepp 2014-en beszédet is mondott.

varga mihály varázscsepp

Itt pózolt együtt Süsüvel:

varga mihály süsü

 

És találkozott a figurát biztonsági őrösre vevő LL Juniorral is. (Remélem, a miniszter benne lesz a TV2 Édes élet című műsorában is, ami LL Junior életét is követi.)

varga mihály ll junior

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.