Egyre titokzatosabb a gordonkordon-gate

Egyre kevésbé tudni, hogy ki kordonozta el az Együtt-PM holnapi kampányzárójának a helyszínét. Ami azért érdekes, mert eddig sem lehetett tudni, hogy ki volt., Az önkormányzat azt mondta az Origonak, hogy nem ők voltak, hanem a kivitelező kérte. A konténereken és a bekordonozott autón lévő telefonszámot pedig hiába hívtuk, a munkások nem mondták meg, ki volt a megrendelő.

"A közterületek ideiglenes lezárására kizárólag a környéken folyó munkavégzéssel összefüggésben került sor" – állította az önkormányzat.